Élet és tudomány

Kabaré

Megjelent az Élet és tudomány 2008. novemberi számában

Írta: Gyárfás Endre

Százéves a magyar kabaré. Az évfordulón érdemes megemlítenünk, hogy mai nyelvünk milyen sokat köszönhet a kabarénak. Nemcsak az elegáns, könnyed, csevegő stílus elterjedését, hanem bizonyos jellegzetes szavainkat is. Ilyen például a maszek, amelyet Kellér Dezső alkotott a magánszektor rövidítésével.

A kabaré jóvoltából köznyelvünk jónéhány plasztikus, szellemes kifejezéssel, szólással is gazdagodott. Hányszor szőjük bele mindennapi beszédünkbe, írásainkba az efféle mondatokat, mint Lepsénynél még megvolt, vagy hogy Régi motoros vagyok én, Ide figyeljenek, emberek!, Ha én egyszer kinyitom a számat, Csapóajtó, hopp!, A fiúk a bányában dolgoznak és a többi, jobbnál jobb csattanót!
A kabaré egyes műfajainak nevét részben a francia nyelvből vettük át. Ezek a mi helyesírásunkhoz idomulva meg is honosodtak: sanzon, kuplé, blüett, konferansz, konferanszié. (Mivel az utóbbi két szót nemegyszer még a televízióban is keverik – így tett pl. a Tiszta kabaré! Című sikeres sorozat egyik műsorvezetője –, érdemes megjegyezni, hogy a konferanszié magát a műsorközlőt jelenti; a konferansz pedig az általa elmondott, szellemes összekötő szövegek elnevezése.)
Eredeti magyar szó a tréfa, a villámtréfa, a magánszám. Ez utóbbi helyett a humor művelői az utóbbi időben az amerikaiaktól átvett sztendáp (stand-up) kifejezést használják előszeretettel. Kár, hiszen az évszázados magyar kabaré „haladó” tudománya, hogy maró gúnnyal illeti a sznobságot, az idegenmajmolást.
Az is eltér a hazai tradíciótól, amit mostanában tapasztalunk. Néhány humorista a nemiség durva kifejezéseivel akar – és sajnos tud – közönségéből ösztönös kacajt vagy röhejt kicsikarni.
Ha a humoros, szatírikus műsorok megtisztulnának a sznobságtól, a nyelvi durvaságtól, jogosan és jó érzéssel mondhatnánk egy-egy fonák, hihetetlennek tűnő jelenség láttán vagy hallatán: ez tiszta kabaré.