Élet és tudomány

Ullung, az elfeledett óriás - Polipok szigete - vulkáni hamuval

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júliusi számában

Írta: Németh Károly

Míg a távol-keleti Dok-szigetre a koreai nemzeti öntudat ébresztésére szerveznek turistautakat, a közeli Ullung szigetét újabban vulkántkutatók keresik föl sűrűn. Ám a legkülönlegesebb helyi látványosság a térség poliphalászata. A kikötők, halászfaluk főtere hatalmas halpiaccá válik reggelente: a kifogott polipokat egyenesen az utcára terítve tisztítják frissiben. Majd füzéreket fűzve belőlük, helyben "tartósítják" a polipokat. A tenger gyümölcseinek milliói száradnak szabadon, minden lehetséges helyen, az utcán, a boltok előtt, a házat tetején stb.

Ullung szigete a Japán-tengeren, Korea és Japán között fél­úton emelkedik ki a tengerből. A sziget mintegy 120 kilométerre fekszik keletre a Koreai-félszigettől, s vulkáni eredete messziről felismerhető. Ugyan a sziget napjainkban erdővel borított, meredek sziklás partokkal övezett világ, kevesen gondolnák, hogy nem is olyan régen heves kitöréseivel hívta fel magára a figyelmet.
Ullung szigete sokáig volt ismeretlen a vulkánkutatók előtt. A sziget vulkáni kőzetei ugyan egyértelmű bizonyítékok voltak annak vulkáni eredetére, de arra, hogy a sziget alig néhány ezer évvel ezelőtt katasztrofális kitörést produkálhatott, csak kevesen gondoltak.
E kép alig 20 éve változott meg, amikor a Japán-tenger aljzatának felső iszaprétegeiben – olaj és gáz után kutató fúrások sorozatával – vulkáni hamurétegeket azonosítottak. A kutatók első gondolata az volt, hogy e hamurétegek a közeli Japán vulkáni ívéből származhatnak. A gond csak akkor merült fel, amikor az első kémiai vizsgálatok alátámasztották, hogy a vulkáni hamu egészen más összetételű, mint a japán vulkánok hamuja. Ez szinte egy pillanat alatt hozta előtérbe annak lehetőségét, hogy komoly pusztításra is képes, valószínűleg aktív vulkanizmus történhetett a Koreai-félszigeten vagy annak környezetében.
A magas káliumtartalmú vulkáni hamut elsőként a mai Észak-Korea területén, a kínai határnál található Pektusan-vulkánból származtatták. A Pektusan roppant méretű, és mind a mai napig aktívnak tartott hatalmas vulkán, mintegy 200 kilométer átmérőjű alapzattal s igen komplex kalderaszerkezettel. A kaldera körül majdnem 200 méter vastag horzsakőrétegek és a vulkántól több száz kilométerre is nyomozható horzsakőtartalmú iszapár (lahar) üledékei mind azt mutatják, hogy Pektusan valóban rendkívüli és igen veszélyes vulkán, egy esetleges kitörése hamuval szórhatná be a Japán-tenger jókora részét.
A kutatásokban új fordulatot az hozott, hogy a tengeraljzat mind részletesebb vizsgálataiból a tenger fenekén felhalmozódott vulkáni hamurétegek vastagságtérképét is meg lehetett rajzolni. Ez a vastagságtérkép azonban azt mutatta, hogy az azonosított hamurétegek szabályosan vastagodnak Ullung szigete felé, azt sugallva, hogy a hamu valószínűleg onnan származik. Ugyancsak újabb fordulatot hoztak az első kormeghatározási adatok is, amelyek nemcsak a tengeraljzat hamujának és Ullung vulkanitjainak kémiai rokonságát, hanem azok korának hasonlóságát is alátámasztani látszottak.

Távol-Kelet Szantorínija

A legújabb adatok szerint igen valószínű, hogy 9350 évvel ezelőtt Ullung szigetén olyan energiájú vulkánkitörés következhetett be, amely hamuval szórhatta be a Japán-tenger java részét. A kitörés magnitudójának megállapításához japán kutatók felfedezése segített. Japán területének nagy részén, mintegy 1 centiméter vastagságú jellegzetes összetételű, vulkáni hamuréteget sikerült azonosítani. Ez a hamulepel a Japán-tenger aljzatáról előkerült hamuval azonos összetételű és az újabb kormeghatározások szerint is egy majdnem 10 000 évvel ezelőtti vulkánkitöréshez köthető. Így nyilvánvaló volt a következtetés, hogy Ullung szigete majdnem 10 000 évvel ezelőtt olyan energiájú kitöréssel rázhatta meg a világot, mint amilyen elpusztította a minoszi civilizációt a Földközi-tenger keleti medencéjében, hátrahagyva a mai Szantoríninak (Thírának) a részben a tenger alá süllyedt kalderáját.
Ma már egészen bizonyosra vehető, hogy Ullung szigete mintegy 10 000 évvel ezelőtt a régió egyik legnagyobb vulkánkitörését produkálhatta. A kitörés eredményeként egy majdnem 6 kilométer átmérőjű, 400 méter mély kaldera keletkezhetett a sziget középpontjában, amely ma ugyan növényzettel fedett, annak vulkáni eredete elvitathatatlan. E kaldera az egyedüli sík felszín a mai szigeten. A szigeten található vulkáni kőzetek tetemes része az egykori kaldera keletkezéséhez köthető izzó felhőkből lerakódott vulkáni törmelék, amely akár száz méternél is vastagabb rétegeket alkot. A sziget meredek, sziklás partján mintegy 300 méteres sziklafalakban azonban a sziget történetének korábbi fejezetei is kiolvashatók. Ezek szerint a mintegy
10 000 évvel ezelőtti kitörés egyáltalán nem tartozhatott a sziget történetének egyedi eseményei közé.

A sziget vulkanológiai vizsgálatai ugyan kezdeti fázisban vannak, az már most megállapítható, hogy a földtörténeti közelmúltban Ullung valószínűleg többször szenvedhetett el a 10 000 évvel ezelőtti eseményekhez hasonló katasztrofális vulkánkitöréseket. A korábbi események üledékei jól felismerhetők a meredek sziklafalakban. Úgy tűnik – viszonylag hosszú szüneteket követően –, egy fölöttébb intenzív robbanásos vulkanizmus lett úrrá a szigeten.
E kitörések a sziget alatt kialakult magmakamra kiürülése után annak sorozatos beszakadásához vezettek, s létrehozták a kalderákat. Egy-egy ilyen beszakadást követően a lassan a felszínre nyomuló magma lávadómokat, vastag kőzetteléreket és lávafolyamokat eredményezve az egykori kalderákat folyamatosan töltötte fel újabb anyaggal, vagy emelte ki az egykori kalderatalpakat. A sziget – úgy tűnik – jellegzetes kalderaciklusokon megy át, ahol a kalderabeszakadást követően a friss olvadék blokkokat emel ki, és így igen komplex felszínformát eredményez. Ennek fényé­ben tehát nem meglepő a meredek völgyekkel szabdalt Ullung szigete.

Turistaút a nemzeti öntudathoz

Ullung 73 négyzetkilométernyi területén mindössze 10 000 ember él. Közigazgatásilag a sziget a Koreai-félsziget Gyeongsang tartományához tartozik. Elzártsága ellenére gazdaságilag fejlett, ami a Japán-tenger halgazdagságának köszönhető. Itt szinte minden a halászatról szól. Ugyan a sziget gazdag a különleges természeti érdekességekben, leginkább belföldi turizmusról beszélhetünk. Ullung szigetéről alig 2 óra hajóútra található a Dok-sziget. Ez utóbbi inkább csak néhány viharverte kőzátony, amelynek igen fontos szerepe van a koreai nemzeti öntudatban. A Japán-tenger végtelenségéből mered ki ugyanis az a néhány szikla, amely Korea legkeletibb pontjának tekinthető.
Dokon mindössze két állandó lakos és alig 40 rendőr (határőr) él, s a sziklán és az azokon költő madártelepen kívül semmi sincs, ami indokolttá tenné e vulkanikus eredetű kőzetek látogatását. Mégis, koreaiak zarándoklatszerű utakat tesznek ide, amelyeket az utazási irodák úgynevezett „nemzeti öntudatébresztő” utakként hirdetnek. Dok szigetének egyetlen dokkja körül koreai zászlók tömege fogadja a látogatókat, akik családostul készíttetnek fényképet magukról e fontos pillanat megörökítésére.
A túlcsorduló nemzeti öntudat érthető, mert a sziklák többször cseréltek gazdát japán és koreai tulajdonosok között. Korea mindig is a koreai kultúra utolsó bástyájaként tekintett a szigetekre, míg Japán a sziklákat a japán kultúra elővárának érezte. Korea Japán megszállását követően, a második világháború befejeztével Dok szigete koreai fennhatóság alá került, amelyet a szervezett nemzeti öntudatébresztő túrák nap mint nap megerősítenek a látogató koreaiak számára. Dok szigete koreai nyelven a nyugalom szigetét jelenti, míg japán neve – Takeshima – annyit tesz: bambusz szigete (valószínűleg a meredek sziklaalakzatokra utalva).
Ám Dok szigetének hovatartozása mind a mai napig nem tisztázott. A zavar oka többszöri félreértés és pontatlan következtetés. Korea több korabeli krónikára hivatkozva egy Usan nevű szigettel azonosítja Dok szigetét, amelyet automatikusan sajátjának tekint. Ezt Japán nem fogadja el, azzal érvelvén, hogy Usan szigete nem Dok szigetével, hanem egy, Ullung szigetéhez közel eső szigetecskével azonos, s így Dok szigete nem jelenti Korea legkeletibb pontját. E vitára alapozva, miután 1905-ben Korea Japán megszállás alá került, Dok szigete automatikusan Japán része lett. Ugyan a világháborút követő békeszerződések kimondták, hogy a korábban Japán által elfoglalt területeket fel kell adnia Japánnak, egyik egyezménye sem tesz említést Dok szigetéről. Így mind a mai napig a viharverte sziklacsoport jogállása tisztázatlan.

Lámpás halászat

Ullung szigetére érkezve az első különlegesség, ami szembeötlik, az Dodong kikötőjében a száradó polipok sokasága. A település két jókora bazalt kőzettelérrajjal közrefogott, a hullámverés által kimosott elnyúlt öböl, ahová a Koreai-félszigetről érkező hajók kötnek ki. A polipszezonban nap mint nap ebből és más ullungi kikötőből sötétedés előtt úgy 5 óra tájában halászhajók ezrei indulnak útra, hogy a sziget körül óriási láncot alkotva próbáljanak mind több polipot halászni.

A poliphalászat látványos munka. Különleges hajót kell alkalmazni hozzá, amely nemcsak a tenger viszontagságainak áll ellent, de praktikus is. A hajó körül darucskák találhatók, amelyekkel leengedik a horogrendszert, fölöttük a lampionok sokaságának rendszere, amely teljesen körbeveszi a vízi járművet. Amint a hajó kifut a nyílt tengerre, 20–40 kilométerre a parttól, a sötétedés beállta előtt a horgokra illesztett kishalakat leengedik néhány méter mélyre. Minden egyes leengedett damilon 10-20 horog található. Az éjszaka beköszöntével a hajók felkapcsolják a lampionrendszert, gyönyörű karácsonyfává változtatva a halászhajókat. Erre a fényre polipok ezrei fognak gyülekezni a hajók körül. A hajók lámpafénye olyan erős, hogy Ullungról úgy látszik a tenger, mintha a horizonton egy hatalmas autópálya-körgyűrű fénye övezné a szigetet. Amint a leengedett damilokat egyre jobban húzza a halászzsákmány, kiemelik a horgokat, s láthatóvá válik több tucat polip.
Az éjszaka alatt többször megismétlik a damilok cseréjét, s reggelre, a halászhajók megtelnek polippal. Innen már csak alig 1-2 óra az út vissza Ullung szigetéig, ahol a kikötők, s így a halászfaluk, városok főtere hatalmas halpiaccá válik reggelente. A kifogott polipokat egyenesen az utcára terítik, ahol ügyes kezű mesterek tisztítják a polipot. A megtisztított polipok jelentős részét ezután ruhaszárítóra emlékeztető keretekre kötözik, ahol a friss polipok milliói száradnak szabadon, minden lehetséges helyen, az utcán, a boltok előtt, a házak tetején.

A hihetetlen mennyiségű polip mellett a reggeli nyüzsgésben a legkülönfélébb halak sokasága is felismerhető. A helyi éttermek ekkor szerzik be a szükséges készleteket, amiket azután a saját hatalmas üvegakváriumukba töltenek át. Ullung minden egyes városának, falvának utcáján lépten nyomon láthatjuk a hatalmas akváriumokat a legkülönfélébb, bizarabbnál bizarabb tengeri herkentyűkkel. Így esténként egy vacsorához csupán rámutatunk a kiszemelt „élőlényre”, s abból rövidesen a legfantasztikusabb gasztronómiai érdekességeket varázsolja az igen fantáziadús koreai konyhaművészet. Ullung szigete már csak emiatt is valódi különlegesség.