Előfizetés a lapra

Nyelvi egységesülés Európában?

nyelvészet, OTKA, társadalom

2013/12/04

Gyakorlott nyelvtanulók állítják, hogy az első idegen nyelv a legnehezebb. A második sokkal könnyebb, a harmadik pedig már szinte magától megy. Persze nálunk általában európai nyelveket szokás tanulni. Akik a kínait vagy a japánt akarják elsajátítani, azok tudják, hogy ezek második, harmadik nyelvként is nehezek. Az európai nyelvek ugyanis minden felszíni különbségük ellenére is hasonlítanak egymásra. Azok is, amelyek nem rokonok, és azok is, amelyeknél ez nem látszik első pillantásra.

Gyakorlott nyelvtanulók állítják, hogy az első idegen nyelv a legnehezebb. A második sokkal könnyebb, a harmadik pedig már szinte magától megy. Persze nálunk általában európai nyelveket szokás tanulni. Akik a kínait vagy a japánt akarják elsajátítani, azok tudják, hogy ezek második, harmadik nyelvként is nehezek. Az európai nyelvek ugyanis minden felszíni különbségük ellenére is hasonlítanak egymásra. Azok is, amelyek nem rokonok, és azok is, amelyeknél ez nem látszik első pillantásra.

A viszonylag kis területen szoros közelségben élő népek közötti évezredes gazdasági és kulturális kapcsolatok hatására a nyelvhasználatban is egyértelmű kon­ver­gen­cia­je­len­sé­ge­ket figyelhetünk meg. A nyelvösszehasonlítás mindig is lényeges területe volt a nyelvtudománynak, de az európai integrációs folyamatokkal ez az érdeklődés felerősödött és körvonalazódni látszik az összehasonlító nyelvészet egy új ága, az eurolingvisztika. Kiemelt jelentőségük van azoknak a nyelveknek, így a magyarnak, amelyek nem indoeurópai származásuk miatt a többi nyelvtől igen eltérő szerkezeti tulajdonságúak. Ha ezekben a nyelvekben is ki lehet mutatni ilyen kon­ver­gen­cia­je­len­ségeket, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a közös kulturális háttér akár felül is írhatja az eltérő eredetből származó különbségeket. Az ilyen kutatások értékes adalékkal szolgálhatnak a közös „európai gondolkodásmód” feltérképezéséhez.

 Kutatásaink során alapvető mondatfajtákat, elsősorban a kérdő mondatokat vizsgáltuk kilenc európai nyelvben. Legrészletesebben a német és a magyar mondatfajta-rendszert hasonlítottuk össze, de a lehetőségekhez mérten figyelembe vettük a latin, az angol, az orosz, az olasz, a finn, a török és az albán nyelvet is. Ezek többé-kevésbé az európai nyelvek reprezentatív mintájául szolgálnak.

 A mondatfajtákat azért választottuk, mivel ezek a szerkezetek a nyelv legalapvetőbb kommunikatív funkcióihoz (kijelentés, kérdezés, felszólítás) kötődnek, ezért már a nyelvfejlődés korai szakaszában kialakulnak, és csak nehezen, tartós és erős hatásra változnak. Ha tehát ezen a területen sikerül hasonlóságokat kimutatni, az a nyelvi konvergencia ékes bizonyítéka.

Egy korábbi nagy nemzetközi projekt, amelyben kiválasztott nyelvi szerkezeteket vizsgáltak a világ több száz nyelvében, már kimutatott egy-két érdekes „európai” sajátosságot a kérdő mondatokban. Az angolból vagy a németből jól ismert fordított kérdő szórend (You can help me. ? Can you help me?; Sie können mir helfen. ? Können Sie mir helfen?) például a világ nyelvei között mindössze tizenkettőben kötelező, ebből pedig 9 európai! A kiegészítendő kérdő mondatok esetében pedig az európai nyelvek döntő többségében a kérdőszó általában a mondat elején áll, ami a világ többi nyelvére nem jellemző.

 A modern nyelvtudomány nem elégszik meg absztrakt szabályok összehasonlításával, hanem a nyelv valódi belső életét, a nyelv használatát vizsgálja. Ehhez nagy segítséget nyújt a számítástechnika. Szinte minden európai nyelvre elérhetők már hatalmas, több milliárd szövegszót tartalmazó digitalizált szöveggyűjtemények, úgynevezett korpuszok. (A magyar nyelvre vonatkozóan ilyen az MTA Nyelvtudományi Intézetében fejlesztett Magyar Nemzeti Szövegtár, amely bárki számára elérhető és kutatható a http://corpus.nytud.hu/mnsz címen.) Ezekben intelligens prog-ramok segítségével lehet keresni és statisztikákat készíteni. A német és a magyar nyelv összehasonlításához pedig mi magunk is összeállítottunk egy mintegy nyolc és fél millió szövegszót tartalmazó korpuszt, amely mindkét nyelvhez hasonló típusú és mennyiségű szöveget tartalmaz, ráadásul olyanokat, amelyek bár írott formában kereshetők, de mégis részben a beszélt nyelv sajátosságait tükrözik. Ilyenek például a parlamenti ülések jegyzőkönyvei, amelyekben nemcsak a felolvasott beszédek szövegét, hanem a spontán hozzászólásokat, sőt a közbekiabálásokat is feljegyzik.

 A korpuszelemzés segítségével elsősorban nem a nyelvek szabályrendszere vizsgálható, hanem a fejlődési tendenciák: több helyes nyelvtani szerkezet esetén melyek a preferáltak, és melyek szorulnak vissza; a nyelvi normától való eltérés esetében pedig milyen hibákat vétenek jellemzően a beszélők, amelyek esetleges normaváltozásra engednek következtetni.

Azt gondolnánk, hogy éppen a magyar kérdő mondat szerkezete illeszkedik legkevésbé az európai kérdő szerkezetek sorába. A magyar szórend közismerten alapvetően szabad. Nincsen nyelvtanilag kötött kérdő szórend, és a kérdőszó sem feltétlenül a mondat elején helyezkedik el: Pista tegnap otthon volt? Pista tegnap hol volt? Ha azonban gyakorisági mutatókat vizsgálunk, meglepő eredményre jutunk. A kijelentő mondatok a magyar nyelvben is jellemzően névszói elemmel, az eldöntendő kérdő mondatok pedig igei elemmel kezdődnek. Ennek felismeréséhez azonban egy kis „trükkre” van szükség. Nyelvünkben nagyon gyakori az olyan szerkezet, amikor az ige előtt egy, az igéhez szorosan kapcsolódó névszói vagy határozószói kifejezés áll, például levelet ír, sört iszik, sátorban lakik, busszal megy, iskolába jár, gyorsan fut, komolyan gondol. Ezek azonban nem önállóak, hanem az igével egy egységet alkotnak olyannyira, hogy sokszor egyetlen szóval kifejezhetjük ugyanazt a tartalmat: levelezik, sörözik, sátorozik, buszozik, iskolás. Amennyiben ezeket a mondat elején nem névszói kezdetnek tekintjük, hanem egy komplex igei kifejezésnek, akkor a magyar eldöntendő kérdő mondatok mintegy 80 százaléka igei kifejezéssel kezdődik.

 A kijelentő mondatoknál fordított az arány, ott az igei kifejezés mintegy 80 százalékban a mondat belsejében helyezkedik el. A következő példában is érezzük, hogy a gyakori, természetes sorrend a kijelentő és a kérdő mondatban különbözik: A bajnok gyorsan futott. ? Gyorsan futott a bajnok? A kérdőszavas kérdő mondatokban ugyanilyen arányt figyelhetünk meg. Bár a kérdőszó elvileg a mondat közben is állhat, az esetek mintegy 80 százalékában a mondat elején áll.

További érdekesség, hogy a német nyelvben, ahol a kérdő mondati fordított szórend nyelvtani szabály, csak az igényes, normakövető nyelvhasználatban figyelhető meg, hogy a szabályt majdnem 100 százalékban betartják. Kötetlen beszélgetésekben a kérdő mondatok mintegy 15–20 százalékában találhatunk névszói mondatkezdést, amely megegyezik a magyar nyelvben megfigyelhető gyakorisággal!

 A szórendi szabályok az európai nyelvekben különböző mértékig szigorúak vagy éppen megengedők. Az igei kifejezéssel kezdődő eldöntendő és a kérdőszóval kezdődő kiegészítendő kérdő mondat viszont különböző mértékben ugyan, de valamennyi vizsgált nyelvre jellemző. Továbbá minél szigorúbb szabály a kérdőszó mondatkezdő helye, annál gyakoribb az eldöntendő kérdő mondat fordított sorrendje. Hozzá kell tennünk, hogy az Európa keleti felében beszélt nyelvekre, így a magyarra, a szláv nyelvekre és az albánra jellemző, hogy az eldöntendő kérdő mondatot kérdő szócskával is lehet jelölni. Ezekben a nyelvekben a fordított szórend leginkább az ilyen jelölt kérdő mondatokban jelenik meg. A magyar nyelvben is az -e kérdőszócska azokban a mondatokban a leggyakoribb, amelyekben az ige a mondat abszolút első szava: Van-e erre megoldás? Megtették-e a megfelelő intézkedéseket? Fogyasztott-e alkoholt vezetés előtt?

Kutatásaink az alapkutatások körébe tartoznak, vagyis nem közvetlen gyakorlati hasznosíthatóságra irányulnak. Sokan mostanában talán kicsit túlzó módon várnak a tudománytól direkt gazdasági hasznot.

Minél több nyelvet tudunk, annál több barátunk lesz (gyermekrajz)

 Végső soron a Mars-expedícióknak sem elsődleges céljuk, hogy az űrturizmust előkészítsék, de ha egy panorámaképet küldenek a Marsról, akkor arra mindenki kíváncsi. Szeretnénk tudni, hogy mi van az univerzumban, a tudósok pedig kutatják, hogy a világ eddig ismert törvényei hogyan működnek a Földön kívül. Ha érdekelnek minket a világmindenség titkai, miért nem lehetünk kíváncsiak saját magunkra: a kultúrát teremtő és a kultúrában élő, attól elválaszthatatlan emberre, az emberi gondolkodás rejtelmeire, amelyet évszázadok erőfeszítései után sem ismerünk még teljesen. A gondolkodás megismeréséhez pedig talán az egyik legkézenfekvőbb út a nyelv vizsgálatán keresztül vezet, hiszen a nyelv a gondolkodás elsődleges produktuma és a kultúrateremtés legfőbb eszköze.

Mindamellett egy sikeres projektben a gyakorlati szakemberek mindig találhatnak valami hasznosíthatót. A nyelv-összehasonlításból elsősorban a tankönyv- és nyelvtanírók profitálhatnak. Korábban a nyelvtanítás előterében az anyanyelvtől eltérő szerkezetek „sulykolása” állt az esetleges hibák elkerülése érdekében. Ma, amikor a kommunikációs készségek fejlesztése érdekében hajlandók vagyunk elnézőbben bánni a nyelvi hibákkal, egyre inkább rájövünk, hogy a hasonlóságok felismerése jobban segíti az idegen nyelven történő megnyilatkozást. Ráadásul az európai nyelvpolitika célkitűzése a minél szélesebb körű többnyelvűség elérése, amelyben – és ehhez nyújtanak segítséget a több nyelvet vizsgáló projektek – nemcsak az anyanyelvet hívhatjuk segítségül a nyelvtanításban, hanem a már tanult többi idegen nyelvet is.

Véletlenszerű minta parlamenti jegyzőkönyvekből. A feketével aláhúzott kérdő mondatok a tipikusak, vagyis igei kifejezéssel, illetve kérdőszóval kezdődnek. A pirossal aláhúzottak az ettől eltérők.

 A projekt másik „gyakorlatias” eredménye a kétnyelvű összehasonlító korpusz. A korpuszok sokoldalúan használható segédeszközök az oktatásban, a fordítási munkákban, valamint a számítógépes nyelvészetben. Összehasonlító korpuszokból a mai napig nagyon kevés van. Projektünkben ezen kívül meglévő korpuszokat is használtunk adatkeresési és statisztikai céllal, ezáltal teszteltük is őket, amelyek eredményei érdekesek lehetnek az adott korpuszok fejlesztői számára.

 Európában a kulturális és a nyelvi változatosság mellett az egységes gondolkodásmód is jelen van. Jól bizonyítják ezt a különböző szempontú nyelv-összehasonlítások. A sokszínűség és az egységesülés, amelyek nem zárják ki egymást, lehetőségeket rejtenek magukban. Használjuk ki őket!

 PÉTERI ATTILA

2013/47