Élet és tudomány

Minden másképpen van

Megjelent az Élet és tudomány 2009. szeptemberi számában

Írta: Bóc István

„Ne tartsuk magunkat túl bölcseknek, s mindjárt nem leszünk túl ostobák gyermekeink szemében.” írta Karinthy Frigyes a Minden másképpen van című könyvében. És valóban, gyakran minden tényleg másképpen van, mint ahogy az bennünk és az úgynevezett köztudatban él. Egy ilyen nyilvánvalónak tűnő állítást – a médiában látható erőszak a nézőkben is erőszakot szül – vesz nagyító alá a Stachó László és Molnár Bálint által szerkesztett könyv, amelyben a hihetetlen mennyiségű látható erőszak hatásáról megjelent tanulmányokból olvashatunk válogatást.

A legutóbbi évtizedekben számos olyan – látszólag ok nélküli – tragédia történt (ámokfutók, iskolában robbantó vagy más módon gyilkoló tinédzserek stb.), amelyek okát a médiában keresték. Ésszerű a következtetés, hogy az erőszak folyamatos látványa erőszakos cselekedetekre ösztönzi a nézőt. A könyv ezt a nyilvánvalónak tűnő következtetést kérdőjelezi meg.
Való igaz a szerkesztők megállapítása, miszerint egy-egy ilyen tragédia után Amerikában mind a politikusok, mind pedig a szülők inkább az erőszakot közvetítő médiát támadják, mint például a fegyverviselés szabályozását. Itthon is, egy-egy túl korai időpontban vetített erőszakos film után a tévétársaságok komoly büntetésre számíthatnak. „A médiát – akárcsak Szókratészt néhány ezer évvel ezelőtt – gyakran vádolják azzal, hogy megrontja az ifjúságot. A társadalom elfogadja a vádat, és védekezik a szülőknek szóló figyelmeztetés formájában. Van olyan mozi, amelyet gyermekkoromban – a házi olvasmányokhoz fűződő kapcsolata miatt – csaknem kötelező volt megnézni, ma azonban – ha újravetítik – már ott díszeleg a figyelmeztetés a képernyőn: 18 (12) év alatt a filmet csak szülői felügyelet mellett szabad megnézni.”  írja Haller József cikkében (A médiaerőszak a neurobiológus szemével). Én ugyan inkább enyhülést látok e téren, hiszen 1969-ben tizennégy évesen csak komoly erőfeszítésekkel tudtam belógni a moziba Az oroszlán ugrani készül című magyar film vetítésére, amelyben Papp Laci kapott néhány pofont Bujtor Istvántól, és néhány másodpercig Medveczky Ilona fedetlen keblei is feltűntek (ez lehetett a magasabb korhatár oka). Ma ez a film akár esti meseként is nyugodtan vetíthető lenne.
A bűnesetek ábrázolását már az ókortól kezdve szívesen vették a nézők. Az erőszak látványa nyilvánvalóan hatással van a nézőre, de ez a hatás nem olyan egyértelmű, mint gondoljuk. Császi Lajos cikke (A médiaerőszak mint a társadalmi erőszak szimbolikus helyettesítője) számol be az egyik olyan kísérletről, amely ezt a kérdést vizsgálta. A kilencvenes években kedvenc tévéműsoraikról kérdeztek brit fiatalokat. Két csoportot vizsgáltak: visszaeső bűnözőket, és a rendőrségi nyilvántartásban nem szereplő „rendes” fiatalokat. Némi meglepetésre e tekintetben nem mutatkozott különbség a két csoport között. A megkérdezettek mindkét körében a Terminátor 2 című film volt a legnépszerűbb, és más műsorok megítélésében is szinte teljes azonosságot találtak a bűnöző és a nem bűnöző csoport között. A feltételezések ellenére a bűnöző fiatalok nem töltöttek több időt a képernyő előtt, mint a kontrollcsoport tagjai, és nem részesítették előnyben az erőszakos filmeket a kevésbé erőszakosakkal szemben.
Bár a leírtak nem győztek meg arról, hogy az erőszak látványának nincs káros hatása a nézőre, mindenképpen érdekes, gondolatébresztő a könyv. A téma iránt érdeklődőknek érdemes elolvasni. (A médiaerőszak – tények, mítoszok, viták; Mathias Corvinus Collegium – Századvég Kiadó, 2009, 362 oldal, 3675 forint)