Élet és tudomány

Germanus Gyula-kiállítás Érden - Az iszlám világ tudós kutatója

Megjelent az Élet és tudomány 2009. októberi számában

Írta: Dr. Kubassek János (Magyar Földrajzi Múzeum, Érd)

Az elmúlt években világszerte megerősödött az érdeklődés a muszlim világ iránt. A muzulmán vallás hívei, az iszlám kultúra követői az Európai Unió országaiban is egyre nagyobb létszámban képviseltetik magukat. Az iszlám megismerésében és megismertetésében nagy szerepet játszott Germanus Gyula, akinek születése 125. évfordulójára időszakos kiállítással és kiadvány megjelentetésével tiszteleg Érden a Magyar Földrajzi Múzeum.

A magyar Kelet-kutatás egyik meghatározó személyisége életpályájának felelevenítése fontos kötelezettség. Germanus Gyula 1884. november 6-án, Budapesten született. Iskoláit a fővárosban végezte. Tanárai közé tartozott Vámbéry Ármin a „sánta dervisprofesszor”, aki Törökországban, Perzsiában és Közép-Ázsiában tett utazásaival nagy hatást gyakorolt tanítványára. Goldziher Ignác, Kúnos Ignác egyetemi órái során mélyült el benne az érdeklődés a török világ iránt. Fiatalemberként Boszniában töltött hosszabb időt, s ekkor ismerkedett meg személyesen a nyüzsgő keleti világgal.
Germanus 1903-ban, Isztanbulban jogi tanulmányokat folytatott, s kapcsolatba került az ifjú török mozgalom képviselőivel. II.Abdul Hamid országában megtapasztalta a zsarnoki önkényt. Börtönbe került, s csak az osztrák konzul közbenjárására szabadult ki. Bejárta Kis-Ázsiát, s hazatérését követően Nedsib Fikri néven közölt beszámolókat az újságokban. Az első világháborút követően – Kemál Atatürk meghívására – tért vissza Törökországba. Tapasztalta a mélyreható változásokat, a civilizációs és technikai fejlődés ezernyi jelét. Régi tudós barátai, Köpülözádé Mehemed Fuad professzor segítségével megpróbálta létrehozni a P.e.n. Clubot, de a törekvés elutasítása meggyőzte arról, hogy a brit eredetű szervezet nem kaphat a jövőben sem teret a török társadalomban.
Az újtörök irodalom fejlődése így más utakon indult.
Germanus Gyula a P.e.n.  Club révén barátságot kötött Martin Andersen Nexő, Theodor Daubler, Benjamin Crémieaux és Andreas Hauklander írókkal.

India földjén

Életében döntő fordulatot jelentett, amikor Rabindranath Tagore, a Nobel-díjas indiai költő és filozófus első feleségével, Hajnóczy Rózsával együtt meghívta a sántiniketáni egyetem Iszlamológiai Tanszékének megszervezésére. A Budapesti Tudományegyetem lehetővé tette, hogy professzora 1929 és 32 között három esztendőt tölthessen az indiai szubkontinensen. Sántiniketánban az iszlám művelődéstörténeti órák a diákokkal, és kollégákkal való kapcsolat, valamint az utazások széles horizontot adtak Germanus számára. A „csodák országában” töltött évek alatt Germanus megismerte az indiai hétköznapok szinte minden rejtett aspektusát. A „Béke hajlékában”, Sántiniketánban Rabindranath Tagore kezdeményezésére az elemi oktatástól az egyetemig minden képzési szint képviselve volt. Nagy figyelmet fordítottak a művészetek oktatására, melyet Nandalal Bose irányított és a zenei képzésre, melyet a költő unokaöccse, Dinandranath Tagore vezetett.
Az eltérő vallások és kultúrák közti megértés erősítése érdekében az egyetem több európai tudóst is meghívott néhány évre. Angol, amerikai, francia, holland, olasz, német tanárok dolgoztak együtt a helybéliekkel az ifjúság oktatásában. A diákok India minden szegletéből özönlöttek Sántiniketánba, ahol nem uralkodott a hindu társadalomban jellemző kasztszellem. A diákok egyenrangú társként, gyékényekre letelepedve, vallási különbség nélkül hallgatták az előadásokat. Hinduk, muzulmánok, párszik és dzsainák élvezhették a tudás gyümölcseit. A paradicsomi természeti környezetben, varázslatos trópusi növényzettel borított óriási parkban életre szóló élmény volt a tanítás és tanulás egyaránt.
Az egymás megismerése és megértése, a békés együttműködés szellemisége meghatározó elvként hatotta át az oktatás minden területét. Germanus Gyula feleségével együtt nagyon sokrétűen megismerte ezt a távoli, különleges világot. Bengáliában került közel az iszlám szellemiségéhez és lelkiségéhez. Az itt szerzett élmények hatására Delhiben, a Dzsáma Maszdzsid, a Nagy Mecset falai között nyilvánosan tért át az iszlám hitre. Az eseményen jelen volt tanártársa, Zakir Husszein professzor, aki később India alelnöke, majd államfője lett. Az iszlám hitre való áttérés alkalmából tartott beszédének híre széles körben elterjedt. Még egy mekkai hírlap is megemlékezett róla. (Ez az esemény tette lehetővé később zarándoklatát Arábia szent városába, Mekkába.)
Germanus hosszú időt töltött Kasmírban, India egyetlen mohamedán többség lakta államában, ahol Gulmargon és Szrínagarban ismerkedett meg a Dál-tó partján élő emberek hétköznapi életével.
Később aggodalommal kísérte figyelemmel a Kasmír birtoklása miatt többször kirobbant pakisztáni-indiai háborúk véres eseményeit.
Indiáról szerzett élményeit első felesége, az 1944-ben tragikusan elhunyt Hajnóczy Rózsa nevén megjelentetett: Bengáli tűz című könyvében örökítette meg. Indiába, 1958-ban ismét visszatért Dzsavaharlal Nehru meghívására. Második feleségével, Kajári Katóval több hónapot töltöttek az országban. Germanus professzor az iszlám irodalom és művelődéstörténet tárgykörében, Delhiben, Kalkuttában, Agrában, Lakhnauban, Hyderabadban és Bombayban tartott egyetemi előadásokat.

Mohamedán zarándok arábia sivatagjaiban

Germanus Gyula az első magyar zarándok volt, aki eljutott a muzulmánok szent városába, Mekkába. Utazása előtt rosszakarói többször feljelentették, hogy megakadályozzák egyiptomi vízumhoz jutását. Amikor meghívást kapott a kairói Al Azhar Egyetemre, egyik egyetemi munkatársa, Abdul Latif még oda is vádaskodó leveleket írt róla, hogy megakadályozza fogadtatását. A sors fintora, hogy Germanus Londonban megszerezte az egyiptomi vízumot, s Kairóban vendéglátói adták kezébe rosszindulatú kollégája vádaskodó levelét - megválaszolásra.

Az Al Azhar ezeréves intézménye a mai napig az iszlám kultúra és tudomány egyik fellegvára, ahol Germanus tanult, majd tanított. Ekkor ismerkedett meg Mahmud Tejmur, Ibrahim Nadzsi, Amin Haszuna, Manszur Fahmi és Nagib Mafuz egyiptomi írókkal, akikhez életre szóló barátság fűzte. E személyes kapcsolatok révén rendszeresen kapott felkéréseket akadémiai és egyetemi előadásokra, irodalmi és tudományos folyóiratokban cikkek publikálására.
Egyiptomból indult 1934-ben Dzsiddába, majd Mekkába. Zarándoklata, Arábiában szerzett élményei, találkozásai adták az ismeretanyagot olasz és német nyelven is megjelent nagy műve, az Allah Akbar! megírásához. Első mekkai útján kapta a Hadzsi Abdul Karim nevet, mely magyarul „a kegyes Isten szolgáját” jelenti.
A második világháború előestéjén, 1939-ben Germanus Gyula – Teleki Pál megbízásából – titkos politikai küldetést teljesített Angliában. Kapcsolatba lépett Anthony Eden brit külügyminiszterrel, akit mint még orientalistát ismert meg az 1920-as években az Oxfordi Egyetem Christ Church Kollégiumában. Eden arab és perzsa nyelveket tanult akkor, s kitűnően ismerte Vámbéry Ármin munkásságát.

Germanus professzor a második világháború idején a Budapesti Egyetem Közgazdaságtudományi Kara Keleti Intézetének igazgatójaként tevékenykedett. A nagy világégésben elveszítette feleségét, s származása miatt átélte a kiszolgáltatottságot és a fenyegetettséget az ostromlott Budapesten. Számos üldözöttnek nyújtott menedéket, Kis-Stáció utcai lakásában, s maga is többször került életveszélybe.

Tudós a közélet sodrában

A háború után, a közellátásügyi kormánybiztos, Vas Zoltán segítségével megszervezte az egyetemi menzát. Éhes diákok százai jutottak ebédhez hatékony szervezőmunkája nyomán. Részt vett az igazoló bizottságok munkájában, s megpróbálta fékezni a bosszúállást. Ellenállási érdemei elismeréseként egyik régi tanítványa, Rákosi Mátyás államminiszter, a Magyar Kommunista Párt főtitkára svábházat ajánlott fel neki, de ő visszautasította, mert nem akart kitelepített, vagyonuktól megfosztott emberek otthonába költözni.
Bátor kiállása mentette meg a népbírósági tárgyaláson a sivatagkutató Almásy Lászlót, akit háborús bűncselekmények hamis vádjával vontak felelősségre.
A fordulat évét követően Germanus utazási lehetőségei beszűkültek, de publikációival jelen volt a nemzetközi tudományos életben. Az 1956-os forradalom után az iszlám világgal való kapcsolatok megerősítése céljából előadókörutakat tett Egyiptomban, Szíriában, Irakban, Marokkóban és Indiában. Útleírásait nagy példányszámban adták ki. Rádióelőadásait százezrek hallgatták. Az arab irodalom történetéről írt könyve több kiadást ért meg.
A Kádár-rendszer konszolidációja jegyében, 1958 és 1966 között országgyűlési képviselőséget vállalt. A parlament Külügyi Bizottságának tagjaként elsősorban az arab országokkal való kapcsolatok fejlesztésére törekedett. Részt vett a magyar UNESCO Bizottság munkájában.
Fordulatos élete során számos, világpolitikát formáló személlyel került kapcsolatba. Ismerte Mahatma Gandhit, Dzsavaharlal Nehrut, Subhas Chandra Bose-t, Kamalapathi Tripathit, az indiai Nemzeti Kongresszus Párt vezetőit, Gamal Abdel Nasszer egyiptomi és Kasszem iraki elnököt, U Thantot és Dag Hammarskjöldöt, az ENSZ főtitkárait.
A magyar P.e.n. Club egyik alapítójaként nehezen élte meg, hogy 1951-ben kizárták az Írószövetségből, de az olvasók érdeklődésének ezernyi jelét élete végéig élvezhette. Egyetemistaként, 1978-ban felkerestem Petőfi tér 3. szám alatti otthonában, ahol második feleségével, Kajári Katóval nagy szeretettel fogadott, s órákon át beszélt indiai élményeiről, politikai, földrajzi kérdésekről, tanítványairól és találkozásairól. Érden, a Magyar utazók, földrajzi felfedezők című, állandó kiállításon öt évvel később kiállíthattuk kalandos utazásainak eredeti relikviáit.

Budapesten, 1979. november 7-én halt meg. Alkotóerejét 95 évesen is megőrizte, s a halála előtti hetekben még könyvrecenzión dolgozott. Életművét 11 hazai és külföldi tudományos társaság, illetve akadémia ismerte el, de a Magyar Tudományos Akadémiának nem lehetett tagja. Az általa nevelt híres tanítványok, orientalisták, tudósok, diplomaták, valamint művei, Kelet fényei felé, A félhold fakó fényében a mai napig őrzik emlékét.