Még több cikk
A Föld eddig ismert legősibb kőzete
Egy több mint 4 milliárd éves kanadai fekükőzet a korai földkéreg eddig ismert legrégebbi darabja. Erre az eredményre jutottak a washingtoni Carn...
Agyátültetés a Szaturnusz pályáján túl
Bár a Plútó elérésétől még hét évnyi távolságra van a New Horizons- misszió, földi irányítói felébresztették a hibernációból a szondát, részben, hogy valamen...
A triász egyik csúcsragadozója: a krokamander
Egy 240 millió évvel ezelőtt az Antarktiszon élt nagy testű, félelmetes, háromsoros fogazatú kétéltű, a maga közel 1 méteres fejével és 5 méteres...
A csimpánzok is vígasztalják egymást
A csimpánzok is vigasztalják egymást, ha valamelyiküket egy harmadik részéről bántalom ér - állapították meg brit kutatók. „Ezt többnyire az emberihez ...
Nem egyidős csillagikrek?
A csillagászok eddig úgy vélték, hogy a ma megfigyelhető ikercsillagok - egymás körül keringő csillagpárok, közel egyforma fizikai jellemzőkkel ...
A Föld eddig ismert legősibb kőzete
Megjelent az Élet és tudomány 2008. októberi számában
Írta: Gajzágó Éva
Egy több mint 4 milliárd éves kanadai fekükőzet a korai földkéreg eddig ismert legrégebbi darabja. Erre az eredményre jutottak a washingtoni Carnegie Intézet és a montreali McGill Egyetem kutatói, akik geokémiai módszerekkel a területről vett minták korát 4,28 milliárd évnek találták – ez 250 millió évvel korábbi időpont, mint az eddigi csúcstartóé. Az eredményről a kutatók a Science-ben számoltak be.
A Nuvvuagittuq zöldkő-övezet egy fekükőzet-kibúvás Quebec északi részén, a Hudson-öböl keleti partján, amelyre a geológusok először 2001-ben figyeltek fel, mint olyan területre, ahol feltehetőleg nagyon idős sziklák találhatók. Innen vett mintákban ritka földfémek (szamárium és a neodímium) izotópösszetételét elemzve Jonathan O’Neil (McGill Egyetem) és Richard Carlson (Carnegie Intézet) geológusok arra az eredményre jutottak, hogy a minták kora 3,8 és 4,28 milliárd év közötti.
A mostani vizsgálatot megelőzően a legidősebb, összefüggő sziklatestből származó kőzetminta a Kanada északnyugati területéről származó Acasta gneiszt volt, amelynek kora 4,03 milliárd év. Nyugat-Ausztráliában ennél régebbi (4,36 milliárd éves) mintákat is találtak, de azok csak cirkonszemcsék, amelyek nem alkotnak összefüggő kőzetet.
A Föld mintegy 4,6 milliárd éve jött létre, és a korai kérgéből származó kőzetmaradványok rendkívül ritkák, mivel túlnyomó részük a bolygó kialakulása óta a felszínt folyamatosan alakító lemeztektonikai folyamatok révén többször is visszakerült már a Föld belsejébe.
(NSF)