Élet és tudomány

Égre néző - Egykor és ma

Megjelent az Élet és tudomány 2009. szeptemberi számában

Írta: Goda Zoltán

Amióta világ a világ, az ember szerette volna saját irányítása alatt tudni az időjárást. Ennek egyszerű oka van: az időjárás olyan hatalmas befolyással van a világra, a mindennapi életre, hogy egy ilyen erőtől csak akkor nem kell tartanunk, ha teljes mértékben irányításunk alatt tudhatjuk. A régi időkben az időjárás befolyásolására rendezett szertartások, az istenekhez intézett fohászok csak ritkán vezettek eredményre, így az ember kénytelen volt megismerni az időjárást.

Az ismeret hasznosnak bizonyult; megfigyelték, hogy bizonyos időjárási események adott sorrendben követik egymást. A jelenségeket befolyásolni nem tudták, de életüket hozzáigazíthatták az időjáráshoz. Kialakult hát a népi időjóslás, amely két részből tevődött össze. Egyrészt egyes kitüntetett napok időjárásából következtettek a következő hetek vagy hónapok időjárására. Ma is ismerhetünk ilyen jeles napokat: Mátyás, Vince, Medárd vagy Luca napja, de jeles napok voltak karácsony és húsvét napjai is. A jeles napokhoz tartozó megfigyelések gyakran tévesek voltak, talán a medárdi időszakra vonatkozó jóslás állja meg leginkább a helyét. Sokkal fontosabb és helytállóbb időjós módszer volt, amikor a pillanatnyi időből következtettek a következő napok, vagy hetek időjárására. A fátyolfelhőzet tartós megjelenése melegfrontra utalt, amely akár napokig tartó esőzéseket hozott. Így a fátyolfelhőkön feltűnő halojelenségeket is jó előjelnek tartották. Esőt vártak, ha a távoli hegy közelebb látszott, mint máskor, ha reggelre nem szállt le a harmat, vagy ha messzire hallatszott a harangszó. E megfigyelések alapja a levegő páratartalmának emelkedése lehetett, amely a záporok kialakulásának egyik feltétele. A szivárvány megjelenése szinte mindig jót jelentett, ha pedig József napján tűnt fel az égen, színeiből az azévi bor és búzatermésre következtettek. Ha nagy melegben hirtelen hideg szél kerekedett, ha a felhő alja leért a földre és a sötét gomolyok alatt fehér felhők szaladtak, jégesőtől kellett tartani. A Hold körül kialakuló „udvar” jó időt jósolt, a szokatlanul vörös alkonyati égbolt szeles idő hírét hozta. Bármely embernél jobban ismerték az időjárást az állatok, így azok viselkedése szintén a várható időjárásra engedett következtetni.
Az időjárás pontos megfigyelése, bizonyos égi vagy földi jelek ismerete eleink számára különösen nagy fontossággal bírt. Szó szerint az életük függött tőle. Alig néhány száz évvel ezelőtt még gyakorta felütötte fejét a jelenség, amit éhínségnek hívtak. Rendszeres időközönként előfordult, hogy néhány, jó termést hozó év után egy aszályos esztendő következett. Az aszály gyakorta együtt járt a sáskajárással. A sáskák keletről érkeztek és felfaltak mindent, ami az útjukba került. Védekezni ellenük szinte lehetetlen volt. Zajkeltő eszközökkel, kereplőkkel próbálták elriasztani a rajokat, előfordult, hogy egy kisebb erdőt felgyújtottak, hogy elpusztítsák az éhes rovarsereget. Az aszály és a sáskajárás eredményeképpen a gazdák szinte egyáltalán nem tudtak terményt betakarítani. A bor-, és búzatermés – e kettő mindig mércéje volt az adott évnek – gyenge volt és kevés. A liszt és a kenyér ára már őszre megfizethetetlennek bizonyult; előfordult, hogy egy akó búza ára a százötvenszeresére is emelkedett. Gondoljunk csak bele, ma 220 forint egy kenyér ára, karácsonyra már több, mint 30 000! Az élelmiszertartalékok gyorsan elfogytak, sem embernek, sem állatnak nem volt mit ennie. Miután az élelmiszer elfogyott, a gazdák kénytelenek voltak levágni tejelő állataikat. Gyenge minőségű, de többé-kevésbé tápláló kenyeret lehetett sütni tölgyfamakkból, fűfélékből. Ám egy idő után ezek is elfogytak. Az igazi pokoljárás ezután következett. A házaktól eltűntek a kutyák, macskák, az erdőkből minden állat, amit el lehetett ejteni. A piacon borsos áron kapható húsnak senki sem firtatta a származását. Az éhínség rengeteg ember halálához vezetett, az utcákon temetetlen holtestek hevertek, a még élőknek pedig nem volt hozzá elegendő ereje, hogy akár csak egy tömegsírba temesse el őket. A tömeges halálozást pedig szinte mindig pestisjárvány követte. A betegség tovább tizedelte a népességet, és mire újra eljött a tavasz, a nyár, előfordult, hogy egy falu lakosságának már csak a felét lehetett az élők között tudni. Nem volt ritka, hogy ezt követően újabb ínséges év következett.

Belátható tehát, hogy régen nem csekély fontossággal bírt az időjárás ismerete. Egy pusztító aszály ellen nem sokat lehetett tenni, de bizonyos időjárási eseményekre fel lehetett készülni. Ha a gazda ismerte a közeledő eső jeleit, összegyűjthette az esővizet, amellyel öntözhetett, amíg ismét csapadékosra fordult az idő. Ha pedig minden jel szerint „takarodó idő” következett, érdemes volt nekiállni az aratásnak, a termények betakarításának.
Ma már más világban élünk. A felgyorsult közlekedés, a modern technika, valamint az egyes országok között létrejött kapcsolatok és egyezmények biztosítják, hogy karácsonyra se emelkedjen lényegesen a kenyér ára. A mai kor emberét biztosan nem fenyegeti éhínség és nem kell félnünk a pestisjárványtól sem. Vagy mégis? A klímaváltozást kutatók időről időre riasztó jövőképet tárnak elénk. Elsivatagosodás, ivóvízhiány, vagy épp ellenkezőleg: hosszú, kemény telek, szélsőséges nyarak várnak ránk? Az időjárás szélsőséges elemei ma is körülvesznek minket. Egy villámcsapás képes komoly károkat okozni számítógépeinkben, amelyek mára életünk részévé váltak és gyakran pótolhatatlan adatokat tárolunk rajtuk. A vízimentők nyaranta több tucat embert mentenek ki a Balatonból, akik még csak nem is sejtették előre, hogy jön a vihar.

Persze az időjárás sem mindig a szélsőségekről és a pusztításról szól. Sokan vannak ma is – amatőr és hivatásos meteorológusok –, akik a változatosságáért, szépségéért figyelik az eget nap mint nap. Megannyi érdekes, néha kissé rejtélyes vagy ritka égi tüneménnyel, légköroptikai jelenséggel találkozhatunk. Legtöbbjükről ma már pontos ismereteink vannak, ismerjük kialakulásuk körülményeit, feltételeit. Létezik azonban jónéhány olyan jelenség is, amelyről keveset, vagy jóformán semmit sem tudunk. Csupán a létezésük tűnik biztosnak. Az „Égre néző” cikksorozat célja az volt, hogy e jelenségeket megismertesse az olvasóval. A sorozat minden részében egy-egy jelenségcsoportot mutattunk be és egy év alatt voltaképpen „bejártuk az eget”.
Ma már talán nem függ az életünk oly mértékben az időjárástól, mint egykoron. Elegendő, ha naponta megnézzük a legfrissebb időjárás-előrejelzést. De talán azt is érdemes észben tartani, hogy zivatar elől nem szerencsés magas fa alá menekülni. Nem árt odafigyelni, hogy szeles időben ne hagyjuk az autót a fák alatt. Felesleges a drága csapvízzel locsolni a füvet, ha áztató eső közeleg. Vajon érdemes néha egy-egy pillantást vetni az égre?
Talán igen.