Élet és tudomány

90 éve történt - Szesztilalom és szervezett bűnözés

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júliusi számában

Írta: Maczák Márton

Az Egyesült Államok 48 államából 26-ban már 1916-ra szesztilalom volt érvényben. A whiskyhez sok helyen csak receptre lehetett hozzájutni. Az amerikai alkotmány 18. kiegészítése azonban 1919-ben lépett hatályba. Ennek értelmében 1920-tól az USA-ban és a fennhatósága alá eső területeken a szeszes italok fogyasztási célból való gyártása, szállítása, eladása, importja vagy exportja minden tagállamban tilossá vált.

A jogi szabályozás mögött előzmények sora állt. Benjamin Rush orvos 1794-ben azt állította, hogy a túlzott alkoholfogyasztás káros a fizikai és lelki egyensúlyra. Rush nézetei széles körben terjedtek és a XIX. század elejére már nyolc tagállamban alakultak olyan egyesületek, amelyek a túlzott szeszfogyasztás ellen tiltakoztak. Elsőként Maine államban tiltották be a szeszes italok gyártását és forgalmazását 1851-ben. A polgárháború után ismét életre kelt mozgalom eredményeként 1869-ben megalakult a Szesztilalom Pártja, majd 1873-ban a Nők Keresztény Absztinencia Egyesülete is. 1881-ben Kansas állam már az alkotmányába is felvette a tilalmat. Elsősorban a kisebb protestáns egyházak, majd 1893-tól az Anti-Saloon League (Kocsmaellenes Liga) erkölcsi buzgósága mozdította elő a szesztilalom bevezetését. Hozzájárult a „sikerhez” a német származású sör- és pálinkafőzőkkel szembeni általános ellenszenv is. A teakereskedők és a szódagyárosok szintén támogatták a tilalmat, így remélve maguknak nagyobb forgalmat. A korszakban egyre nagyobb befolyással bíró nőmozgalmak szintén a betiltást szorgalmazták.
Az ellentábor sem tétlenkedett. 1882-ben létrejött az Amerikai Egyesült Államok Személyes Szabadság Ligája elnevezésű szervezet. Az USA közvéleménye két táborra szakadt: az úgynevezett szárazakra és a nedvesekre. A nedvesek bástyája New York lett.
A tilalom részleteiről rendelkező Volstead-törvény végül Woodrow Wilson elnök vétója ellenére életbe lépett. A jogszabályt viszont szinte senki sem tartotta be, ez vezetett a titkos italmérések (úgynevezett speak-easyk) elterjedéséhez. Warren G. Harding elnök dolgozószobájában például valamennyi nevesebb whisky üvegeit meg lehetett találni. Mivel alig kétezer szövetségi ügynök őrködött a törvény betartása felett, szövetségi szinten nem is lehetett gátat szabni az italméréseknek, és ez a bűnözőknek kedvezett.

Bűnös városok

Az alkoholtilalom általános bevezetése átformálta az alvilágot. Az őrségváltás heves bandaháborúk közepette ment végbe. Virágzottak a szeszcsempészetek, a zugkimérések és az illegális lokálok. A bűnözés mértéke 24 százalékkal növekedett egyetlen esztendő alatt. Főleg olasz, ír, zsidó és néger bandák vetélkedtek egymással.

New Yorkban, „a szabad világ kapujában” 1920-ban kezdődött a háború. A város két legjelentősebb gengsztere Charles „Lucky” Luciano és Meyer Lansky voltak. Luciano ekkoriban alapította az öt New York-i családot. A bűnözők főleg kanadai whiskyvel és sörrel, valamint mexikói tequilával kereskedtek. 1931 őszén gengsztertalálkozóra került sor a chicagói Congress szállóban. A találkozón a szicíliaiak mellett zsidó bűnözők is jelen voltak: Meyer Lansky, Bugsy Siegel, Dutch Shultz. Itt hangzott el Luciano híressé vált mondata: „Ne a fegyveredet, hanem az eszedet használd és légy társasági lény”. Luciano befolyását érzékelteti, hogy az USA kormánya 1943-ban Szicília elfoglalásához a börtönben lévő Luciano segítségét kérte. Közben a nevadai sivatag közepén Bugsy Siegel megalapította Las Vegast, a szerencsejátékok „Mekkáját”.
A szesztilalom nyomán kialakuló alvilág központja New York mellett Chicago, a „bűnös város” volt. Az alvilág Chicagóban mindenkit lefizetett vagy megfélemlített. A viszonyokat jellemzi, hogy 1924-től másfél év alatt száz embert gyilkoltak meg. A szeszcsempész karavánok pedig rendőri kísérettel vonultak. Daniel A. Gilbert chicagói rendőrfőnök ekkor érdemelte ki „a világ leggazdagabb zsaruja” elnevezést. Számítások szerint a maffia Chicagóban a húszas években 30 millió dollárt költött évente megvesztegetésekre. Luciano egyszer így jellemezte Chicagót: „Teljesen őrült hely! Senki sincs biztonságban az utcákon”.
Chicagóhoz kapcsolódik Alphonse „Al” Caponénak, „a Sebhelyes arcúnak” a története is. Al Capone Brooklynban született. Szülei kilenc gyermeke közül a negyedik volt a sorban. Fiatalon többek között eladó, lőszergyári munkás, könyvkötő volt, de hamarosan a
Five Points bandában találjuk. Al Capone ekkor a brooklyni Harward Inn bordélyház csaposa és kidobója volt. Közben megnősült, és ír feleségétől fia született. Ekkoriban szerezte jellegzetes sebét is, Frank Gallucino vágta meg az arcát. 1919-ben két gyilkossági per miatt Chicagóba költözött, és Johnny Torrio bandájába állt be. Torrióval együtt hamarosan végeztek a főnökkel, a „Nagy” Jim Colosimóval. Al Capone életében fordulópontot jelentett az 1925-ös esztendő. Ekkor Torrio átadta hatalmát Caponénak és visszatért Olaszországba.

Börtön – adócsalásért

A 26 éves Capone egy közel ezer főt foglalkoztató bűnszövetkezet feje lett. Főhadiszállását egy bordélyházban rendezte be. Bandájában megfértek a különféle nemzetiségű bűnözők, ezzel úttörő volt a gengszterek között. A Capone-bűnszervezet alvilági tevékenységeit főleg szeszcsempészetre, sze­rencse­játékra és prostitúcióra alapozta. Csak Chicagóban tízezer titkos italmérést irányított. A „csővezeték” részei voltak a teherautók és csempészhajók is. Mexikóból, Kanadából, Kubából vitték Floridába a szeszt. Ezt az útvonalat nevezték „rum row”-nak. Capone az 1920-as évek végén az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének listájára került. 1926-ban túlélt egy merényletet a cicerói Hawthorne Innben. Nemsokára egy összejövetelen buzogánnyal verte agyon a két fegyveres elkövetőt. Agresszivitására és hatalmára jellemző, hogy egyszer Cicero város polgármesterét a városháza lépcsőjén verte félholtra, rendőri felügyelet mellett. Capone egyik leghírhedtebb tette a Valentin-napi mészárlás. 1929 februárjában George „Bugs” Moran hét emberét ölette meg egy garázsban. Emberei rendőrnek öltözve lőtték szitává ellenfeleiket. Ugyanebben az évben a bűnözők konferenciát tartottak a szerencsejátékok keleti parti központjának számító Atlantic Cityben lévő Break luxushotelban. A Valentin-napi  vé-reng­zés folytán a rendőrség minden addiginál jobban rászállt az alvilágra, így végül Capone a többi bűnöző általános nyomására rövid időre luxusbörtönbe vonult Philadelphiában. A hivatalos változat szerint fegyverrel való visszaélésért, a valóságban elsősorban Lucianoék tanácsára és nyomására.

A hatóságok közben folyamatosan „fogást” kerestek Caponén. Ebben Elmer I. Irey, az adóhivatal főnöke a Legfelsőbb Bíróság 1927-es határozatára támaszkodott. A határozat alapján a kormány ugyanis jogot formálhatott az illegális jövedelmek adójára is. Caponét hamarosan letartóztatták. Ebben a fő rész Frank J. Wilsonnak, a Pénzügyminisztérium ügynökének jutott. Bár Capone először öt bérgyilkost küldött rá, később Torrio tanácsára visszarendelte őket. Caponéra egyetlen gyilkosságot sem tudtak soha rábizonyítani, de végül 1931-ben hosszú időre börtönbe került. A gengsztert adócsalásért ítélték 11 évi börtönre és 80 ezer dollár bírságra.
Al Capone „karrierje” lehanyatlott. 1934-ben például a börtönfodrásznál egy texasi bankrablóval került konfliktusba, aki később hátba szúrta, bár nem sérült meg komolyabban. Rabtársai kiközösítették, és több merényletet is elkövettek ellene. Capone elméje fokozatosan megbomlott. 1939-ben szabadult emberi roncsként. 1947. január 28-án szellemileg leépülve halt meg szifiliszben. Vagyonát akkoriban 100 millió dollárra becsülték. A Caponétől származó talán leghíresebb idézetek: „Többet elérhetsz szép szóval és egy fegyverrel, mint pusztán szép szóval.” A másik: „Még azt sem tudom Kanada milyen utcában van.”
Al Caponén kívül több más hírhedt és nagy hatalmú gengszter élt a húszas években. A North Side Gang ír-zsidó bandájának a vezetője Charles Dean O’Banion volt. Hozzávetőleg 70 embert ölt meg. A legenda szerint a gyilkosságok után mindegyik áldozatáért elmondott egy imát, és saját készítésű koszorút küldött a temetésükre. A North Side Gang fő profilja védelmi pénzek szedése, lepárló üzemek fenntartása, szeszcsempészet és lokálok üzemeltetése volt. Chicago fogyasztása a húszas években körülbelül 20 ezer hordó sör volt hetente. A banda hordónként 55 dollárért adta el a sört, amit Kanadában csupán 5 dollárért vett meg. Az üzlet már 1922-ben 2 millió dolláros éves nyereséget hozott. 1924. január 19-én O’Banion bandája 1 millió dollár értékű whiskyt rabolt el Caponétól. 1924. május 19-én 1 millió dollárért eladott egy lepárlót Torriónak, ám az átvételkor a rendőrök lecsaptak és Torrio 9 hónapra börtönbe került. A rend őreit természetesen O’Banion értesítette. A gengszter halála is stílszerű volt, saját virágüzletében ölte meg három olasz, akik különleges koszorút rendeltek az ír virágüzletéből. O’Banion személyesen akarta elkészíteni, de végül az lett saját halotti koszorúja.
Earl Wojciechowsky, alias Hymie Weiss 1898-ban született és 1924-től O’Banion utóda lett. Barátja haláláért bosszút esküdött. O’Banion temetésén megjelent Capone is, de 100 rendőr biztosította, hogy Weissék ne álljanak helyben bosszút. Ám 1925. január 12-én megtámadták Capone páncélozott autóját, majd 1925. június 13-án újabb merényletet követtek el Capone ellen. A lövöldözésben egy bűnöző és két rendőr meghalt, Weiss megölte Capone sofőrjét és szakácsát is. 1925 őszén Al Capone elmenekült New Yorkba. 1926-ban Capone támadást szervezett Weiss ellen, aki túlélte azt, s hamarosan visszavágott. 1926. szeptember 20-án, a nevezetes cicerói támadás során Weissék 11 gépkocsin érkezve gyakorlatilag leromboltak egy éttermet. Capone megúszta a támadást, de 60 emberének egyike sem tudta viszonozni a tüzet. Az eset után Capone megpróbált egyezkedni, de Weiss nem tágított. Végül Weisset O’Banion virágüzlete előtt lőtték le. A bandaháború jellemzője volt, hogy később sem kellett senkinek bíróság elé állnia.

A kocsikázástól a koktélokig

A szesztilalomhoz számos érdekesség kapcsolódik. Hymie Weiss találta ki az úgynevezett „kocsikázást”. Az első áldozat Steve Wisniewski volt, aki ellopta Weissék egyik sörös-kocsiját. A kocsikázás során „vallomásra” bírták az áldozatokat. A szesztilalom szülte továbbá a különböző koktélokat. Az illegális lokálok vendégei ugyanis narancslével és különböző adalékokkal álcázták a szeszesitalt. Ugyancsak a szesztilalom idejéből ered a NASCAR, amely ma az USA első számú autóversenye. A szeszcsempészek a saját feltuningolt autóikon menekültek a rendőrök elől. Végül a filmművészet kedvelt témájává léptek elő. Amikor bemutatták a Sebhelyes arcú című filmet 1932-ben, Capone két emberét küldte a producerhez. A filmesnek sikerült elhitetni velük, hogy a film főhősét nem Caponéról mintázták. Ezzel megmentette az életét. Ennek ellenére a film sokáig be volt tiltva Chicagóban.
A szesztilalmat 1933-ban oldották fel. Amerika XX. századi történetének legendás korszaka véget ért. A Cullen-Harrison törvény értelmében ismét szabaddá vált a 4 százalékosnál nem erősebb sörök és a gyengébb alkoholtartalmú borok gyártása és kereskedelme. A törvény aláírásakor Roosevelt elnök tréfásan megjegyezte: „Szerintem most jó időszaka következik a sörnek”. Igaza lett, mivel a korábbi sörfőzdék nagy része újra megnyitotta kapuit, viszont a borfogyasztás háttérbe szorult. Több tagállam a saját területén csak jóval később oldotta fel a korlátozást. 1948-ban még három államban volt szesztilalom, amely legtovább, 1966-ig, Mississippiben volt érvényben.