Élet és tudomány

Összeesküvés-elméletek

Megjelent az Élet és tudomány 2008. októberi számában

Írta: Mannhardt András

Amikor valamilyen politikai vagy társadalmi eseményre nincs világos magyarázat, akkor óhatatlanul felbukkannak az összeesküvés-elméletek. Ezeknek közös jellemzője, hogy hatalommal bíró személyek vagy szervezetek titkos szövetségének ármánykodásával magyaráznak – gyakorlatilag mindent.

Mindeddig kevés figyelmet kapott a lélektani kutatásban a titkos cselszövésekről szóló feltételezések hatásának vizsgálata. Pedig elgondolkodtató: az összeesküvés-elméleteket a legtöbben komolytalannak tartják, ám ez azt is jelenti, hogy aki így vélekedik, védve van véleményváltoztató hatásuk alól?
Karen M. Douglas és Robbie M. Sutton az angliai Kenti Egyetemen a Diana hercegnő 1997-ben bekövetkezett halálát körüllengő feltételezéseket használta fel egy vizsgálat céljára. Egy listán öt állítást gyűjtöttek össze, melyek Diana halálának „valódi” okára vonatkozó feltételezések voltak: a brit titkosszolgálat végzett vele; a titkosszolgálat egy elvetemült csoportja követett el ellene merényletet; Diana csak megrendezte saját halálát, hogy azután titokban, elvonultan élhessen Dodival; Dodi és Mohammed Al Fayed üzleti ellenfelei ölték meg a párt, az igazi célpont Dodi volt, Dianának csak a figyelem elterelése végett kellett meghalnia; a „balesetért” a brit kormány a felelős, mert nem akarták, hogy a királyi család tagja egy muszlim arabbal legyen kapcsolatban. A kísérletben részt vevő diákoknak először el kellett olvasniuk egy kis összeállítást olyan információkból, amelyeket az összeesküvés-elméletek gyakran felhasználnak: Dianát szokatlanul gyorsan temették el; a balesetben állítólag egy Fiat Uno is érintett volt, amit később nem találtak meg; a baleset előtt valaki dörrenésszerű hangot hallott. Ezután a résztvevőknek pontozniuk kellett, hogy ők maguk mennyire értettek egyet az listán szereplő állításokkal az információk elolvasása előtt, és mennyire értenek egyet velük most. Ugyanezt a két becslést egy másik, átlagos egyetemista szemszögéből is meg kellett tenniük.
Nos, kiderült, hogy a résztvevők helyesen becsülték meg, mi lenne az átlag diák véleménye az állításokról az információk elolvasása előtt (a kutatók ugyanis egy korábbi vizsgálatból ismerték ezt az értéket), és azt is jólt mérték fel, hogy az átlag diák hite lényegesen nő az összeállítás elolvasása után. Csakhogy a válaszadók önmagukat másmilyennek tartották! Saját magukról a valóságosnál lényegesen kisebb véleményváltozást feltételeztek. És ez ismert lélektani jelenség: az ember szereti azt hinni és hirdetni magáról, hogy őrá ugyan nem hat a másokat meggyőző kommunikáció. Az emberek úgy érzik, ha őrájuk is hatnának az efféle üzenetek, akkor befolyásolhatónak, gyenge akaratúnak tűnnének. Ezért a reklámokhoz és a politikai kommunikációhoz hasonlóan az összeesküvés-elméletek is „titokban” hatnak ránk: nagyobb befolyással vannak véleményalkotásunkra, mint amilyennek a tudatában vagyunk.