Még több cikk

Atomok itt, molekulák ott – kémia az egész világ! A vetélkedő első fordulójának kérdései

Részletek

 

Cikkpályázat doktoranduszoknak - 2011-ben is!

 A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Doktoranduszok Országos Szövetsége idén is ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a doktora...

Részletek

 

Kedves Olvasónk! - Pályázat doktoranduszoknak

A fiatal kutatók jelentik a jövő ígéretét a tudományban és a tudománykommunikációt frissítő munkában. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ...

Részletek

 

Kerék, inga, bolygómozgás

A bennünket körülvevő világ egyik meghatározó jelensége a mozgás. Erről azonban a XVI. század végéig nem sokat írtak a tudósok. Az egyensúly ...

Részletek

 

Germanus Gyula-kiállítás Érden - Az iszlám világ tudós kutatója

Az elmúlt években világszerte megerősödött az érdeklődés a muszlim világ iránt. A muzulmán vallás hívei, az iszlám kultúra követői az Európai...

Részletek

Jut eszembe... - Orosz tea

Megjelent az Élet és tudomány 2008. szeptemberi számában

Írta: Trogmayer Ottó

 
Áti báti sli szoldátü, áti báti na bazár. Áti báti sto kupili? Áti báti szamovár. Ez a mondóka olyan kiszámoló oroszul, mint nálunk az ec pec kimehetsz. Arról van szó benne, hogy a katonák szamovárt vásárolnak a bazárban. A szamovár a közhittel ellentétben nem teafőző, hanem vízmelegítő, amelyet a tea készítésénél használnak.

 


Van orosz krémtorta, orosz kaviár, orosz rulett és orosz tea. Vajon miért nevezik így, hiszen Oroszországban nem is termett régen tealevél? Valami oka csak van. Van bizony. Így különböztették meg a teacserje leveléből készült főzetet a kamillából vagy mentából, hársfavirágból és egyéb gyógynövényekből készült levektől vagy (ha úgy tetszik) teáktól.
Történt pedig, hogy 1638-ban Mongóliában az orosz követ ajándékokat adott át a kánnak, aki viszonzásul illatos levélkék csomagjait küldte el az orosz cárnak, az első Romanovnak, Mihálynak. A cári udvar tetszését elnyerte a friss főzet, s nem kellett soká várni arra, hogy az első karavánok útra keljenek Kínából az Ural hegységen innenre, vagyis Európába.
A kereskedelmi pókháló szálai aztán Nyizsnij Novgorodtól Péterváron át szőtték be Európa országait, hogy a teveháton, szánon, szekéren, bárkán érkezett keleti ritkasággal ellássák Prága, Bécs és a többi nagyváros  úri közönségét. Az út több mint egy évig tartott. Oroszországban a köznép is hamar megismerte és megkedvelte az üdítő, frissítő hatású italt. Korábban a hosszú, hideg orosz teleken mézből és fűszerekből vízzel összeforralt szbityeny nevű italt fogyasztottak, melyet a XVIII. század közepére felváltott a tea.
A vitorlás hajókon Európába hozott tealevelek kicsit büdösek lettek a viharos tengereken, ezért az orosz tea jobb volt, jobban kedvelték, mert nem volt mellékíze.
A cári birodalomhoz tartozó Kaukázus-vidéken csak a XIX. században kezdték termelni azt a teafajtát, melyet valóban orosznak nevezhetünk, és Indiában is csak ekkor (1838) sikerült a kínai teafajtát meghonosítaniuk az angol gyarmatosítóknak.
Az eredeti teacserje a rózsabokorra hasonlít, virágja olyan, mint a csipkerózsáé. Leveleit, rügyeit szedik, szárítják, erjesztik, míg végre asztalra kerül a zöld vagy fekete teából szűrt, forrázott ital.
Az angol tea is Kínából származik, 1600 körül jelent meg először Hollandiában, majd onnan került a brit szigetekre. Ekkor érkezett el a gyorsjárású vitorlások, a teaklipperek kora, de a tea minősége csak akkor érte el az orosz teáét, amikor a Szuezi-csatorna megnyitása után már gőzhajók tették meg a Kínából vagy Indiából induló hosszú, veszélyes utat.
A napjainkban isten tudja, hányadik reneszánszát élő teakultusz eredetét őshazájában Kr. e. 2737-ig vezetik vissza, amikor Sen-nun kínai császár rájött, hogy a mellette álló forró vízzel teli üstbe potyogó levélkék illatos főzete üdítő hatású. Persze, más legendák is keringenek. Akárhogy is volt, az angol neve is kínai eredetű: tee, ugyanúgy mint az orosz teáé: csaj. (A kínai nyelvben rengeteg tájszólás van, amelyek néha annyira különböznek egymástól, hogy nem is érti egyik a másikat. Az egységes nyelv az úgynevezett mandarin kínai.)
Visszatérve a szamovárhoz, a vízmelegítő valószínűleg mongol eredetű, eleinte rézből, bronzból készült, de tudunk arany- vagy platinaszamovárról is. Az orosz teát ugyanis másként főzik, mint az angol teát. Előbb két csészénként egy kanálnyi tealevelet leforráznak, az így készült eszenciát a szamovár kéményén kis cserépedényben tartják melegen. Ebből töltenek egy keveset a poharakba, majd a szamovár csapjából hígítják fel forró vízzel.
Tudomásunk szerint az első szamovárok 1745-ben kerültek ki Tula város mestereinek kezéből. A mintegy 2 literes edény teteje nyitható, itt töltik fel vízzel. A tartály belsejében vastag cső van, ebbe izzó faszenet raktak, mely az alsó végén fúrt nyílásokon át szellőzött. Az így keletkezett kéményke tetején ült a zavarka, a teaeszencia cseréptartójában. Ma már az elektromos szerkentyűkhöz nem kell kémény.
Végezetül a témához tartozó orosz-magyar kisszótár: a csaj nem nőnemű ember, hanem tea. A csajka nem a katonák étkezését elősegítő fedeles fémedény, sem kis adag tea, hanem sirály. A zavarka pedig nem forgalmat gátló esemény, hanem teakivonat.