Élet és tudomány

Budapest, az európai világváros - Nyelvi és vallási kavalkád

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júniusi számában

Írta: Maczák Márton

Az 1848-49-es szabadságharcot követő korszakot lezáró 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés lehetővé tette a magyar városfejlődés felgyorsulását, így a XIX. század második felére időszerűvé vált a három, addig különálló városrész egyesítése, amit az Országgyűlés 1872-ben szavazott meg.

Pest, Buda és Óbuda 1873. január 1-jén Budapest néven egyesült. A város első főpolgármestere Ráth Károly lett. Az egyesített fővárosnak 1880-ban 370 ezer, 1910-ben az elővárosokkal együtt már több mint 1 millió lakosa volt. A népesség növekedésének fő forrása az országon belüli, illetve külföldről történő bevándorlás; jellemzi ezt, hogy 1880-ban a lakosságnak 43 százaléka született a fővárosban, 46 százaléka Magyarországon és 11 százaléka külföldön. 1910-ben már csak 35 százalékuk született a fővárosban, 59 százalék az ország más vidékéről, közel 6 százalék pedig külföldről vándorolt be. Pest kereskedő és kisiparos jellegét Buda közigazgatási funkciójából adódó tisztviselő- és értelmiségi rétege egészítette ki. 1910-ben a lakosság kétharmadát tette ki az iparban és kereskedelemben dolgozó népesség.

Magyarosodás

A XIX. század derekán a kortársak arra panaszkodtak, hogy Pest utcáin magyar szót alig hallani, inkább németet, itt-ott szlovákot és szerbet. A bevándorló zsidók is ezt a tendenciát erősítették. Ám ekkor már erősen élt a magyar főváros vezető rétegében a magyarosodás eszménye. A középrétegek és a munkásság is hamar asszimilálódott és magyarosodott. A változást jól mutatja, hogy a XIX. század középső időszakában Pest-Buda lakosságának még csaknem kétharmadát a német elem tette ki (beleértve a túlnyomórészt németül beszélő zsidóságot is), egynegyede volt magyar és mintegy egytizede különböző szláv nemzetiségű. Hatvan év múltán a helyzet óriásit változott: 1910-ben a lakosság 86 százaléka vallotta magát magyar anyanyelvűnek. A nyelvek kaleidoszkópja vallási sokszínűséggel is járt: 1891-ben a lakosság 64%-a katolikus, 23%-a zsidó, 7%-a református, 6%-a pedig evangélikus volt.

Ebben az időben került a város fejlesztését irányító Fővárosi Közmunkák Tanácsának élére „Budapest vőlegénye”, báró Podmaniczky Frigyes. A korábbi főrendiházi tag, a szabadságharc honvédtisztje, később irodalmi munkája elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1861 és 1865 között országgyűlési képviselő báró vezetése alatt a tanács olyan programot alakított ki, amely felölelte a Duna budapesti szakaszának szabályozását, rakpartok, közraktárak és hidak, valamint egy központi pályaudvar és egy vasúti híd építését, továbbá a főbb útvonalak szabályozását. Podmaniczky nem is szívesen mozdult ki Budapestről, azt tartotta, hogy „nyaralni is itt lehet a legjobban”. A városrendezésre 1870-ben írtak ki pályázatot, amit Lechner Lajos építész nyert meg. Őt a főváros középítési igazgatójának nevezték ki. Ettől kezdve állandó építkezési területté vált Budapest. Nekifogtak a pesti utcák tömeges kiszélesítésének és meghosszabbításának, s a város képe látványosan változott. 1871-ben elkezdték építeni az Andrássy utat, és ebben az évben született törvény a Nagykörút építéséről is. Második Duna-hídként elkészült a Margit-híd, amit hamarosan követett a harmadik, az összekötő vasúti híd. 1874-ben nyílt meg a Központi Távírda, öt évvel később pedig megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. 1873-ban Schulek Frigyes irányításával visszanyerte eredeti formáját a Mátyás-templom. Szintén az ő tervei alapján 1901 és 1903 között készült el a Halászbástya. 1904-re, kereken húszéves építkezés eredményeként épült fel Steindl Imre tervei alapján, a historizáló eklektika stílusában a magyar Országház, amely a kupola tornyával 96 méter magas.
A kerületek neve és az utcanevek is magyarrá váltak. A magyar szentekről kapta nevét a Gellért-hegy, a Szent Gellért tér, a Margit-sziget, a Margit-híd és a Margit körút. A másfél évszázados oszmán uralom korából Gül Baba, azaz „Rózsa atya” török dervisre emlékeztet a budai Rózsadomb neve. A Buda újabb kori fejlődését megalapozó Mária Terézia emlékét a Terézváros és a Teréz körút őrzi. A többi hagyományos városrész is a Habsburg-család tagjainak nevét (Ferencváros, Józsefváros, Krisztinaváros, Lipótváros) viseli. Ferenc József király nevét az 1896-ban felavatott híd, a mai Szabadság-híd viselte. A dinasztia legnépszerűbb tagja azonban a magyarság számára Erzsébet királyné volt, akiről az Erzsébetváros, az Erzsébet körút, az Erzsébet híd és az Erzsébet kilátó kapta a nevét.

Tíz kerület

A három város egyesítéséből létrejött Budapest eredetileg 10 kerületre oszlott: I. a Vár, Tabán és Krisztinaváros, a II. az Országút és Víziváros, a III. Újlak és Ó-Buda, a IV. a Belváros, az V. a Lipótváros, a VI. Terézváros, a VII. Erzsébetváros, a VIII. Józsefváros, a IX. Ferencváros és a X. kerület Kőbánya.
1897-ben már 900 utca és tér volt Budapesten. A leghosszabb ezek közül az Üllői út (3000 méter), a legszélesebb az Andrássy-út volt az Oktogontól kifelé (44,5 méter). A legtöbb ház a Lajos-utcában (204), a Vörösvári-úton (124) és az Andrássy úton (110) állt ekkor. A legnépesebb utcák a Király utca (10 211), a Dob-utca (8834) és az Andrássy út (708 lakossal) voltak. Az összes utca és út területe közel 12 négyzetkilométert tett ki, amelynek egyharmada kőborítású, a többi makadámozott volt.
Az „utak útja” kétségtelenül az 1871 és 1878 között kiépült Andrássy út volt. Építését már Kossuth Lajos felvetette 1841-ben azzal, hogy a „ronda és szűk” Király utca helyett kényelmesen lehessen kisétálni a Városligetbe. Az Andrássy út három részre tagolódott. A Nagykörúton belüli része kereskedelmi jellegű, a Kodály Köröndig terjedő második szakasz különböző intézmények székhelye, végül a harmadik egykor polgári villák, ma pedig számos külképviselet otthona.
Budapest közvilágításáról 1870-től már három légszeszgyár gondoskodott; a nyilvános lámpák száma 1891-ben 8780 volt. 1909-1910-ben bevezették az elektromos közvilágítást. A fővárosban Pest csatornázása indult meg legkorábban (1868), ezt követte a budai hálózat kiépítése, végül a munkálatok az óbudai városrész bekapcsolásával zárultak 1917-ben. A város csatornázása olyan egyesített rendszerben történt, amelyben a háztartási, ipari szennyvizek, valamint a csapadékvíz egyetlen szelvényben folynak el.
Budapestnek 1873-tól állami rendőrsége lett, ami egyenruházott gyalog és lovas rendőrségből, valamint egyenruházatlan titkos rendőrségből állt. 1873. december 15-től a fővárosi rendőrség első főkapitánya Thaisz Elek, aki már 1861-től Pest város főkapitánya volt. Az újszülött állami rendőrség nehezen birkózott meg feladataival. A prostitúció például megoldatlan feladat maradt egészen a XX. század elejéig. A kontinensen viszont először Budapesten alkalmazták az ujjlenyomat alapján történő azonosítást. A testület összlétszáma 1894-ben 1672 fő volt. A fővárosi hatóság által felállított csekély létszámú tűzoltóság kitűnően volt felszerelve 1900-ban; a 153 főnyi állomány egy főparancsnok vezetése alatt állt, s egy főőrségen és 11 őrségen volt elhelyezve. A tűzjelző távírdák száma 165, ezenkívül 150 automata tűzjelző működött. Az egészségügyben nem volt ilyen jó a helyzet. A lakosság általánosan rossz higiéniás helyzete kedvezett a tébécé és más fertőző betegségek terjedésének is.
A főváros az elemi iskolák számát 1873-tól 1889-ig 55-ről 93-ra emelte. Az összes tanító és tanár száma 1869-től 1891-ig meghatszorozódott (3200 fő); 1891-ben 50 097 gyermek tanult legalább elemi szinten Budapesten. A szisztematikus fejlesztésnek meg is lett az eredménye: 1891-re már a fővárosiak 75%-a tudott írni-olvasni.

A kontinens első földalattija

Az egyre növekvő városban különösen a tömegközlekedés fejlesztésére kellett hangsúlyt fektetni. 1870-ben megindult a Várhegyre a Sikló, 1874-ben adták át a fogaskerekű vasutat, 1877-ben megnyílt a Nyugati, 1884-ben a Keleti pályaudvar. A Kálvin tér és Újpest, valamint a Lánchíd és Óbuda között sínen közlekedő kocsik szállították az utasokat. Az 1880-as évek második felében kiépült a Cinkota és Soroksár közötti, valamint a szentendrei HÉV. 1887-ben indult próbaútjára az első pesti villamos, a mai Nyugati pályaudvartól a Király utcáig. Egy ideig az 1866-tól közlekedő lóvasút és a villamos egyaránt szállította az utasokat, majd 1896-1898 között a margitszigeti kivételével az összes budapesti lóvasút vonalát villamosították. 1896-ban Budapest tudhatta magáénak a kontinens első, egyben a londoni és a glasgowi után a világ harmadikként átadott földalatti vasútját, amely igen rövid idő, 21 hónap alatt készült el. A földalatti megszületése annak köszönhető, hogy a hatóságok nem engedélyezték a főváros impozáns sugárútján, az Andrássy úton ló- vagy villamos vasút építését. Az utazás pedig kétszer olyan gyors lett általa, mint a felszíni vasutakon. Közben 1895-ben megjelent az első autó a főváros útjain, 1913-ban pedig az első autótaxi. A korszak további vívmányai a távírda és a telefon.

A fővárosban az ipar csaknem minden ága meghonosodott. Első helyen a malomipar állt, ami a város legrégibb iparága. A korban Budapest volt a kontinens legnagyobb malomvárosa, ahol 15 nagy gőzmalom évenként 6 millió mázsa gabonát dolgozott fel; az itteni termelés a világ minden részébe eljutott (leginkább Angliába, Amerikába, Franciaországba, Svájcba, Portugáliába és Brazíliába). Nem kevésbé fontos a szeszipar, a sörgyártás a Dreher-féle kőbányai sörfőzőkben folyt. A gépgyártás 6500 embert foglalkoztatott az 1870-es években. Jelentékeny volt a hajógyártás, melyet a Dunai Gőzhajózási Társulat óbudai hajógyárán kívül még két ipartelep űzött. Az építőipar nagyobb vállalatai az újlaki tégla- és mészégető és a kőbányai téglagyár (a téglagyárak évenként 110-120 millió darab téglát állítottak elő). Jó hírűek voltak a kékfestő és bőrgyárak is. A sokszorosító ipart nagy könyv- és kőnyomdák (államnyomda, egyetemi nyomda, Athenaeum, Franklin-társulat, Lloyd-nyomda, Pallas, Hornyánszky) képviselték. Az élelmiszeripar terén a tésztagyár, szalámigyárak, konzervgyárak, pezsgő- és konyakgyárak említhetők.
Hatalmas fejlődésnek indult a vendéglátóipar is. Már 1859-ben megalakult a szállodások, fogadósok, vendéglősök, bor- és sermérők szövetsége, 1884-ben megjelent a Vendéglősök Lapja. Ekkoriban csak kávéházból mintegy 200 működött Budapesten. A vendéglátósok kínálata a szerény kocsmáktól a valódi luxusszállodákig terjedt. 1871-ben épült fel a Grand Hotel Hungária, amelynek a főváros első ötemeletes épületeként 294 szobája és 133 Dunára panorámás ablaka volt. Mi sem jellemzőbb, hogy 1910-ben ebben a hotelban találkozott Roosevelt, frissen leköszönt amerikai elnök Mikszáth Kálmánnal, akinek Szent Péter esernyője című regényét olvasva határozta el, hogy meglátogatja Magyarországot. 1913-ban készült el a Ritz szálloda, amely 1916-tól a Grand Hotel Hungáriával került közös igazgatás alá a Duna-parti szállodasor reprezentatív ékköveit alkotva. Utóbbi látta vendégül egyébként a nyugati, a Ritz pedig inkább a keleti látogatókat. A kávéházak száma közben a századfordulón 500 körül tetőzött, 1920-ban már csak 120 volt belőlük.

A szabadidő szabadsága

A városban megjelent a profi sajtó, felépült a József körút sarkán a Budapesti Hírlap újságpalotája, ami egy épületben egyesítette a szerkesztőséget, a kiadót és a nyomdát. Sorra nyíltak a polgári lét fontos helyszínei, a kávéházak és a mulatók: a New York kávéház, a Centrál, a Japán Kávéház, vagy a Somossy Orfeum. 1884-ben pedig elkészült az Ybl Miklós tervezte Operaház is. A nemzeti színjátszás központja a mai Astorián, a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházban volt. Budapest ugyanakkor szűkölködött közparkokban, ebből nagyobb csupán három volt: a Városliget, a Népliget és a Városmajor. A Városligetben artézi fürdő, állatkert, jégpálya, cirkusz, nyári színház és lóversenytér fogadta a pihenni vágyókat. A Ligetben 1912. május 30-án adták át az Állat- és Növénykertet, amely hamar nagy népszerűségre tett szert. Egy év múlva pedig szintén a főváros legnagyobb parkjában nyílt meg az első, nem a Duna vonalán felépített gyógyfürdő, a neobarokk stílusú Széchenyi-fürdő. Noha Budapestet gyakran fürdővárosként emlegetik, mégis ez volt az első nagy befogadóképességű, egyben jó felszereltségű fürdő. A Népliget 1890 óta látogatható, benne játszóterek, jégpálya és sétaterek fogadták a pihenni vágyókat. A Városmajor a Krisztinavárosban pedig inkább az alsóbb néposztályok mulatóhelye volt.
A Fővárosi Könyvtár 1904-ben kezdte meg működését. A sport is virágzott Budapesten, főleg a lóversenyek keltettek nagy érdeklődést, amelyek tavasszal és ősszel több napig tartottak. A versenytér a külső Kerepesi út mellett volt. A céllövészetet a fővárosi polgári lövöldékben űzték; a tornászat, atlétika, vívás szolgálatában több egyesület (Nemzeti Torna Egylet, Magyar Atlétikai Klub stb.) állt. Több csónakegylet létesült, télen pedig a korcsolyázásnak hódolhatott a fővárosi közönség. A századforduló legfelkapottabb sportága az akkor még új keletű labdarúgás lett.