Élet és tudomány

Amiről nem illik beszélni

Megjelent az Élet és tudomány 2009. októberi számában

Írta: Mannhardt András

 
Szinte törvényszerű, hogy az idősebb gyerekek jobban teljesítenek az értelmi képességekre alapozó feladatokban, mint a kisebbek. Ez nem meglepő, hiszen az idővel egyre javul a memória, hatékonyabb az információfeldolgozás, rutinosabban megy a kategóriaképzés. Ezért különleges jelenség, ha egy ilyen feladatban a kicsik jobban teljesítenek, mint az idősebbek. Egyáltalán létezik ilyen?

Nos, Evan P. Apfelbaum, az egyesült államokbeli Tufts Egyetem kutatója és munkatársai a Developmental Psychology című folyóiratban egy olyan próbáról számolnak be, ahol a kicsik rendre lefőzik a nagyokat...
A feladat egy játék volt: a kutatók negyven, embereket ábrázoló fényképet tettek ki az asztalra a gyerekek elé. A képek négy vonatkozásban tértek el: egy fotón vagy férfi volt vagy nő; vagy kövér vagy sovány; a háttér vagy piros volt vagy kék, illetve vagy fekete bőrű volt az illető, vagy fehér. A pszichológus kezében volt egy fénykép, amit a vele szemben ülő gyerek nem látott, de azt tudta, hogy a fotó megegyezik az asztalra kitett valamelyik képpel. A gyerek feladata az volt, hogy a lehető legkevesebb – igennel és nemmel megválaszolható – kérdés feltevésével azonosítsa a pszichológusnál levő képet. Például megkérdezhette: „A nálad levő képen férfi van?” – s ezzel máris felére tudta szűkíteni a lehetséges képek körét. A kísérletet két korcsoporttal – 8-9 és 10-11 évesekkel végezték el, és „láss csodát”: a kisebbek kevesebb kérdéssel be tudták azonosítani a kitalálandó fotót. Miből eredhet a kicsik fölénye?
A jelenség magyarázata a gyerekek által feltett kérdések tartalmában rejlik. A kisebbek aggálytalanul rákérdeztek a fotókat egymástól megkülönböztető mind a négy jellemzőre: a háttér színére, valamint a modell nemére, testalkatára és bőrszínére. A fiatalabb gyerekek 78%-a tett fel kérdést a bőrszínre vonatkozóan. A nagyobbak ezzel szemben gyakorlatilag nem voltak hajlandók szóbahozni, hogy a modell fekete vagy fehér bőrű-e, csupán 37%-uk tett fel ilyen kérdést. Természetes, hogy sokkal nehezebben tudtak rájönni, melyik is a kitalálandó kép!
Apfelbaum és munkatársai más gyerekekkel elvégezték ugyanezt a kísérletet úgy is, hogy csupa fehér bőrű személy volt a képeken, ám a fotók egy részére barna, a másik részére fehér matricát ragasztottak. A matricák színére természetesen minden gyerek nyugodtan rákérdezett, és ez alkalommal az idősebbek már tényleg jobban teljesítettek, mint a kisebbek.
Mindezek alapján úgy tűnik, 10 éves kor körül jön el az az időszak, amikor a gyerekek megtanulják, hogy a bőrszínről hallgatni kell, mert ha szóba hozzák, az kellemetlenséget okozhat. Nem csoda, hogy a szülők erre próbálják nevelni gyermekeiket; ezt mindenki megértheti, akinek csemetéje nyilvános helyen tett már hangos megjegyzést olyasvalamire, amit „nem illik észrevenni”. A hallgatás azonban nem ideális állapot: azt jelzi, hogy az előítéletek bennünk élnek, hiszen ha a bőrszínhez nem kapcsolódna valamiféle titkolni szánt értékítélet, akkor nyugodtan, nyíltan beszélhetnénk róla.