Élet és tudomány

Balsorstól a jégzajlásig

Megjelent az Élet és tudomány 2009. szeptemberi számában

Írta: Bakcsi György

A Hazám-díjat a XXI. Század Társaság alapította. 2001 óta adják oda hét magyar értékteremtőnek, akik a művészi és műszaki, alkotó és kutató értelmiség legjavából kerülnek ki. Nevét József Attila monumentális sors-verséről kapta, és jár hozzá a bánatos, magába révedő költő bronzszobra is.

Mint Petrovics Emil (maga is a korábbi díjazottak egyike) mondta a 2008. évi kitüntetettek ünnepségén: „A Hazám-díj kezdetben halványan pislákolt, aztán egyre fényesebb lángot vetett… Nem törekedett sokra, csak a mindenre… Figyelmeztet arra, hogy mi is a dolgunk, kik vagyunk, hogyan kell folytatnunk a lassan ellehetetlenülő életet.” Szép hagyomány az is, hogy a Kossuth Kiadó a hét díjazottal készített mélyinterjúkat könyvben is megjelenteti. A kötetek riporter-írója Hovanyecz László, aki semmiben sem emlékeztet a médiában megszokott komolykodó vagy éppen jópofáskodó, a szerencsétlen alanyt agyonbeszélő vagy előttük áhítattal leboruló tucatkérdezőkre. Nem érdeklik pletykák, magánéleti mazsolák, sokkal inkább az, ami a gondolkodó olvasókat is: honnan jöttek ezek az emberek, miképp bontakozott ki ismételhetetlen tehetségük, mit gondolnak sorsukról, környezetükről és a magyar jövőről.
A kérdezettek maguk is szívesen beszélnek a távoli múltról, és kitűnik, hogy mindannyiuk gyermekkora zaklatott volt, mielőtt igazi pályájukra kerülhettek. Ki kellett törniük a XX. század megannyi, olykor életükre is törő borzalmából. Talán ezért jellemzi őket az érthető szkepticizmus mellett valami jól megszolgált optimizmus is. Egyikük sem harsány és önimádó, mint korunk percemberkéi – egyszerűen teszik a dolgukat, legjobb tudásuk szerint.
Sok érdekességgel, újdonsággal és tanulsággal találkozik az interjúalanyokat akár jól ismerő olvasó is ebben a magát igencsak olvastató kötetben. Hogyan is lett Bacsó Péter filmíróból rendezővé; hogyan tudta Benkő Samu összerakni és megjelentetni Bolyai János szétszórt írásait; hogyan kívánja magyar Bartoliként feltámasztani a régi olasz operákat Csengery Adrienne; hogyan szeretné megteremteni a magyar fényképész-értelmiséget Féner Tamás; miért tartja magát szerencsésnek Molnár Piroska, mi a véleménye Bős-Nagymarosról és az atomenergiáról Vajda Györgynek…
Hankiss Elemér, miután beszámol hányatott pályájáról, illetve napjaink sok-sok fogyatékosságáról, végül erre a következtetésre jut: „Azzal az általános pesszimizmussal, ami ma Magyarországot jellemzi, mégsem értek egyet. Szerencsére a világ változik. A hullámvölgyek sem tartanak örökké… A jégzajlás mintha már megindult volna.” A legutóbbi év szörnyűségei azt mutatják, hogy nagyon kemény az a jégpáncél. De ha valakik feltörhetik, hát éppen az olyan emberek, akik ennek a kötetnek a szereplői. (Értékteremtők; Kossuth Kiadó, 2009, 208 oldal, 2200 forint)