Élet és tudomány

Sidney Reilly, a kémek fejedelme - Az igazi James Bond

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júliusi számában

Írta: Németh István

Mindazon kalandorok között, akik az első világháború alatt a cári Oroszország politikai alvilágából felbukkantak, hogy a bolsevizmus elleni kereszteshadjárat élére álljanak, senki sem volt színesebb egyéniség, mint Sidney George Reilly kapitány, az angol titkosszolgálat ügynöke. Az 1980-as években Ian Fleming róla mintázta meg filmjeiben James Bond figuráját.

 Sidney Reilly az oroszországi Ogyesszában született Sigmund Georgijevics Rosenblum néven 1873-ban. Csak 19 évesen tudta meg, hogy apja nem az a cári tiszt, aki mélyen hívő katolikust nevelt belőle, hanem egy bécsi zsidó orvos. A hír meghasonlásához vezetett. Megszökött hazulról, s Dél-Amerikába hajózott, ahol egy brit expedíció szakácsa lett. A kutatók a brazil őserdőben nem csupán a flóra és a fauna után érdeklődtek. Az expedíció vezetője a brit Secret Intelligence Service (SIS) egyik őrnagya volt. Amikor egy indián törzs megtámadta őket, kiderült, hogy Sigmund jól bánik a revolverrel. Hidegvérének jutalma egy 1500 fontos csekk és egy londoni út volt. 1896-ban Angliában a SIS állományába került. Londonban élt Sidney Ro­senblum néven, s „ózonelőállító társaságot” alapított. A Scotland Yardnál az emigráns értelmiségieket megfigyelő hálózat ügynöke lett.

Brit útlevéllel

1897-ben visszaküldték Oroszországba, hogy a Baku és Batumi térségében feltárt olajmezőket kikémlelje. Ott megismerkedett Margaret Thomasszal, akit 1898-ban feleségül vett, brit útlevelet és új nevet kapott: Sidney George Reilly lett az írországi Tipperaryből.
A századforduló Afrikájában dúló angol-búr háború idején az európai kontinensre rendelték, hogy Hollandiában derítse fel a búrok pénzügyi forrásait. 1902-ben pedig gyógyszerárusnak álcázva a perzsa olajmezőkön utazott keresztül, hogy kielégítse Nagy-Britannia különleges érdeklődését az olajkutak iránt.
A SIS megbízásából 1902-ben egy fakereskedő cég társtulajdonosaként telepedett le Port Arthurban, hogy kifürkéssze az új orosz flottatámaszpont építését, amelyet német és francia mamutcégek építettek. Könnyűszerrel rávette a haditengerészet egyik rajzolóját, hogy bizonyos másolatokat vigyen el irodájába. Mikor rájött, hogy egyik embere az orosz titkosszolgálat, az Ohrana ügynöke, menekülnie kellett. Előbb Japánba, majd Kínába ment, s egy évre eltűnt egy buddhista kolostorban, hogy rendbe hozza meggyötört idegeit.
Londonba való visszatérése után meglepetéssel tapasztalta, hogy felesége nyomtalanul eltűnt értékeivel és bankszámlájával együtt. De a SIS újabb feladatot tartogatott számára: a Ruhr-vidék fegyvergyártását kellett felderítenie. 1909-ben, néhány heti kiképzés után Karl Hahn balti németként, a szentpétervári Putyilov-gyár hegesztőjeként érkezett Essenbe, ahol a Krupp-műveknél kapott állást. Amikor az üzem saját tűzoltóságot szervezett, azonnal jelentkezett, s megszerezte az üzem tervrajzait. Érdeklődése ugyan feltűnt a tűzoltóság vezetőjének, de két nap múlva ellopta az új fegyverek terveit, s visszautazott Londonba.
1904-ben Reilly francia papnak öltözve Cannes-ban megkörnyékezte William Knox d’Arcyt, akivel 1905 májusában az angol kormány szerződést írt alá, majd szindikátust alakítottak. 1908 májusában a terméketlen talajból Perzsiában felszökött az olajsugár. A szindikátus 1909-ben megalakította az angol-perzsa olajtársaságot, amelynek 51%-át az angol kormány vásárolta meg.

Ez megvette,
az megölte volna…

1910-ben a SIS Szentpétervárra küldte, ahol a német hadiiparról kell információkat gyűjtenie, amely részt vett az orosz hadiipar modernizálásában. Orosz barátaival repülőklubot alapított és ismeretséget kötött német pilótákkal és magas állású személyek feleségeivel. Megtudta, hogy a német Blohm & Voss hajógyár nem csak hamburgi gyárában épít hajókat a cári flotta részére, hanem licencgyártást is engedélyezett az oroszoknak. Reilly az orosz tengerészeti minisztériumtól megszerezte a hamburgi hajógyár általános képviseletét és begyűjtötte a német hajógyár építési terveit. Három év alatt a német konstruktőrök szinte valamennyi terve a kezébe került. A brit fegyvergyártó cégek azonban nem voltak olyan megértők meghiúsult üzleteik miatt. A Vickers Ltd. majdnem kétszeresét kínálta annak, amit a Blohm & Vossnál keresett. A francia Schneider–Le Creusot cég ügynökei pedig merényletet követtek el ellene, amelyet csak a véletlennek köszönhetően élt túl.
Az első világháború alatt előbb Japánban, az Orosz-Ázsiai Banknál dolgozott, majd az orosz kormány megbízásából az Egyesült Államokban fegyvereket vásárolt. Nagyszerű nyelvérzéke volt: hét nyelven tökéletesen beszélt. 1917-től ismét a SIS-nek dolgozott. Álcázásként To­rontóban önként jelentkezett a kanadai repülős hadtesthez. Így jutott vissza Európába: 1918-ban ejtőernyősként ledobták a német vonalak mögé, hogy információkat gyűjtsön a németek tavaszi offenzívájáról.
1918 áprilisában Lloyd George angol miniszterelnök megbízta, utazzon Oroszországba és tudja meg a bolsevikok szándékait. 1918 májusában érkezett Moszkvába. Reilly gyűlölte a bolsevikokat, ezért szovjetellenes összeesküvést szervezett. 1918-ban Szovjet-Oroszország legerősebb bolsevikellenes pártja a Borisz Szavinkov vezette szociálforradalmárok, az eszerek voltak.
A szociálforradalmárok a francia titkosszolgálattól kaptak pénzügyi támogatást. Céljuk Lenin és más szovjet vezetők meggyilkolása volt. Sidney Reilly javaslatára az angol titkosszolgálat szintén támogatta pénzügyileg Szavinkovot. Reilly azonban nem bízott az eszerekben, mert veszedelmes, radikális erőt látott bennük. Fel akarta használni őket céljaira, de eltökélte, hogy kiírtja a radikalizmust Oroszországban. Reilly katonai diktatúrát akart, amely első lépést jelentette volna a cárizmus visszaállításához. A szociálforradalmár és más radikális szovjetellenes csoportok pénzelésével egyidejűleg felépítette saját összeesküvő hálózatát. Erről így írt emlékirataiban: „Fontos volt, hogy az általam felépített orosz szervezet ne tudjon túlságosan sokat… Ennek megfelelően az apparátus az „ötös” rendszer alapján dolgozott és minden résztvevő csupán négy másik személyt ismert. Jómagam, aki az egészet összefogtam és a piramis tetején helyezkedtem el, valamennyit ismertem…”. A cári időkből számos barátja és ismerőse csatlakozott a szervezethez.

A Lockhart-összeesküvés

Magas pozícióban lévő ügynökei a szovjet kormány minden lépéséről tájékoztatták. Még a Vörös Hadsereg lepecsételt parancsaihoz is hozzájutott. Műveleteinek pénzügyi fedezésére több millió rubelt rejtettek el Dagmara lakásán. A pénzt Bruce Lockhart szedte össze és Hicks kapitány, brit titkos ügynök juttatta el Reillynek. Lockhart később így emlékezett: „Számos olyan orosz akadt, akinek rejtett rubelkészlete volt. Ezek csak örültek annak, ha a pénzüket egy londoni kifizetésre szóló kötelezvény ellenében odaadhatták.”
Reilly részletes tervet dolgozott ki a szovjet kormány eltávolítására, ez később a Lockhart-összeesküvés néven vonult be a történelembe.
Először Szavinkov lépett akcióba: egy eszer terrorista 1918. június 21-én meggyilkolta Volodarszkij sajtóügyi népbiztost. Július 6-án Moszkvában meggyilkolták Mirbach német követet. A merénylettel a német támadás megindítását siettették, amelyről azt hitték, hogy megadja a kegyelemdöfést a bolsevik rendszernek. A Mirbach elleni merényletet jeladásnak szánták az egész országra kiterjedő eszer felkelés számára. Felfegyverzett eszereknek ezen a napon kellett volna megtámadniuk a moszkvai Operaházban ülésező ötödik Összoroszországi Szovjetkongresszust, s letartóztatni a küldötteket. Ám az összeesküvés meghiúsult, s az Operaházat a Vörös Hadsereg katonái vették körül. Néhány órával később pedig bejelentették, hogy a Vörös Hadsereg és a Cseka leverte a szovjet kormány megdöntésére irányuló puccsot.
1918. augusztus elején megkezdődött a szövetségesek (brit, francia, japán, amerikai) oroszországi partraszállása formálisan azzal a magyarázattal, hogy megakadályozzák „a hadianyag német kézre jutását”. Lockhartnál a pétervári brit tengerészeti attasé, Cromie ajánlólevelével Berzin ezredesként jelentkezett a Kreml lett gárdájának állítólagos parancsnoka (valójában Cseka-ügynök), aki elmondta, hogy a lettek ugyan támogatták a bolsevik forradalmat, de nem áll szándékukban az Arhangelszkben partra szállt brit csapatok ellen harcolni, s hajlandók megegyezni a brit ügynökökkel. Miután Grenard francia főkonzul is a Berzinnel való, de kompromittálódásuk nélküli tárgyalást javasolta, Lockhart összehozta Reillyt Berzin ezredessel.
Augusztus közepén a szövetséges megbízottak bizalmas megbeszélésre gyűltek össze a moszkvai amerikai főkonzulátuson. Közöttük volt René Marchand, a párizsi Le Figaro moszkvai tudósítója is. Reilly szerint az ülést azért hívták össze, hogy jelentést tegyen szovjetellenes lépéseiről. Közölte a jelenlévőkkel, hogy „megvásárolta Berzin ezredest, a Kreml-gárda parancsnokát. Az ezredes ára 2 millió rubel volt”. Bejelentette, hogy a bolsevik központi bizottság augusztus 28-án a moszkvai nagyszínházban rendkívüli ülést tart. A lett gárdisták részvételével letartóztatják az egész központi bizottságot. Lenint és a többi vezetőt kivégzésük előtt még végig hajtanák Moszkva utcáin. A szövetséges megbízottak propagandával s a Moszkvát Pétervárral összekötő vasútvonal hídjainak felrobbantásával segíthetnek.

Reilly és Berzin éppen a végső tervek kidolgozásával foglalatoskodott, amikor megtudták, hogy a központi bizottság ülését augusztus 28-áról szeptember 6-ára halasztották. Néhány nap múlva Pétervárra utazott, hogy utolsó szemlét tegyen ottani hívei felett. Grammatikovtól megtudta, hogy az eszerek túl korán cselekedtek, s hivatalában meggyilkolták Urickijt, a pétervári Cseka főnökét. Reilly az angol követségre sietett, amelyet már katonák zártak körül. A követség előtt néhány rendőr holtteste feküdt. Kiderült, hogy Urickij meggyilkolása után a pétervári szovjet hatóságok Cseka-ügynököket küldtek az angol követség körülzárására. Cromie kapitány az orruk előtt bezárta a kaput, de azok betörték. Cromie a lépcsőn várta őket egy-egy automata browning pisztollyal mindkét kezében. Néhány hivatalos személyt agyonlőtt, de ő is golyót kapott a fejébe.
Ugyanezen a napon Moszkvában Fanja Kaplan eszer terroristanő két lövést adott le Leninre. A golyók mérgezve és reszelve voltak. Az egyik lövés Lenin tüdejébe hatolt, a másik a nyakán érte, a főütőér közelében. Lenin életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Reilly azonnal visszautazott Moszkvába. Útközben egy újságból megtudta, hogy a szovjet hatóságok egész tervét felgöngyölítették. René Marchand francia újságíró mindenről tájékoztatta a bolsevikokat. Berzin ezredes pedig megnevezte Reilly kapitányt, az angol ügynököt. A sajtó közzétette a levelet, amelyet Bruce Lockhart adott neki, hogy átjuthasson a brit vonalakhoz Arhangelszkbe. Lockhartot a Cseka Moszkvában letartóztatta.
Reilly Moszkvában felkutatta Dagmarát, akinek sikerült elrejtenie 2 millió rubelt a Cseka rajtaütése előtt. Reilly alámerült s inkognitóban élt. Egyik nap találkozott az angol Hill kapitánnyal, titkosszolgálati társával, akinek sikerült elrejtőznie a Cseka elől. Ő Reillyvel ellentétben úgy vélekedett, hogy a játszma elveszett. A szovjet és angol kormány között megegyezés jött létre a foglyok kicseréléséről. Az oroszok szabadon bocsátják Lockhartot és a többi angol foglyot, az angolok pedig kiadják Maxim Litvinovot, a Londonban letartóztatott orosz nagykövetet.
Reilly nem volt hajlandó beismerni a vereséget. Még néhány hétig Oroszországban maradt, majd hamis német útlevéllel Finnországon keresztül Norvégiába, majd Angliába utazott. Jelentésében mélyen sajnálta az elmulasztott alkalmakat. Ennek ellenére meg volt győződve: hiba, hogy Anglia még mindig háborúban áll Németországgal. Helyette koalíciót kell alkotni a bolsevizmus ellen, „egységfrontot az emberiség igazi ellenségei ellen!”

Csapdában

Reilly az 1920-as évek elején Borisz Szavinkovval a nyugat-európai orosz emigránsok szovjetellenes tevékenységét támogatta. 1922-től a Moszkvai Városi Hitelintézettel, a magát nyugaton Trustnek nevező álellenzéki (valójában a Cseka által létesített) szervezettel állt kapcsolatban. Szavinkov 1924. augusztus 10-én Moszkvába utazott, miután a Trust közvetítői biztosították, hogy a szovjet rendszer megdöntése után vezető pozíciót kap az új kormányban. Hazacsalogatása a szovjet titkosszolgálat nagy teljesítménye volt. Reilly 1925 májusában szerzett tudomást Szavinkov állítólagos haláláról. Gyanút fogott, s a SIS főnökével egyetértésben elhatározta, hogy a helyszínen néz utána a dolgoknak. A Trust azonban Reillyt is csapdába csalta. A Nyikolaj Steinberg névre kiállított útlevéllel és az ellenzéki mozgalomban részt vevő Maria Schulz társaságában 1925. szeptember végén lépte át a határt a finn Alekulnál.
A határon az OGPU-ügynökök letartóztatták s a moszkvai Ljubjankába vitték, ahol ügyét Roman Pilar vizsgálta, aki egy évvel korábban Szavinkovot is kivégeztette. Nem kínozták, hanem lelkileg törték meg. „Már a határon lelőhettük volna – mondta neki vizsgálója –, hiszen egy szovjet bíróság Önt már 1918-ban halálra ítélte.” Reilly cigarettapapíron naplót vezetett kihallgatásáról, amelyet a falra ragasztott. Ebben az OGPU vallató technikáját dokumentálta: a kérdésekre és a technikai részletekre világított rá. Szökése esetén e naplót a brit SIS-nek szánta.
A szuperügynököt 1925. november 5-én lőtték agyon egy Moszkva környéki erdőben. Az eseményt 2000-ben brit titkosszolgálati iratok is megerősítették. Reilly cellájában naplóját a szovjet őrök felfedezték és az OGPU technikusai lefényképezték.