Élet és tudomány

Ébredő Magyarok akciója - Gránát a bálteremben

Megjelent az Élet és tudomány 2008. novemberi számában

Írta: Borbély János

Gyilkos bombamerénylet történt 1923 karácsonyán az önfeledten bálozó zsidó polgárok ellen Csongrádon. A beismerő vallomás dacára az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozó gyanúsítottakat három bíróság sem tudta elítélni.

Az egyik biztosnak tűnő információ, hogy ébredő magyarok nem voltak jelen azon a bálon, amelyet Csongrádon 1923. december 26-án jótékonysági célzattal rendezett a Magyar Király szállóban a helybeli Izraelita Nőegylet.

Külpolitikai nyomás

Az ébredők ilyen-olyan indokokkal ugyan próbáltak bejutni a bálterembe, de elküldték őket. Így aztán a Magyar Király földszintjén található kávéházban gyülekeztek, és hangos vidámsággal múlatták az időt.
Éjfél után 2 perccel a bálteremben a párok éppen a francia négyeshez álltak fel, amikor ijesztő csörömpöléssel betört az ablak duplaüvege, és egy átalakított ekrazitpatronokkal felerősített német nyeles gránát hullott pontosan a padló közepére. A sistergő bomba óriási riadalmat keltett, többen elájultak, a nagyjából 300 fős közönség egymást letaposva menekült a teremből. A gránát néhány másodperc elteltével felrobbant, és a szétrepülő szilánkok azonnal megölték Nagyjános Julianna szakácsnőt, Wolff Sándor 19 éves egyetemista pedig másnap halt bele sérüléseibe. Életveszélyesen megsebesültek hárman, súlyos sebesült hat volt, könnyebben tizenheten sérültek meg. Farkas Balázs cigányprímás a kórházban halt meg 1924. február közepén, mivel jobb lába amputálása után komplikációk léptek fel.
Nemcsak a magyar ellenzék, de a külföldi sajtó is rengeteget foglalkozott az üggyel. A Bethlen-kormány külpolitikailag is kínos napokat élt át miatta, ebből adódóan a rendőrségen hatalmas volt a nyomás, gyorsan eredményt kellett produkálni: már a merénylet éjszakáján több „ébredőt” elfogtak. Nem kellett ehhez sokat nyomozni, mert mindenki őket okolta a robbantásért.
Az Ébredő Magyarok Egyesületének csongrádi tagozata 1919. december 18-án alakult meg. A rájuk jellemző antiszemitizmus a kisvárosban akkor kezdett újra lángra kapni, amikor 1923. október 14-én a Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Lendvai István nevével fémjelzett fajvédők érkeztek Csongrádra, és falrengető nagygyűlésen tematizálták a helyi ébredők gondolkodását. A gyűlés után jött létre a csongrádi fajvédő csoport, amely 25-30 főt számlált, vezetői Piroska János és Piroska György voltak. A kicsiny társaság tevékenysége nagyjából arról szólt, hogy a helyi zsidó közösséget nyugtalanította: az utcán „kötelékben” járva az antiszemita gúnydalt, az Erger-Bergert énekelték, verekedéseket provokáltak, és házak ablakait verték be. Hihetőnek tűnt, hogy akár merényletre is képesek.

Sértett szerelmes?

Alig négy nappal a robbantás után, 1923. december 30-án éjjel a gyanúsítottak az értelmi szerzőnek kikiáltott Piroska János kivételével beismerő vallomást tettek. Eszerint a Piroska lakásán lévő nyeles gránátot Fülöp Andor szerelte át, hogy hatásosabb legyen, a gránátot Bölönyi Miklós útmutatásai alapján Sinkó László dobta be a bálterembe. Tudott még a merényletről Piroska György, Sági János és Sági Rókus.
A csongrádi bomba a beismerés után még többször felrobbant a sajtóban és a parlamentben. Ennek főleg az volt az oka, hogy bár a nyomozás során egyre-másra kerültek elő olyan adatok, amelyek azt mutatták, hogy a merénylet szálai messze vezetnek Csongrádról – például az, hogy Piroska János első kihallgatása után a postára sietett, és telefonon hívta a budapesti Sörház utcai ébredő központot –, a kormány igyekezett kisebb súlyt tulajdonítani az ügynek, cáfolta, hogy a politikai antiszemitizmusnak köze lenne hozzá. Csáky Pál honvédelmi miniszter szerint magánbosszú az egész, ugyanis Piroska zsidó lánynak udvarolt, de a család tiltakozott ez ellen, a sértett szerelmes erre bombával akart elégtételt szerezni magának.
Ezzel szemben a polgári és szociáldemokrata ellenzék meg volt arról győződve, hogy a csongrádi bombamerénylet beilleszthető azon orvtámadások sorába, amelyeket 1919–1920 fordulója óta követtek el (1920. február 17-én Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava újságíróit ölték meg; 1922. április 3-án gyilkos bombamerénylet történt az Erzsébetvárosi Demokrata Kör vacsoráján), amelyeknél általában az ÉME tagjai voltak a gyanúsítottak, de elítélt tettesei soha nem voltak ezeknek az ügyeknek.
Az ellenzék, tehát, most minden fórumon össztüzet zúdított a kormányra, hogy elérje legalább az ÉME feloszlatását – sikertelenül, mert az ÉME vezetése időben megtagadta a szolidaritást a letartóztatott csongrádi ébredőktől, akik ellen így a vád három rendbeli gyilkosság és huszonöt rendbeli gyilkossági kísérlet volt.

Polgármester

A tárgyalást 1924. szeptember 17-e és 26-a között Szolnokon tartották meg. A per érdekessége, hogy a vádirat elhangzása után alig esett szó a csongrádi merényletről, hanem egy új „vádirat” készült a gyanúsítottakat kihallgató rendőrség ellen. A gyanúsítottak panaszkodtak éjszakai kihallgatásról, alvásmegvonásról, durva bántalmazásról, gúzsbakötésről. A beismerő vallomásokat visszavonták, mert az a rendőri erőszak eredménye volt, bármit aláírtak volna, csak hagyják békén őket. Diószeghy János miniszteri tanácsos, a nyomozás vezetője a bíróság előtt megerősítette a gyanúsítottak jogait sárba tipró, a perrendtartásba is ütköző éjszakai vallatásokat – azzal védekezett, hogy neki az volt a feladata, hogy „ne engedje elposványosodni az ügyet”. Diószeghy visszautasította a bántalmazásról szóló panaszokat, de ezzel együtt a bíróság felmentette Piroska Jánost és társait, az indoklás szerint azért, mert nem lehetett figyelembe venni az erőszakkal kicsikart beismerést. Azt gondolnánk, hogy a felmentés egyben ítélet volt a polgári jogokat semmibe vevő rendőrségről, de nem, Diószeghy és csapata semmilyen retorziót sem szenvedett el.
A felmentéssel tettesek nélkül maradt a csongrádi bombamerénylet, kitört az országos botrány: Rakovszky Iván belügyminiszter éles nyilatkozatban pirított rá a bíróságra, a bírói kar, persze, sértett önérzettel vágott vissza. A sajtó és az ellenzék megkapta azt a gumicsontot, hogy új nyomozás lesz, és az ítéletet felülvizsgálják. A felmentés azonban futószalagon másod- és harmadfokon is megérkezett. Ezzel 1925. december 9-én a „csongrádi halálbál” aktája örökre lezárult, végül is ez az ügy beilleszthető a korábbi merényletek sorába, amelyeknek gyanúsítottjai voltak, de tettesei a „súlyos gyanú okok” ellenére sem. Talán a befolyásos ÉME-elnökség mégiscsak kinyújtotta a színfalak mögött a csongrádi bajtársakért a kezét?
Tíz évvel a merénylet után az egyik felmentett vádlott, Piroska János lett Csongrád polgármestere. Rengeteget köszönhet neki a település, kormányzása idején szerzett igazán városias arculatot Csongrád. Emellett különös, hogy Piroska polgármester előterjesztésére a képviselő-testület minden évben megszavazta, hogy 200 pengővel támogatja a szegénynek éppen nem tekintett csongrádi Zsidó Hitközséget. Miért? Egy újabb rejtély...