Élet és tudomány

Látogatás a kőrispataki szalmakalap múzeumban

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júliusi számában

Írta: Csabina-Etényi Zsuzsa

A 80-as években egy duzzasztómű építése során vízzel elárasztott Bözödújfalu és az ősi településszerkezetét máig őrző Énlaka között, a Küsmöd-patak partján található Kőrispatak. A faluban 150 éve fontos megélhetési forrás a szalmatárgyak készítése. Majd egy évtizede a Szőcs család elhatározta, hogy fenntartja és másokkal is megismerteti ezt a hagyományt.

A múzeum alapítója, Szőcs Lajos elmesélte, hogy a kilencvenes évek legelején, Bécsben döbbent rá, hogy globalizálódó világunkban egy-egy vidék sajátos vonása, terméke megőrzendő érték. Idehaza aztán egy öreg, százéves hagyományos házat eredeti állapotában helyreállított, és berendezte szalmakalap múzeumnak. Beszerezte az Erdély különböző vidékeire jellemző szalmakalapokat, a máramarosi pörge kalaptól a falusi szász asszonyok lekonyuló karimájú gombakalapjáig és a jobbágytelki mennyasszonyok által jövendőbelijüknek készített finom művű díszkalapokig, majd 2001 júliusában megnyílt a Szalmakalap Múzeum, ahol 12-15 ezer látogató fordul meg évente.
A múzeum első szobájában a Romániában viselt különböző típusú szalmakalapok gyűjteménye látható. Minden vidéknek megfelelő szalmakalap megtalálható itt, van magyar, román és szász kalap is. Érintőképernyős multimédiás eszköz segítségével fontos információkat tudhatunk meg a faluról, a múzeumról és a szalmakalap készítésről, sőt egy tippelős játék segítségével rögtön tesztelhetjük is újonnan megszerzett tudásunkat. A középső szobában szalmából készített dísztárgyak tekinthetők meg. A hátsó szobában a szalmakalap-készítés mozzanatai láthatók az aratástól a viselésig. Ebben a szobában található a szalmakalap- készítés régi és új eszközei mellett egy rekorder kalap is, amelynek átmérője 2 méter.

A nyári munkák idején különösen kellemes szalmakalap-viselet a múlt század derekától terjedt el. Korábban a hajdúvárosokban kedvelték, szórványosan a Felföldön is használták, de fő elterjedési területe Erdély, ahol - főleg a keleti részeken - nők is viselték. Erdélyben régen több faluban is foglalkoztak szalmakalapok készítésével. Szőcs Magda 13 olyan erdélyi faluról tud, ahol fonatokat készítenek, ilyen település például Csöb, Bordos, Zsákod, Jobbágytelke, Nagydisznód. Széken igen finom szalmából készül a jellegzetes formájú széki kalap. Bözödújfaluban csak a kalapokhoz szükséges szalmafonatok készítésével foglalkoznak ma már, de Kőrispatakon még varrnak is szalmakalapokat.
A huszadik század elején a szalmakalapfonás jövedelemkiegészítő vagy kizárólagos megélhetési lehetőséget jelentett az asszonyoknak. Az egykor túlnépesedett vidéken az ott lakók valamilyen háziipari tevékenységgel pótolták kevéske és gyengén termő földjük jövedelmét. A kalapokat télen fonták, és vásárokra jártak velük. Az árukból legtöbbször gabonát vásároltak.
A szalmakalap-készítés aprólékos és hosszan tartó foglalatosság. A szalmafonáshoz a legjobb az alacor szára, ami valójában egy gyengébb minőségű búza. A szegények gabonájának is nevezett búzafajta nem alkalmas fogyasztásra, a szára pedig nem szakad, így kiválóan alkalmas kalapkészítésre. Egy szalmakalap legkevesebb négy szálból készül, Kőrispatakon pedig leggyakrabban 7 szálból fonnak. Az egy kalapnak való végfonat általában negyven méter hosszú. Megkénezik, majd megmángorolják a fonatot, így az veszít érdességéből, könnyebben lehet varrni. Régen lábbal hajtott varrógéppel készítették a fonatokból a fejfedőket. Végül a szalmakalap egy gőzprés segítségével nyeri el végleges, a nemezkalapokra hasonló formáját.
Különböző formájú és nagyságú kalapok vannak, az adott vidék hagyományainak megfelelően. A legszebb, legigényesebb a jobbágytelki menyasszonykalap: ezt a menyasszony készíti a vőlegénynek, saját kezűleg, nagyon vékony fonatból, 11 szálból fonva.
A szalmakalap persze ma is keresett termék. Viselik divatcikk gyanánt is, de a nyári munkákhoz is nélkülözhetetlen ruhadarab. A piacot azonban ma már a ,,sárga kalap” uralja. De itt nem a kalap szalmájának sárga színére kell gondolni. Egy helyi szalmakalap készítő asszony elmondta, hogy a kínaiak betörtek a kalaposok piacára, s rizsszalmából készült termékeiket olcsóbb áron kínálják eladásra, mint a helyiek.

A múzeumot működtető hagyományőrző egyesület fontosnak tartja, hogy a szalmafonás hagyománya ne pusztán a kiállított tárgyak által őrződjön meg. Éppen ezért minden nyáron szalmafonó tábort szerveznek, ahol a résztvevők egy hét alatt elsajátíthatják a szalmafonás technikáját. A faluban ma is sokan élnek szalmafonásból, a múzeum kis boltjában hét család kalapjaiból és különféle szalmatárgyaiból válogathatunk.
A múzeum még egy látnivalóval szolgál: az udvaron egy különleges ,,szoborpark” található. A közeli Küsmöd patakból különleges formájú köveket gyűjtöttek össze a táborok résztvevői.
A múzeum alapítója és a táborok működésének motorja, Szőcs Lajos nemrégiben a Magyar Kultúra Lovagrend elismerésében részesült. Szőcs Lajos elmondta, hogy a köztársasági elnöknek adományozott egy kalapot azzal a kéréssel, hogy ,,hozza a nemzetet egy kalap alá”.