Élet és tudomány

Szív és érrendszeri betegségek - Életmentő megelőzés

Megjelent az Élet és tudomány 2008. novemberi számában

Írta: Farkas Csaba

Szívünk csak egy van. Ha elhal belőle egy nagyobb darab, a fennmaradó része képtelen átvenni a kiesett hányad munkáját, így teljesítőképessége gyengül, és nem tudja oxigénnel ellátni a szervezetet. A szívelhalást okozó infarktus azonban megelőzhető, ahogyan a létrejöttéhez vezető egyéb szív- és érrendszeri betegségek, így a szívkoszorúér-betegség is.

Szív- és érrendszeri betegségben annyian halnak meg ma Magyarországon, mint  ameny­nyi az összes más okokból bekövetkező halálozás együttesen – mutat rá Forster Tamás, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A közelmúltban világszerte és ezzel egy időben a hazánkban is megrendezett Szívünk Napja rendezvénysorozat kapcsán elmondta, a cél elsősorban az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a veszélyre, s a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre. Hiszen évente 60-70 ezer ember veszíti el életét Magyarországon különböző szív- és érrendszeri betegségek következtében. Ezen belül koszorúér-megbetegedésben, pontosabban az általa okozott infarktusban 25-30 ezren halnak meg. A nyugat-európai uniós országokban is hasonló a helyzet, de nálunk 2 és félszer több haláleset történik ilyen eredetű betegség miatt, mint nyugaton. Tőlünk keletebbre, Romániában, Bulgáriában azonban még rosszabb a helyzet.
A betegségcsoport elsősorban a helytelen életmód miatt alakul ki. Összefügg azzal, dohányzik-e az illető, vagy sem, hiszen a dohányzás érszűkítő hatású, az egészségtelen táplálkozással, a kevés mozgással, a sok stresszel, és azzal, hogy a helytelen életmód hatására az embernek magassá vált-e a vérzsírszintje, vérnyomása, és cukorbeteggé lett-e az évek folyamán.
A legnagyobb veszély az, hogy a betegség sokáig tünetmentesen, „némán” zajlik a szervezetben, az ember nem érez semmiféle előjelet. Aztán a kór hirtelen átlendül egy fázison, és megjelennek a tünetek. Mellkasi–szívtáji fájdalom lép fel, vagy akár maga az infarktus.
Hogyan alakul ki az elváltozás? Az érfalban először lerakódik a koleszterin egyéb káros anyagokkal együtt, aminek következtében az érfal vastagodni, szűkülni kezd befelé. Emiatt a szűkület utáni terület nem jut elegendő vérhez, s vele oxigénhez. Amíg „csupán” a szűkület van jelen, abból általában annyit érez az ember, hogy terheléskor, intenzív mozgáskor gyorsan elfárad. Ha a szűkület tovább fokozódik, vagy a megvastagodott rész megreped, vérlemezkék rakódnak rá, s mindez az érfalból egyre kiemelkedőbb akadályként lép a véráramlás útjába, ami végül teljes egészében elzárja az eret, így egyáltalán nem kap vért a mögöttes terület, és bekövetkezik az infarktus.

Hogy mennyi idő szükséges a fokozatos és egyre súlyosbodó infarktus kialakulásához, az több tényezőtől is függ. Régebben azt tartották, négy év kell a folyamat lezajlásához, egyébként pedig minél idősebb az ember, annál nagyobb az esély a szűkület kialakulására. Ma már azonban – az egészségtelen életmód terjedésével – gyorsabban is lejátszódhat a folyamat, ugyanakkor egyre fiatalabb korosztályokat is érint. Mind gyakoribb, hogy már húsz év körüli életkorban kimutathatók kisebb lerakódások az érfalban. Ekkor, persze, még nem okoz problémát, tíz-húsz év múlva azonban már infarktusközelbe juthat az ember – s mindeközben észrevétlenül zajlott a tünetmentes időszak, semmi nem utalt arra, hogy már készülődik a baj. Hogyan lehet ezt az észrevétlen, „lappangó”, készülődő állapotot leleplezni? Szűrővizsgálattal – hívja fel a figyelmet a professzor –, melyre a háziorvosnál lehet bejelentkezni. Tapasztalati tény, hogy az egyes rizikófaktorok (dohányzás, túlsúly, cukorbetegség stb.) nem pusztán összeadódnak az emberben, hanem hatványozottan emelik az infarktus kialakulásának esélyét. Ha például valaki négyféle rizikófaktort „gyűjtött össze”, nyolcszoros lesz nála a rizikónövekedés. Létezik egy olyan előzmény, amit nemigen szoktak emlegetni, és ez az impotencia, ami már évekkel előbb jelezheti, hogy baj van, hogy esetleg kialakulóban van az infarktus, tehát komoly jelzésértéke lehet. A nemi szervben találhatók ugyanis a legvékonyabb erek, ezért azok átmérőjét csökkenti leggyorsabban az érfal-vastagodás. Ahhoz azonban, hogy az ember sejteni kezdje, előbb-utóbb eléri a szívinfarktus, nem kell megvárnia az impotenciát; megfelelő szűrővizsgálatokkal még az impotencia előtti állapotban is kimutatható a veszélyeztetettség.
Mi a teendő akkor, ha valaki úgy sejti, infarktusa van, vagy már érzi is az infarktusra jellemző fájdalmakat? Haladék nélkül kivizsgálásra kell menni, illetve ha óriási a fájdalom, azonnal mentőt kell hívni, mert minden perc életet menthet. Sokan attól tartanak, fölöslegesen riasztják a mentőszolgálatot, mert már korábban is voltak hasonló panaszaik, aztán „rendbejöttek”. Való igaz, sok más, kevésbé súlyos betegség is tud az említetthez hasonló tüneteket okozni. Léteznek például gyomorpanaszok, melyek „fölfelé sugároznak”, a mellkas felé. Epebetegség is okozhat infarktusgyanút keltő fájdalmakat. Továbbá ismert a mellkas csontos vázának a betegsége, s a mellkasizomzat fájdalma is, és ekkor még nem szóltunk a pánikbetegségről, amely szintén teljesen megtévesztő lehet. Inkább jöjjön a mentő kétszer feleslegesen, mint egyszer nem, amikor tényleg szükség van rá.
Ha valóban infarktus zajlik, és időben kórházba került a beteg, semmi nincs veszve. Ma már az ország több helyén, nagyvárosokban, egyetemi centrumokban is végeznek katéteres kezelést, amellyel a rendellenesség eredményesen megszüntethető. A vizsgálat során az ereket festékanyaggal töltik meg, majd számítógép segítségével képernyőn követik nyomon, hogy honnantól nem megy tovább a festékanyaggal láthatóvá tett vér, tehát hol van az érelzáródás. Ezután finom dróttal „átfúrják” az elzáródást, kitágítják, és a katéterrel – becsukott állapotban – henger alakú fémhálót (úgynevezett stentet) helyeznek a szűkületbe. Ezután a fémhálót kinyitják, az ráfeszül az érfalra, kitágítja azt, és ettől kezdve folyamatosan biztosítja a véráramlás akadálytalanságát. Így az egykori szűkület mögötti területek is nagyon jól hozzájuthatnak a vér által szállított oxigénhez.
Ha azonban már lezajlott az infarktus, nem segít rajta a katéterezés – halljuk a professzortól. Ilyenkor ugyanis az elzáródott ér mögötti terület viszonylag hosszabb ideig nem kap vért, és az oxigén nélkül maradt sejtek visszafordíthatatlanul elpusztulnak. S ha történetesen a szív területén belül helyezkedik el az oxigén nélkül maradt rész – és a szívkoszorúér-betegség ilyen –, nagy, elhalt terület alakul ki a szívben, ami működésképtelen. Az elhalt izomsejtek helyén aztán hegszövet alakul ki, mely nem tud összehúzódni, nem vesz részt a vér folyamatos „pumpálásában”, így az egész szervezet oxigénellátása csökken (a szívnél az elhalt terület működését más terület nem tudja átvenni). A szívnek a beleáramlott vér legalább 60 százalékát ki kellene nyomnia ahhoz, hogy a szervezet vér-, s így oxigénellátása megoldott legyen. Ha ez a teljesítmény negyven, 30, vagy akár 20 százalékra csökken, az oxigénigényes agyba is kevesebb vér kerül, s így annak működése is korlátozottá válik. Ezért van az, hogy az infarktuson, különösen a több infarktuson átesett embereknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne terheljék meg a szervezetet, az ne igényeljen még több oxigént.
Vajon a különböző életmódi ártalmak miként járulnak hozzá a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához? Például a stressz okozta hatások hogyan függenek össze az infarktussal? Úgy, hogy stressz folyamán stresszhormonok szabadulnak fel a szervezetben, például a mellékvesékből adrenalin, s mindezek összehúzzák az ereket. Egy eleve beszűkült ér, ami egyébként még többé-kevésbé teljesíteni tudja feladatát, akár terhelés esetén is, a stressz okozta, további szűkülés esetén már annyira összeszűkül, hogy lehetetlenné válik a véráramlás, és jön az infarktus, ami rendszerint nem is akut stresszhelyzetben játszódik le, illetve nemcsak akkor, hanem utólag, és sok esetben ez a végzetes. Sokszor előfordul például, hogy amikor este lefekszik az ember, az agy újra „lejátssza” a napközben történteket. Ilyenkor a szervezet pontosan úgy reagál, mint „éles” helyzetben, ugyanúgy kibocsátja a stresszhormonokat, összehúzódnak az erek, és emiatt bekövetkezhet az infarktus.
Volt szó a pánikbetegségről, mely kitűnően utánozhatja a szívinfarktus tüneteit, és jellemzően ez is stresszhelyzetben, illetve esti újraélésekor jelentkezik. Éppen ezért veszélyes, mert „hozzászoktatja” az embert a tünetekhez, és emiatt nem ismeri fel, ha az ezúttal érzett fájdalom nem pánik, hanem infarktustünet volt.
Mostanában került a köztudatba a komputertomográfiás diagnosztikai szívvizsgálat. Itt is kontrasztanyagot juttatnak a vénába, mely kitűnően kirajzolja az ereket, a szívet, és láthatóvá válik az éren, hogy van-e benne szűkület, vagy sem, csak éppen nem kell katétert juttatni a szervezetbe, s a számítógép képernyőjén e nélkül is nyomon követhető a véráramlás. Ha nincs érszűkület, akkor egyértelműen kiszűrhető, hogy az infarktusszerű fájdalmat a pánikbetegség okozta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később még nem lehet valakinek infarktusa! A komputertomográfiás vizsgálat egyébként olcsóbb is, mint a szívkatéterezés, és kevesebb időt is vesz igénybe. Magyarországon jelenleg a fővárosban, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Veszprémben működik ilyen készülék, de sokkal nagyobb az igény rá, mint amennyi esetben alkalmazható. Ugyanez vonatkozik a katéteres szívvizsgálatra is, melyet – illetve a vele együtt alkalmazott, stentekkel történő érszűkület-megszüntetést – széles körben 1994-től vezették be Magyarországon. Azóta a szívinfarktus miatt bekövetkező halálozások száma a felére csökkent. Ettől függetlenül, a katéterrel, stenttel történő beavatkozás csak „tűzoltás”, mert ilyenkor már a beteg az utolsó stádiumban van, s közvetlenül a szívizomzat megmentésére kell koncentrálni. A jó az lenne, ha el sem kellene jutni idáig – mutat rá a professzor. Ez pedig elsősorban úgy érhető el, ha az ember már fiatal korától olyan életvitelt folytat, mely megakadályozza a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. De, mint köztudomású, jobb későn, mint soha, bármely életkorban használ, ha változtatunk életmódunkon.