
A latin szóláskészlet arzenálja
Az úgynevezett állandó szókapcsolatoknak két fő fajtáját szokás megkülönböztetni: a valamilyen képszerű elemet tartalmazó szólást és a valamilyen tanulságos gondolatot, közérdekű tapasztalatot, életbölcsességet kifejező mondást. Ez utóbbinak, ha nem ismerjük szerzőjét, közmondás az elnevezése. A szólások – ellentétben a közmondásokkal – többnyire nem önálló mondatok.

Szólásaink és a testrészek
Az emberi testrészek nevével előszeretettel jelöljük a környező világ tárgyait. A hegynek lába, háta, gerince, dereka, a hajónak orra, fara, gerince, a korsónak szája, ajka, hasa, füle, csecse, talpa, a harangnak nyelve, a boronának, gerebennek foga, a máknak feje van. Hasonló átvitelek: puskaagy, kerékagy, búzaszem, mákszem, szőlőszem, szegfej, sőt hétfő. A testrészelnevezéseknek azonban nemcsak a rész–egész viszonyok kifejezésekor, a szinekdochék megalkotásakor, hanem egyáltalán egy nyelv frazeológiájának, szóláskészletének felépítésében is kitüntetett szerepük van.