Élet és tudomány

Újabb hazai ősmajomlelet - Csontcsapda Rudabányán

Megjelent az Élet és tudomány 2008. szeptemberi számában

Írta: Gózon Ákos

Az ásatási szezon utolsó napja hozta az igazi szenzációt idén Rudabányán: július 30-án délután került elő az Anapithecus hernyáki emberszabású ősmajom fogmaradványa. Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója a tízmillió évvel ezelőtt élt állattal kapcsolatos friss eredményekről és a korábbi leletekkel való összehasonlító vizsgálatokról is beszélt lapunknak.

Úgy terveztük, hogy délután ötig dolgozunk majd az ásatáson – mondta el Kordos László –, három óra felé, amikor pedig már lankad a figyelem, hirtelen megcsillant egy jellegzetes, barnás-feketés színű fogsor. A kanadai és amerikai diákok rögtön megérezték, hogy komoly lelet került elő, azonnal odahívtak. Egy kicsit meg kellett tisztítani, s amikor már jobban láttam, annyit mondtam: „igen, ez az”… Óriási örömujjongás tört ki erre! Ahogyan finoman kibontottuk az agyagos kőzetből ezt az alsó állkapocspárt, megállapítottuk, hogy a kis szemfog nőstény állatra utal, méghozzá fiatal nőstényre, ugyanis a foga még alig kopott le.

– Hogyan illeszthető ez az idén előkerült állkapocs a korábbi rudabányai leletek sorába?

– Rudabányáról eddig két emberszabású majomfajt ismerünk: a Rudapithecus hungaricust, amelyik a jelentősebb, mert az emberré válásban fontos szerepet játszott – és az Anapithecust. Róla jóval kevesebbet tudunk, nem ismerjük még, hogy honnan került Európába. Franciaország és Németország területéről is került elő egy-egy maradványa. Nem ismerjük azt sem, hogy az evolúció során hova fejlődött tovább. Anatómiai jegyei alapján lehetséges, hogy éjszakai életet élt, hiszen a korábbi lelet alapján tudjuk, hogy a szemüregei feltűnően nagyok voltak. A fogazata specializálódott, és nagyban különbözik a Rudapithecusétól, kevésbé zúzó, mint inkább vágó jellegű rágást tett lehetővé. A végtagcsontjai alapján egy könnyedebb mozgású, gibbonszerű élőlényt képzelünk el, szemben a Rudapithecusszal, amelyik sokkal inkább a mai orangutánra emlékeztető, fákon mozgó, onnan csimpaszkodó, s a talajra is leereszkedő, négy lábon járó ősmajom volt. Olyan jelentős mértékben eltért az anatómiai jellegük, hogy a kettő között semmilyen genetikai kapcsolat nem állt fel. Meglepő viszont, hogy egyazon területen két közel azonos méretű emberszabású ősmajomfaj élt. Valószínű, hogy az akkor itt burjánzó szubtrópusi erdő különböző területein éltek: az egyik a földközeli ágakon, a másik pedig a fák koronájának a szintjén.

– Meglepően kicsi volt az állkapcsa ennek az ősmajomnak…

– Önkéntelenül is a mai emberszabású majmok testméreteiben gondolkozunk: a gorilláéban vagy a csimpánzéban, pedig 10 millió évvel ezelőtt ezek az állatok még csak egy nagyobb macska méretét érték el. A Rudapithecus testtömege 26-28 kilogramm lehetett, a négy lábon járó állat hossza mintegy 60-70 centiméter volt. A koponyája térfogata 280-320 köbcentiméter között változott, ami megfelel egy mai fiatal nőstény csimpánz agytérfogatának. De a kortársai sem voltak sokkal nagyobbak. A termet növekedése csak az evolúció későbbi szakaszában következett be.

– Mennyi ideig éltek ezek a rudabányai ősmajmok?

– Az élettartamuk jól rekonstruálható, miután Rudabányáról kifejezetten sok maradvány került elő. Eddig mintegy 220–230 majomcsontot találtunk, ami mind a Rudapithecusnál, mind az Anapithecusnál 15–18 egyedet feltételez. Ezek között találtunk kifejezetten fiatalokat is, amelyeknek még megvolt a tejfoguk, tehát a fogváltás időszakában pusztultak el, s olyanokra is bukkantunk, amelyeknek teljesen lekoptak a fogai, vagyis mai mércénkkel aggastyánoknak tarthatjuk őket. Így meglehetősen teljes életívet rekonstruálhatunk: mintegy 18-20 évig élhettek. Ennek megállapítására létezik egy új vizsgálati eljárás. A fog növekedése során évgyűrűs szerkezetet mutat. Ez az évgyűrű azért alakul ki, mert a napi ritmusban a táplálék, a víz mennyisége vagy éppen egy-egy betegség szabályozzák, hogy milyen mértékben növekszik a fogzománc. Ma már léteznek olyan nagy felbontású, szkenneléses vizsgálati módszerek, amelyekkel néhány mikron méretűre fel lehet darabolni, szeletelni a fogzománcot, és meg lehet állapítani ezeknek az évgyűrűknek és napi gyűrűknek a kialakulását. Mindaddig, ameddig a fog növekedik, megállapítható, miként élt az adott majom: mikor éhezett, vagy mikor talált bőséges táplálékot, illetve, hogy mikor támadta meg valamilyen betegség. De ezek a fogzománcgyűrűk összefüggenek a környezet évszakos nagy változásaival, s az általános természeti környezettel is.

– Milyen lehetett ez az általános környezet tízmillió évvel ezelőtt itt a Kárpát-medecében?

– Tízmillió évvel ezelőtt idáig hatolt fel a trópusi őserdő északi pereme, monszunjellegű, csapadékos és időszakosan szárazabb periódusok követték egymást. Rudabányán a bükkábrányi vagy a visontai lelőhelyről előkerült – igaz, kétmillió évvel fiatalabb – mocsárciprusokhoz hasonló növények élhettek. Nagyjából hatmillió évvel ezelőtt azonban nagy éghajlati változás zajlott: a növényzet szavannai jellegűvé alakult át, s a korábbi szubtrópusi növénytakarón élő állatvilág – köztük az emberszabású majmok – eltűntek. A Kárpát-medence jelentős részét tízmillió éve a hatalmas Pannon-tó töltötte ki, ennek a partja mentén kialakult mocsarakban halmozódtak fel a korabeli állatok csontjai. Ennek a kisebb tengernyi tónak a területe mintegy hat-nyolcmillió évvel ezelőtt a korábbinak a felére zsugorodott. Egy zárt medencében ez a visszahúzódás igen nagy mértékű környezeti változást okozott, a globális változás mellett.

– Miért éppen Rudabányán alakult ki ilyen gazdag régészeti lelőhely?

– Ennek a rendkívüli csontgazdaságnak az egyik oka az, hogy a trópusi környezetben igen magas volt a fajoknak a száma, a diverzitás. Rudabányáról közel száz gerinces fajt ismerünk, ezek mintegy hetven százaléka emlős. A konkrét lelőhely gazdagságát pedig az magyarázza, hogy ez egy szűk völgy volt, amelynek az alján egy gyakorlatilag lefolyástalan mocsár alakult ki. Ez a mocsár megőrizte az ott elhullott állatok tetemét, legfeljebb csak kis mértékben mozdultak el a csontdarabok egymáshoz viszonyítva, de nem mosódtak ki a talajból, nem jártak rá más állatok, hanem mint egy csontcsapdában, felhalmozódtak.

– Mi történt hat-nyolcmillió évvel ezelőtt az addig itt élt emberszabású ősmajmokkal? Hova tűntek? Elvándoroltak, vagy kipusztultak?

– Az emberré válás szempontjából az egyik legérdekesebb kérdés, hogy mi történt a Kárpát-medencei, de tágabban: az európai ősmajmokkal. Spanyolországtól Kisázsiáig több helyen találtak ősmajom-leleteket, ám ezek hat-nyolcmillió évvel ezelőtt eltűntek Európából. Mi lett velük? Az egyik lehetséges válasz, hogy kihaltak. A másik pedig az, hogy ahogyan az itteni trópusi esőerdő-övezet visszahúzódott az Egyenlítő környékére, ezek az élőlények mindig vándoroltak tovább a vegetációs zónával. Szakmailag megalapozott véleményünk szerint ez utóbbi történt, a rudabányai ősmajmok visszahúzódtak az esőerdővel Afrikába, és a további fejlődésük már ott zajlott le. Ezt támasztja alá – az anatómiai bizonyítékok mellett – az, hogy Afrikából ebből az időszakból csak igen kevés leletet ismerünk. Ami, természetesen, a kutatás hiányossága is lehet, bár jó hosszú ideje próbálja már a tudomány ezt a hiátust kitölteni. Így a mostani ismereteink alapján az a legvalószínűbb feltételezés, hogy az ősmajmok nem pusztultak ki Európából, hanem visszahúzódtak Afrika felé. Fordított előjellel ismét lejátszódott az, ami korábban: azt az Afrika és Európa közötti „zöld utat”, ökológiai folyosót használták, amin korábban az őseik erre a földrészre érkeztek.