Élet és tudomány

Új típusú, avagy sertésinfluenza - Se félni, se megijedni

Megjelent az Élet és tudomány 2009. júniusi számában

Írta: F. Cs.

 Egymásnak ellentmondó híradások látnak napvilágot a kora tavasszal az amerikai kontinensen megjelent, mára Európában is több helyen kimutatott, úgynevezett sertésinfluenzával kapcsolatban. Mennyire "új" ez a Mexikóból kiindult influenza, és mennyiben "régi"? Igazából régi-új. Meglehetősen ijesztőnek tűnik, hogy a spanyolnátha néven ismert influenza kórokozójáról, a H1N1-ről van szó - de egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem kell az egykorihoz hasonló mértékű járványtól tartanunk. Járvány, ha lesz, egyike lesz a "szokványos" influenzajárványoknak.

Az elnevezés, a H1N1 a vírus felszínén lévő struktúrát jelöli, két fehérjét – mondja Mándi Yvette professzor, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézetének vezetője. Ezek közül egyik a hemagglutinin, a H, mely lehetővé teszi, hogy a vírus kapcsolódjon a gazdaszervezet sejtjein (elsősorban a felső légutakban és a tüdőben) lévő specifikus receptorokhoz. A neuraminidáz pedig elősegíti a vírusoknak a sejtekhez való eljutását, s ami még fontosabb, a sejten belüli szaporodás után a kijutást is. Voltaképpen differenciált kinézetű, kis felszíni szerkezetekként, „tüskék”-ként kell elképzelnünk ezeket. S egyszersmind ez a két fehérje az, amellyel szemben a szervezet immunrendszere ellenanyagokat tud termelni (termel a vírus más összetevőivel, például az M1 és az M2 proteinekkel szemben is, de azok a védekezés szempontjából nem meghatározók.) A fertőzés nyomán védettség alakul ki az influenzának azon változata ellen, ami megfertőzte az embert. Csakhogy az influenzavírus az A törzsön belül is nagy variabilitást mutat. Ha kétféle H és N felszíni antigénnel rendelkező vírus fertőz meg egy szervezetet, akkor abból egy újabb, egy harmadikféle is keletkezhet. Ugyanis a vírus fehérjéit – mint általában az élővilágban minden fehérjét – nukleinsavak határozzák meg, mégpedig az influenzavírus genomja esetében úgynevezett RNS-ek – tehát nem DNS-ek, mint a szokásos esetben. S mivel a gének nem alkotnak összefüggő molekulát, hanem a nyolc RNS-darab külön-külön foglal helyet a vírus központjában, ez a 8 szegmens rekombinálódhat, ha két különböző influenzavírus egyazon gazdaszervezetet fertőz meg. Így lesz a két vírusból egy új, egy harmadik. Ha a rekombináció során a két felszíni fehérje, a H és az N is megváltozott, voltaképpen akkor beszélünk fertőzőképesség szempontjából is új vírusról, mert ezek ellen kell a szervezetnek védekeznie.

A spanyol kapcsolat

Az a vírusváltozat, mely a madarak körében terjed, két szempontból is veszélyes. Egyrészt, mert „madárszárnyon” gyorsan terjed, a vándormadarak ürüléke révén könnyen érintkezésbe kerülhet háziszárnyasokkal, ráadásul a madár és az ember influenzavírusára egyaránt fogékony sertéssel is, és máris emberközelben van. A jelenleg riadalmat keltő vírusban nemcsak az emlősöket veszélyeztető vírus alkotórészei vannak meg, hanem a madarakat és sertéseket megfertőzőé is.
De vajon milyen mértékben új ez a vírusváltozat? Az 1890-es évek óta rendelkezésre álló mintákból retrospektive tudunk azonosítani különböző vírustörzseket. A most félelmet keltő H1N1 az 1918-as spanyolnátha idején már pusztított, mintegy 50 millió ember vált az áldozatává. S ma már tudjuk, hogy a „spanyolt” okozó H1N1 már olyan vírus volt, melynek egy része sertésben szaporodott.
A soron következő újabb influenzavírus a H2N2 jelű, úgynevezett ázsiai volt, mely 1957-ben jelent meg, majd 1968-69-ben következett a hongkongi influenzajárvány, ami azért okozott nagy kárt, mert sem H1N1 nem volt, sem H2N2, hanem egy harmadik fajta, a H3N2, ami ellen védtelenek voltak az emberek, s mintegy milliónyi áldozatot szedett. Azóta a H1N1 és a H3N2 is visszatért már egyszer, mindkettő 1977-ben. Akkor már lényegesen kevesebb volt az áldozat, mint korábban. S most ott tartunk, hogy ismét a H1N1 jelentkezik.
Mondhatnánk, akkor nincs baj, mert ezzel a vírussal találkoztunk már egyszer! De ez sajnos nem teljesen igaz, mert a vírus szerkezetét tanulmányozva látjuk: a H1 tüske, mellyel a kórokozó rákapaszkodik az emberi sejtre, bizonyos mértékig eltér az „eredeti” H1N1 vírus H1 tüskéjétől. A H1-ben ugyanis van most egy apró módosulás, egy egészen kis mutáció, ami már a sertésben alakult ki – ahová akár a madarak ürülékével is kerülhetett –, s mely megváltozott aminosavtartalmat jelent a vírus felszínén. Ez egyszersmind azt jelenti: nem biztos, hogy az eredeti H1-gyel szemben termelődött ellenanyag hozzá tud kötődni, és így megakadályoznia, hogy egy sejthez kötődjön – még ha e vírus ellen már rendelkezik is ellenanyaggal a lakosság egy része. És ha ez így van, máris nem vagyunk védettek ellene.
Tehát nemcsak az olyan mutációja (rekombinációja, azaz reasszortációja) veszélyes az influenzavírusnak, amikor két vírusféléből lesz egy harmadik – mely nagyon súlyos eltérés, mert teljesen új számozású és összetételű H vagy N felszíni struktúra keletkezik –, hanem az a kis mutáció is, amikor a szám ugyanaz, de a finomabb struktúrában mégis van változás.

Nincs védettség?

Vajon ez a változás mennyire biztos ebben az esetben, hogy a korábban kialakult ellenanyag hatástalannak bizonyuljon? Épp ennek kiderítésén dolgoznak világszerte folyó kutatások. A tudósok laboratóriumokban végeznek kísérleteket azzal kapcsolatban, hogy azok az ellenanyagok, melyekkel a beoltottak, vagy a betegséget kiállottak rendelkeznek, fel tudják-e függeszteni a vírusnak a sejthez való kapcsolódását, vagy sem.  Egyelőre csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk ez ügyben. Ha azt feltételezzük, hogy az említett változással szemben nincs keresztreakciója az ellenanyagoknak, akkor ugyanolyan védtelenek vagyunk a vírussal szemben, mint a spanyolnátha vagy a hongkongi idején. Ez esetben tényleg nagyon sokan meg fognak fertőződni.
De az is elképzelhető, hogy megfelelő a kialakult védettség – például az Egyesült Államokban nem regisztráltak olyan súlyos megbetegedéseket, mint Mexikóban, mert ott korábban több ember esett át oltáson a „régi” H1N1-gyel szemben. (Az oltóanyagokat mindig legalább háromféle vírusból állítják össze. Tavaly a H3N2 volt a félelmet keltő és új, de azért az az ellen adott oltóanyagban is volt H1N1-ellenes rész is, ami részben „lefedheti” az „új” H1N1-et is.)

S ha ennyire kétesélyes az ügy, miért születtek a különféle, a túlzó előrejelzések? A médiában az a hír, ami rémisztő – ha azt mondják, hogy jön egy járvány, ami hasonló lesz a többihez, az szóra sem érdemes. Illetve csak akkor érdemes szóra, ha ugyanolyan bombasztikusan hat, mint korábban hatott az ellenkezője – ha egy „világvége”-járványról kiderül, hogy csak a szokványos mértékben veszélyes. Abban persze, hogy lesznek halálozások, nem tévednek az előrejelzők, mert a megbetegedettek halálozási aránya minden influenzajárvány esetén 1-10 százalék közé tehető. Persze még ez is nagy szám: az idei – a sertés­influenza jelentkezését megelőző –, enyhe influenzaszezon halottainak is mintegy negyed-félmillió a száma.
Voltaképpen mi is, ami ilyen veszélyes az influenzában? Az influenza a felsőlégutakban és a tüdőben keltett fertőzés, mely lázzal, köhögéssel, torok-, fej-, végtagfájdalmakkal, általános rossz közérzettel jellemezhető betegség. A tünetek egy részét az úgynevezett citokinvihar idézi elő (az influenzavírus különböző biológiai mediátoroknak – így például a gyulladást, lázt keltő citokineknek – a termelődésével jár), de eközben más is, például sejtpusztulás is zajlik a szervezetben.
A H hemagglutinin segítségével a megfelelő sejt receptorához – az adott vírusváltozattal szemben ható ellenanyag hiányában – odakötődő vírus nyolc órán belül bejut a sejtbe, majd átállítja annak működését a saját információi szerint. Ez jelen esetben a vírus nukleinsava, a szegmentált RNS, melyről átíródnak olyan fehérjék a sejtben, melyeknek az lesz a célja, hogy a továbbiakban ne a sejt saját fehérjéi termelődjenek, hanem a vírust alkotó fehérjék. S egyetlen vírusból körülbelül nyolc óra alatt nagyon sok keletkezik egyetlen sejten belül. Utána pedig – s ehhez neuraminidáz szükséges – a vírus kiszabadul a sejtből, s alkalmas lesz arra, hogy exponenciális módon elszaporodva nagyon sok sejtben elterjedjen. S közben a sejt – mely a légzőfelületünkön, például a tüdőben helyezkedik el – károsodik, illetve elpusztul, innen adódnak a légúti tünetek. A sejtek károsodását használják ki a felülfertőző baktériumok: behatolnak a sejtekbe és további pusztítást visznek véghez – a leggyakrabban ez okoz halált. A baktériumos felülfertőzés jele: ha újra felszökik a korábban már lecsengőnek tűnt láz, és kialakul a tüdőgyulladás. Akkor is nagyon veszélyes az influenza, ha a megfertőzött embernek eleve van egy alapbetegsége, amely miatt az immunrendszer nem tud megfelelően védekezni ellene.

Van ellene orvosság

Ma már azonban nem kell megvárni, hogy az influenza magától „lecsengjen”, s közben olyan károsodásokat okozzon, amely lehetővé teszi a felülfertőzést. A sokat emlegetett Tamiflu nevű influenzaellenes szer, a vírus neuraminidázának az aktivitását gátolja, megakadályozva – még akkor is, ha a vírus a hemagglutininjével már kapcsolódott a sejthez –, hogy a neuraminidáz, mely nagyon fontos feladatot tölt be a megszaporodott vírusnak a megfertőzött sejtből való kijutásában, működni tudjon.
Egyébként épp ezért van az, hogy bár a gyógyszer rendelkezésre áll, nem mindegy, mikor veszi igénybe az ember. Ha még a fertőzés előtt szedni kezdi, nem használ – nem olyan, mint a védőoltás –, mert nincs jelen a neuraminidáz, aminek a működését akadályozhatja; s ugyancsak nem használ, ha a vírus már elszaporodott a sejtekben, ki is szabadult azokból, és számtalan szomszédos sejtet megfertőzött. A megfertőzöttség gyanújának észlelése esetén a gyógyszert 72, de még inkább 48 órán belül alkalmazni kell.
Különben egy járvány akkor sem tör ki minden esetben, illetve akkor is csak viszonylag szűk körben marad, ha olyan változatról van szó, amelynek esetében ez könnyen fennállhat. Mitől függ, hogy egy járvány kitör, vagy sem? Ennek sok összetevője van. Az influenzák történetében legnagyobb pusztítást okozó spanyolnátha idején szintén az emberi és a sertésvírus keverékéből alakult ki az új változat, mely virulensnek, s nagy számban betegségokozónak bizonyult. Akkoriban azonban még semmiféle immunizálási lehetőség nem létezett a vírussal szemben, az emberi szervezet csak abban az esetben tudott ellenanyagot termelni, ha „kiállta” a betegséget. A korabeli háborús időszak is hozzájárult a terjedéshez: széles tömegeknek leromlott az immunrendszere. Nem volt vírusgyógyszer, s antibiotikumok sem léteztek még, hogy a baktériumos felülfertőzést kezelni lehessen.
Ebben az új vírusban az is új volt, hogy nem késő ősszel, télen, hanem tavasszal jelentkezett – és ez a szerencsénk. Ez időleges menedéket nyújt nekünk, akkor is, ha nem vagyunk védettek ellene. A vírus cseppfertőzéssel terjed, tehát a nedves, zsúfolt helyek kedveznek a terjedésének. S máris itt a nyár, a gyors párolgás, és az, hogy az emberek nem tartózkodnak zsúfolt, fedett helyeken, ami lecsökkenti a vírus szaporodását, illetve őszre tolja el. Voltaképpen olyan eset következett be, mint amikor Délkelet-Ázsia, Ausztrália felől indul a vírus (ahonnan általában kiindul). Akkor ott tél van, nálunk nyár, és Európának elegendő ideje van az adott vírussal kompatibilis ellenanyag kidolgozására. Ez történt tavaly is, akkor a H3N2-től féltünk, az ellen gyártottak oltóanyagot. Most is ugyanez következett be, csak most hamarabb indult el a járvány Mexikóból, de a közeledő nyár várhatóan meggátolja a terjedést. S közben javában folyik az új oltóanyag kidolgozása. Tehát várhatóan ez sem lesz félelmetesebb járvány – ha lesz –, mint egy szokásos influenzajárvány.
Végül lássuk, miért lehet Magyarországnak kitüntetett szerepe az oltóanyag-előállításban! Ez összefügg a közelmúltbeli madárinfluenza elleni fölkészülés sikerével. Bár sejteni lehetett, hogy mivel a madárinfluenza felszíni struktúrája számára jóval kevesebb receptorral rendelkezünk, s ez nemigen teszi lehetővé, hogy embert is megfertőzzön, mégis bekövetkeztek fertőzések Ázsiában – ahol a közvetlen érintkezésnek bizonyára nagy szerepe volt a fertőzésekben. Tehát, hogy voltaképpen mennyire lesz veszélyes az emberre, nem lehetett tudni. Elkezdték az oltóanyagot gyártani a H5 N1 madárinfluenza-vírussal szemben, és úgy is tűnt: a vakcina képes ellenanyagot indukálni a beoltottakban. De aztán szerencsére nem lett rá szükség – az influenza nem terjedt az emberi népességben. Tréningnek, főpróbának azonban mindez nagyon jó volt, csak éppen az „előadás” maradt el – s remélhetőleg most is elmarad majd.