Előfizetés a lapra

Kutató művészek – művész kutatók

ábrázolás, biológia, Herman Ottó, ismeretterjesztés, rajz

2014/05/26

Száz éve hunyt el a magyar nyelvű tudományosság kimagasló személyisége, a tudományos ismeretterjesztés egyik úttörője, Herman Ottó. Nemcsak saját kora köszönhetett neki sokat. Megannyi értékelés és újraértékelés után most már látjuk, hogy munkásságában, életművében milyen sok az eredeti forrás, s hogy napjainkig tartó hatása van a természettudomány művelőire.

A Breznóbányán élő német ajkú lakosság 1840 táján vajmi keveset sejthetett abból, hogy a városka egyik kifejezetten pákosztos kölyke – Carl Otto Hermann – micsoda fejlődésen megy majd keresztül. Családostul Miskolcra költöztek, ott magyar iskolába került, és a forradalom kitörésének idejére izzó lelkű magyar kamasz – később vállalt „magyar” nevén Herman Ottó – vált belőle. Iskolai tanulmányait félbehagyta a szabadságharc leverésének traumája miatt, így lakatosinasnak adták. Soha többé nem részesült rendszeres képzésben, mindent, amit tudott – márpedig sokat tudott – a maga erejéből, a maga kíváncsiságától hajtva szedett fel.

A pókszakértő

Zoológus karrierje az édesapjával tett erdei kirándulásokkal indult. Amikor a lakatosság után Bécsbe került, az ottani természettudományi múzeumban egy amatőr egyenesszárnyú-kutató figyelt fel a kiállításban remekül rajzoló fiatalra, és tanítgatni kezdte, majd saját művének illusztrálását bízta rá. Itt nagy törés következett be az életében, mivel négy évig katonáskodnia kellett. Szerencséjére az Adria partjára került, így a tengeri élővilág tanulmányozása némileg enyhítette a sorkatonaság kényszerét.

Herman Ottó fiatal korában, a természetbúvár  jelleget hangsúlyozó, beállított fényképen

 Következő találkozása a zoológiával a kőszegi időszakára esett, amikor harmadmagával „fényirdai műhelyt” nyitottak a nyugati határszélen. Hamarosan bele is buktak, s ezután Herman Ottó egy életre idegenkedett a fényképezőgéppel való illusztrálástól. Itt viszont barátságba került Chernel Kálmánnal, aki a madártan és a madárpreparálás terén fejlesztette hősünk készségeit, majd látva kiváló képességeit, beajánlotta őt a Kolozsvári Múzeumba konzervátornak. Itt a polihisztor Brassai Sámuel mellett csiszolódott tovább, és a város szellemi életének egyik tényezője vált belőle. Persze ellátta feladatát is: létrehozta és gyarapította a múzeum állattani tudományos gyűjteményét. Első dolgozata is Kolozsváron jelent meg, itt kezdett a pókokkal is foglalkozni. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat ösztöndíjat adott neki, és ennek segítségével született meg a Magyarország pókfaunája című háromkötetes, magyar és német nyelven publikált monográfia, amely egy csapásra elfogadott zoológussá tette őt itthon és Európában egyaránt.

Természetrajzi füzetek

Munkája elismeréseként felvették a Nemzeti Múzeum kötelékébe, az Állattárba. Itt a gyűjtések és kutatások mellett közművelődéssel is foglalkozott, és magasra emelte ennek a hivatásnak a presztízsét. A projektorok korában talán mosolyogni valónak érezzük, hogy a nagyméretű rajzokkal illusztrált népszerű előadásaival aratott átütő sikert. Ám ekkorra már tudta, hogy a szó mellett hatásos, esetenként nélkülözhetetlen eszköz a pontos, kifejező rajz. A saját maga által alapított és szerkesztett Természetrajzi füzeteket az első számtól kezdve remek színes és fekete-fehér táblákkal illusztrálta, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy hamar nemzetközi rangú folyóirat vált belőle (utódja, a Magyar Természettudományi Múzeum Annales-e/Évkönyve ma is létezik).

„Lovacska”, mai nevén: szemölcsevő szöcske, amely szárnyait összedörzsölve ciripel

 Életrajzából már csak annyi az itt feltétlenül megemlíteni való, hogy a természet ábrázolásában rendkívül fontos volt számára a nyelv. Az állattani műnyelv fejlesztéséért és a nyelvújítási túlkapások megnyirbálásáért szenvedélyesen küzdött. Tökélyre fejlesztette saját magyar stílusát, majd amikor zoológusból néprajzkutatóvá vált, a népnyelv és a mesterségbeli műszavak gyűjtésével és megörökítésével egyben nyelvész is volt.

Tücsök-kotta

Az ismertetett életrajz legalábbis érthetővé teszi, hogy miért válhatott Herman Ottó egy túlnyomóan grafikai kiállítás központi személyévé. Ő maga rajzolt, ceruzával és tussal, festett is, szép színes ábrákat, és idősebb korában azért használta a fotográfiát is. Könyvei kiadásához igényes illusztrációkat és a kőnyomatos táblákhoz kitűnő külföldi nyomdákat keresett. Felismerte, hogy a magyar lakossághoz csak magyarul, szép, közérthető magyar nyelven érdemes szólni.

Erdei bunkóscsápú sáska: ciripeléskor a hátulsó combját dörzsöli a szárnyához

Műfaji sokoldalúságán is túltett a tematikai változatossága. Csak a biológia területén maradva: rajzolt növényeket (ha keveset is), egyenesszárnyúakat (tücsköket, sáskákat, szöcskéket), bogarakat, poloskákat, pókokat, madarakat, emlősöket, sőt, embereket is, és nemcsak egész alakokat, hanem nagyon finom részletrajzokat is. (Saját karikatúráját is megrajzolta.) A pókok fonásra szolgáló karmait ő láttatta meg remek rajzaival, az elnevezéseket pedig a takácsoktól vette, a hasonló funkciójú eszközeikről. Rajzolt kottát is, a ciripelés kottáját! A már alig halló tudós szemével követte a rovarlábak vagy szárnyak mozgását. A ciripelőszervek szerkezetét megismerte, bemutatta (le is rajzolta), tudta hát, hogy mi történik, ha egy szöcske a két szárnyát összedörzsöli vagy ha a hím sáska az ugróláb combját az első szárnya szélén húzogatja végig.

 Ő tehát az elsők között volt a képi ábrázolásban is, és sokan követték példáját. A Magyar Természettudományi Múzeumban április 24-től június 9-ig látható az a vándorkiállítás, amelyben ezeknek a remek kutatóknak állítunk emléket publikált vagy ismeretlen ábráik bemutatásával. A kiállítás azután vándorútra indul, több magyar városban is bemutatják. Az útvonalról a www.hermanottoemlekev.hu oldalon lehet tájékozódni.

Kőnyomatos kezdet

De miért fontos a „tudós természetábrázolók” rajzait, tábláit nézegetni, ahelyett, hogy a kvalitásos művészek tájképeiben, csendéleteiben gyönyörködhetnénk? Hiszen a németalföldi festők képeiről szinte „lemásznak” a legyek, amelyek a tökéletes, élethű gyümölcsökre vagy virágokra érkeztek.

A sáska ugrólába. A comb belső oldalán látható dudorokkal hozza rezgésbe a szárnyát

 A természet ábrázolása az őskorban jelent meg. A barlangrajzok jól mutatják őseink pontos megfigyelőképességét és az egyszerű körülmények között is megnyilvánuló ábrázoló képességét. Feltételezéseink vannak arról, hogy miért ábrázolták az őket körülvevő világot. Ám nemcsak a művészet, hanem a tudomány is a természet pontos megfigyelésével kezdődött, csupán a megjelenítésben volt és van különbség. A művész szubjektív módon ábrázolja tárgyát, a kutatónak objektivitásra kell törekednie. A művész egyéni alkotást készít, a kutató ábrája egy közösségi törekvés eredménye és része.

 Az objektivitás igénye a tudományos közleményekben sem zárja ki a művészi színvonalat. A tudományos ismeretterjesztésben – mai szóval a tudománykommunikációban – viszont másra is szükség van: kreatív, művészi és egyéb leleményes megoldásokra, hogy az ábrázolt jelenségeket nem ismerő nézők is érdeklődővé váljanak, könnyen befogadják, megértsék a látványt.

 A kiállítás tisztelgés azok előtt a kutatók és művészek előtt, akik az elmúlt másfél évszázadban annyi fáradsággal és igyekvéssel, ötlettel és türelemmel buzgólkodtak azon, hogy a természetrajzi kutatások eredménye eljusson a szakmai és laikus közönséghez. Bemutatja azt a fejlődést is, ami a természetábrázolásban is úttörő Herman Ottótól a mai modern technikákig vezet. Sokáig a ceruzarajzon alapuló kőnyomatos táblákkal oldották meg az illusztrációt. Itt minden egyes színt külön kőlapra kellett felvinni, és precízen a helyére illeszteni. Azután megjelent a modernebb nyomdatechnika, ami mára a digitális szerkesztésnek és nyomtatásnak adta át a helyét.

 Bölömbika

Mindez azonban csak a sokszorosításban mutatkozó fejlődés. Úgy tűnik, majdnem minden kutatónk maga fedezte fel vagy dolgozta ki a maga élőlénycsoportjának, kézügyességének, tudományos igényének megfelelő ábrázolási módot. A hiányzó eszközök, a pénzszűke, sőt, az eredendően takarékos gondolkodásmód is nagyon kreatív megoldásokra vezetett! Megható látni a sok törekvést.

Szemet gyönyörködtető sokféleség

A tudomány előre-haladtával az ábrázolandó jelenségek köre egyre bővült, egyre változott. Ne csak a részletrajzokra gondoljunk, amelyek a teljes alakot ábrázoló rajzok mellett megjelentek. Nagyon korán – Herman Ottó pókokról szóló monográfiájával – megjelentek a viselkedést, mozdulatokat, életjelenségeket bemutató ábrák. A nagyítólencsétől elmozdultunk a scanning elektronmikroszkópig, az alakokat összehasonlító tusrajzok tábláitól a mintegy rétegfelvételeket összedolgozó számítógépes technikáig. Majd megjelentek az absztrakciót követelő fogalmak és leképezések. Az elterjedési térképektől indulva, a hangot leképező oszcillogramig, a méretarányokat figyelembe vevő eloszlási diagramokig vagy akár a genetikai anyag elemzésén alapuló molekuláris törzsfákig terjednek ma már a természetábrázolási eljárások.

A szarvasbogár hímjének bábján már látszanak a majdani rágók (MÓCZÁR LÁSZLÓ FELVÉTELE)

A Herman Ottó alkotó zsenije előtti tisztelgés mellett ez a kiállítás második témája: a kutatói kreativitás és küzdelem bemutatása. (Ami, valljuk meg, sokszor piszmogásban és küszködésben megmutatkozó, végtelenül kitartó munka révén válik heroikus eredménnyé.) A kutatónak lépést kell tartania a tudomány haladásával is és a technikai lehetőségek fejlődésével is. Nehogy azt higgyük, hogy ez könnyű feladat!

 Volt és van olyan kutató, aki egyben képzett művész is. Neki könnyebb dolga van a jelenségek láttatásában, miközben a művészi színvonal megtartása terhet rak a vállára.

 Volt és van olyan művész, aki a természet ábrázolása során elmélyed a témában, egyre több megfigyelést végez, összehasonlításokat tesz, lassan maga is természetbúvárrá válik. Nem lehet ezen csodálkozni. Akinek meg kell figyelnie az élőlények apró részleteit, az ábrázolandó lények életét, mozgását, viselkedését, óhatatlanul csodálója lesz a minket körülvevő világ érdekességének.

 Mondanivalónknak van egy harmadik rétege is. Ez a kiállítás az élő természet végtelen sokszínűségének és változatosságának bemutatása is egyben. A főszereplők maguk a csodálatos élőlények, az egysejtűek, gombák, növények és állatok. Az ábrázolt fajok zömmel Magyarországon élnek, de még így is lenyűgöző a sokféleség. Ezúttal ráadásul nem csupán a rendszertani, faji változatosságra kell gondolni. A téma szempontjából szemlélve vannak könnyen bemutathatók és vannak sok fejtörést okozók. Parányiak is akadnak meg hatalmasak is. Színtelenek és tarkák, laposak és domborúak, áttetszők és fénynek áthatolhatatlanok is. Mindegyik kihívás mellé akadt, aki nekiment, erről tanúskodik a múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményében őrzött sok ezer ábrázolás.

 Nagy öröm, hogy a Herman Ottó Emlékév alkalmat adott ezeknek a kincseknek a felszínre hozására.

 VÁSÁRHELYI TAMÁS

 

2014/19