Élet és tudomány

Rekordszaporulat a Viperaközpontban

Megjelent az Élet és tudomány 2008. októberi számában

Írta: Péchy Tamás

Ez év augusztus elején az Alföldön, Középadacson lévő Rákosivipera-védelmi Központban 221 egyed jött a világra. Ez a négyszerese a korábbi évek szaporulatának. Mint ismeretes, az 1993 óta folyó védelmi program részeként 2004-ben átadott Rákosivipera-védelmi Központ fő feladata, hogy tenyésztéssel próbálja meg felerősíteni a rákosi viperának az országban még megmaradt piciny létszámú populációját.

Az ez évi nagy számú szaporulat, persze, nem a véletlen műve, hiszen az évek előrehaladtával egyre több tenyészérett állatot nevelünk a Központban, s így lehetőségünk van mind több és több anyát párba állítani. 2008-ban 27 nőstény hozott utódot, az átlagos szaporulat 8 egyed. Az, hogy mennyit fial egy nőstény, az elsősorban a korától és a kondíciójától függ, de valószínűleg egyedi sajátosság is. A hároméves nőstények jobbára 5–9 utódot hoznak a világra, míg az öregek akár 17–26-ot is. A 26 egyébként rekordnak számít, az egyik vadonbefogott öreg nőstényünk fialt ennyit. A legtöbb, amennyit az irodalmi adatokból ismerünk, az 24 újszülött volt.
A tenyésztési program elindulása óta fontos szempont a genetikai változatosság megtartása, illetve ha lehetséges, annak növelése. Ennek megfelelően a kora őszi párba állításnál elsődleges követelmény, hogy a leendő szülők egymástól távoli populációkból származzanak. Ez nem minden esetben könnyen kivitelezhető, hiszen 10 vadonélő állat befogására kaptunk annak idején engedélyt. A Rákosivipera-védelmi Tanács ajánlására azonban az elmúlt évben további három rákosi vipera került a tenyészetbe. Erre azért volt szükség, mert a korábbi szaporulatban túl sok egyednek azonos élőhelyről származó volt az anyja, illetve az apja vagy akár mindkettő.
A folyamatosan végzett genetikai vizsgálatok számos érdekességet hoztak. Egyrészt az derült ki, hogy az egymástól távolabb eső állományok között nincs lényeges genetikai különbség. Másrészt, hogy az első pillanattól követett módszer, miszerint egymástól minél távolabbi élőhelyekről származó egyedeket állítunk párba, az helyes volt, mert a Központban született szaporulat genetikailag változatosabb képet fest, mint a szülők. Ez egyrészt azt mutatja, hogy lehetőség van a genetikai változatosság növelésére, másrészt a módszer kizárja a beltenyésztettség kialakulását.
A Központban a fajjal kapcsolatos számos, még megválaszolatlan kérdés vár tisztázásra. Ilyen például a genetikai leromlás kérdése. A vadon élő egyedek genetikai vizsgálata eddig nem mutatott ki aggodalomra okot adó beltenyésztettséget, jóllehet, a vizsgálatok a mai, beszűkült állományokra jellemző képet mutathatnak. Ám hogy ez a valóságban miként jelentkezik – morfológiai másság, fejlődési rendellenesség, magas halálozási arány stb. –, azt egyelőre nem tudjuk. Mindezek tisztázásra várnak, például úgy, hogy több generáción keresztül kontrollként testvéreket állítunk párba.
Egyelőre az újszülötteket egész évben ébren tartjuk és etetjük, s a megerősödött kicsiket a következő év májusában rakjuk ki négyesével a szabadtéri terráriumokba. Jelenleg a többéves tapasztalat az, hogy az újszülöttek 10 százaléka pusztul el a tél során. Ezek a pusztulások elsősorban születési rendellenességekre, jobbára vedlési problémákra vezethetők vissza. A „kelés-gyenge” állatokat jobbára hagyjuk elpusztulni, hiszen ezek az egyedek a tenyésztésbe sem vonhatók be, és a majdani kitelepítésre sem alkalmasak. A mégis életben maradók a Központban folyó különböző kutatási programokba vonhatók be, mint például élőhely- és táplálékpreferencia vizsgálatok.
Szándékaink szerint az elkövetkező évtől változtatni fogunk az újszülöttek tartásán, ami azt jelenti, hogy meg kívánjuk szüntetni a téli ébrentartást. Ezt előkészítendő az idén 30 újszülöttet hagytunk kint a szabadtéri terráriumban: kíváncsiak vagyunk, hogy hányan élik túl a telet. Nagy valószínűséggel az arány kedvező lesz, hiszen a telelőüreg biztonságos, a kicsik jó kondícióban vannak, és ragadozók zsákmányául sem eshetnek. A jövőbeli kint tartásnak két fontos oka van. Az egyik, hogy a tenyésztést minél inkább közelíteni kívánjuk a természetes állapotokhoz, másrészt jövőre még több kígyó fog születni, hiszen több mint 30 kígyóanyától várunk szaporulatot. Ennyi állatnak az elhelyezése már komoly gondot jelent. Ha ennyire sok újszülöttet tartunk egy helyiségben, annak a veszélye is fennáll, hogy felüti a fejét valamilyen fertőzés, és akár a teljes az évi szaporulatot elpusztíthatja.
Péchy Tamás
 igazgató
(Rákosivipera-védelmi Központ)