Élet és tudomány

A tévé hízlal!

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júliusi számában

Írta: Mannhardt András

 Régóta ismert tény, hogy a sok tévénézés és az elhízás összefügg. Ennek egyik, legnyilvánvalóbb oka, hogy a fotelben ülve alig használunk fel energiát; a tévé előtt töltött órák életünket még inkább mozgásszegénnyé teszik. Ám van egy másik ok is, amely már meglepőbb: ha étkezés közben tévét nézünk, sokkal több ételt fogyasztunk, mint ha úgy ennénk, hogy nem nézzük a televíziót.

E jelenség magyarázata még nem teljesen világos, ám annyi mindenestre valószínűnek látszik, hogy a tévéműsor eltereli figyelmünket azokról az élettani jelzésekről, amelyek azt adnák tudtunkra, hogy éhségünk elmúlt, felvettük a szükséges kalóriamennyiséget és ideje abbahagynunk az evést.
Suzanne Higgs és Morgan Woodward, a nagy-britanniai Birminghami Egyetem két kutatója a fentiek mellett egy harmadik lehetőséget is felvet: elképzelhető, hogy a tévé még akkor is többletevésre késztet minket, amikor már rég kikapcsoltuk a készüléket! Képtelenség? Egyáltalán nem! Azt ugyanis, hogy mennyit eszünk, korántsem csak testi állapotunk határozza meg. Befolyásol bennünket például az, hogy egyedül vagy társaságban eszünk, de az is, hogy mennyire van szemünk előtt egy-egy finomság, sőt az sem mindegy, hogy mennyire él emlékezetünkben a legutóbbi étkezésünk! Kimutatták, hogy ha közvetlenül a délutáni nassolás előtt az embert emlékeztetik aznap elköltött ebédjére, akkor kevesebbet fog falatozni, mint egyébként. Higgs és Woodward pontosan erre alapozott, amikor feltételezte, hogy az, aki ebéd közben tévét néz – s így megosztja a figyelmét az étkezés és a műsor között – később kevésbé emlékszik majd az ételekre, s ez befolyásolja majd evési igényét.
Az elgondolás ellenőrzésére a két kutató trükkös kísérletet tervezett, amelyről az Appetite című szaklapban közöltek beszámolót. Tizenhat normál súlyú egyetemi hallgató nőt kértek meg arra, hogy a déli órákban menjenek be a laboratóriumba, és ott egyedül ülve egy szobában fogyasszák el az egyszerű – sonkás szendvicsből és csipszből, valamint ásványvízből álló – egyenebédet. Az étkezés tíz percig tartott, s eközben az esetek felében egy vígjáték részlete volt látható a szobában levő tévén. A diákoknak néhány órával később vissza kellett térniük a laboratóriumba, ahol megkérték őket, hogy kóstoljanak meg és ízük szerint értékeljenek különféle édességeket. A kóstolón a „vizsgálatra szánt” finomságokat tálakon kínálták fel, és mindenki annyit vehetett belőlük, amennyit akart. A kutatók később persze pontosan megmérték, ki mennyit falatozott. Minden diáklány két napon volt bent a laboratóriumban, egyszer tévét nézve ebédelt, egyszer pedig a nélkül. Világosan kiderült, hogy ha a résztvevők ebéd közben tévét néztek, néhány órával később sokkal több édességet ettek, mint ha televíziónézés nélkül fogyasztották el az ételt. A kutatók a délutáni kóstoló alkalmával azt is megkérdezték a diákoktól, mennyire élénken emlékeznek aznapi ebédjükre, s ennek révén egyértelművé vált, hogy akik tévét néztek, lényegesen halványabb emlékeket őriznek. A tévé tehát valóban elvonja figyelmünket az étkezésről, s ezért többet eszünk, ha a készülék előtt ülünk, sőt még akkor is, ha már felkeltünk előle.