Élet és tudomány

1100 éve alapították a Cluny apátságot - Isten elveszett országa

Megjelent az Élet és tudomány 2009. szeptemberi számában

Írta: S. M.

909. szeptember 11-én I. Vilmos, Aquitánia hatalmas hercege bencés apátságot alapított a burgundiai határvidéken, a Grosne folyócska melletti magánbirtokán. Az elkövetkező háromszáz év rendszeres építőmunkája az egész rend megújításának központjává emelte Clunyt.

Cluny arisztokrata bencései fő feladatuknak az imádkozást és az istendicséretet tartották.  Istent, a Királyok Királyát állandó hódolat illeti meg, melyet bemutatni a szerzetesek dolga. A szerzetesi élet középpontjában a liturgia állt. A különösen hosszú zsoltározáson kívül ennek része volt a reggeli szentmise és a délelőtti ünnepélyes konventmise. A konvent fő feladata a napi nagy officium, melyhez különféle kis officiumok (Szűz Mária, Mindenszentek, halottak officiuma) és zsoltárcsoportok (lépcsős zsoltárok, térdelő zsoltárok, bűnbánati zsoltárok, dicsőítő zsoltárok) csatlakoztak. Clunyben naponta négyszer annyit zsoltároztak, mint amennyit a Regula előírt. Az imádkozás érdekében Cluny szerzetesei még a Regula szigorúan betartott előírásait is feláldozták: a fizikai munka nem szerepelt a napirendjükben. A szellemi munka liturgikus és aszketikus tanulmányokat jelentett. Az imádsághoz szükséges összeszedettséget a kötelező szilencium biztosította.

Ki kerül be az Élet Könyvébe?

Cluny imaéletében fontos szerepet játszott az alapítóért és az elhunyt jótevőkért végzett officium. A halottakat az Élet Könyvébe (Liber vitae) jegyezték fel, és több száz szentmisét mondtak lelki üdvösségükért. A gazdag szponzorokat ez különösen vonzotta, mert mindnyájan be akartak kerülni az Élet Könyvébe. Számos arisztokrata család tett misealapítványt Cluny-ben: a Liber vitae nemcsak a középkori liturgia, hanem a nemesi társadalom kiemelkedő forrása is. A halottak emlékének megőrzése annyira fontos volt Cluny-ben, hogy 998-ban Odilo apát külön ünneppé tette: ez a Halottak napja (commemoratio omnium fidelium defunctorum).
Az imádságon kívül az alamizsnálkodás töltötte ki a szerzetesek életét. Odó életrajzából is kiderül, milyen nagy szeretettel viseltetett az öregek, betegek és a szegények iránt. Az alamizsnás testvér tartotta számon a környék szegényeit az e célra fenntartott jövedelemből. A klauzúrán kívül zarándokszállást és ispotályt építettek, ahol három napig bárki megpihenhetett.

Reform és méreg

A reformkolostori hálózat kiépítését Szent Odó apát (879-942) kezdte meg. Hála az egymásra következő nagy apátoknak, a reform ügye óriási lépésekkel haladt előre. Hogy milyen volt a bencés apátságokban az élet a reform előtt, jól példázza az itáliai Farfa esete. Farfát 890-ben szaracénok támadták meg és foglalták el, majd keresztény rablók gyújtották fel. 930-936 között Ratfredus apát építette újjá és igyekezett megrefor­málni, de két szerzetes, Campo és
Hildebrand megmérgezte. Az apátsági birtokot felosztották maguk között, és feleségeikkel és gyermekeikkel úgy éltek Farfában, mint Marci Hevesen. Alberik, Róma kormányzója 937 táján kérte fel Odót a rendcsinálásra. Odónak sikerült eltávolítania Campót és egy Dagibert nevű szerzetest nevezett ki apáttá, de öt évvel később Dagibert is mérgezés áldozata lett. A szerzetesek nem kértek a reformból, kirabolták a templomot és visszaestek korábbi bűneikbe. Farfa csak 1000 körül újult meg.
A reformált monostorok életvitele nem volt uniformizált, néha nagyon is eltért egymástól. Cluny-ben például nem volt iskola, míg később Bec ezt kifejezetten fontosnak tartotta; az angliai bencés monostorok az egyházigazgatásban tüntették ki magukat, míg a Salerno melletti Cava dei Tirreni alá tartozó apátságok részt vettek a lelkipásztori munkában. A szerzetesi fegyelmet meghonosító monostorok maguk is megújulást sugároztak: Bec, Gorze, Fontevrault, Farfa, Niederaltaich, Tegernsee, Fulda, Einsiedeln, Sankt-Emmeram, Regensburg, Hirsau, Polirone, Cava és más apátságok részvételével alakult ki a XIII. századra mintegy ezerötszáz házat, köztük hetvenhét monostort, száz perjelséget és négyszáz templomot számláló ecclesia cluniacensis, a cluny-i kolostorszövetség. Ekkorra Cluny már „egyház volt az egyházban,” és a kereszténység legnagyobb templomával dicsekedhetett.  

Magyarok nyilai, Péter és Pál ereklyéi

Cluny első, Szent Péternek ajánlott temploma 927 körül épült (Cluny I). A magyar betörések miatt Maiolus apát 955-ben új, kőboltozatos templomot emeltetett, melyet 981-ban szenteltek fel (Cluny II). Ekkor helyezték el ünnepélyesen Szent Péter és Pál ereklyéit a főoltárba. Ezek az ereklyék tették Clunyt „második Rómává.”

Cluny háromszáz éven át megőrizte vezető szerepét a latin kereszténységben annak ellenére, hogy hatalma és gazdagsága miatt sokszor sokfelől támadták. Szent Maiolus apát (954-994) idején Lerinum és Saint-Denis is csatlakozott a reformszövetséghez. A Szent István magyar királlyal is levelező Szent Odiló apát (994-1049) kezdeményezte, hogy a hatalmasok legalább a hét néhány napján ne háborúzzanak (Isten békéje, treuga Dei). 1095-ben egy cluny-i bencésből lett pápa, II. Orbán hirdette meg az első keresztes hadjáratot. Cluny Szent Hugó apát (1049-1109) alatt ért hatalma tetőpontjára. Hugó hatvan éven át állt Cluny élén és 1089-ben kezdte építtetni leóni I. Ferdinánd, kasztíliai VI. Alfonz és I. Henrik angol király támogatásával. A „nagy templom” (maior ecclesia) 1130-ra készült el (Cluny III) és II. Ince pápa szentelte fel. A XVI. századig, amikor felépült az új Szent Péter-bazilika Rómában, ez volt  keresztény világ legnagyobb temploma.

Templomból kőbánya

Cluny utolsó nagy apátja, Petrus Venerabilis (1122-56) részt vett a keresztes hadjáratban és a Szentföldön is kolostorokat alapított. Clairvaux-i Bernáttal  vitát folytatott a kolostori szegénységről. Cluny a koldulórendek megjelenésével hanyatlásnak indult. A XVI. században kommendás apátság lett: az apátok a jövedelem kétharmadát a királyi udvarnak szolgáltatták be. A jövedelem növelése érdekében csökkentették a szerzetesek számát. 1790-ben az alkotmányozó nemzetgyűlés feloszlatta a maradék szerzetet, az apátságot államosították, a hatalmas templomot kőbányának használták. Edwin Mullins amerikai történész szerint „ez volt Európa vége.”