Élet és tudomány

Látogatóban - Egy hungarikum igaz története

Megjelent az Élet és tudomány 2008. augusztusi számában

Írta: Kádár Márta

Ismerték-e Mátyás udvarában a tokaji aszút?  Bár az első hiteles feljegyzés, aszú szőlő bor néven 1571-ből való, a szaktudomány már a XVI. század elejétől-közepétől eredezteti a különleges nedű készítésének gyakorlatát. A XVI. század végén  Szikszai Fabricius Balázs, a sárospataki Református Kollégium tanára említi latin–magyar szótárában.

A különböző források gyakran más-más hivatkozási alapot ismertetnek. A hungarywines.hu azt írja, hogy az aszúkészítés folyamatát először Sepsi Laczkó Máté, a Rákócziak lelkésze írta le a XVII. század közepén. Ám bizonyos források arra engednek következtetni, hogy már a XV. század második felében is ismerték az aszúbort, megelőzve több száz évvel a hasonló Rajna menti borokat. A következő történetet pedig az egész rendszert összefoglaló tokajiborlap.hu egyik oldalán olvashatjuk, miszerint „1562-ben a tridenti zsinatra az ország képviseletében I. Ferdinánd császár Draskovics bíborost küldte el. A pápa ebédlőasztalán sorakoztak a világ legjobb borai. Draskovics a magával hozott tállyai borból kínálta meg az egyház fejét. Akinek annyira ízlett ez a bor, hogy felkiáltott: »a pápák asztalára illik ez a tállyai bor!« Ez volt az első ismert dicsérete a tokajinak.” A tokaji aszú megszületését így kommentálják: „Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, Sepsy Laczkó Máté, aki a nagyasszony birtokán a szőlőtermelést irányította, az akkori hadi események miatt a szüretet novemberig késleltette. A szőlők emiatt megtöppedtek, összeaszalódtak. Így a borok édesebbek, tüzesebbek lettek. Ráadásul a teli boroshordókat kivájt pincékben, »lőlyukakban« rejtették el a sarcoló török és osztrák katonák elől. Az eldugott borokból kiváló minőségű ital lett, és a vincellérek kísérletezése során létrejött az aszúbor, amely Tokajt világhírűvé tette. A lőlyukak olyan alacsonyak voltak, hogy csak görnyedve lehetett oda belépni. Állítólag innét ered a mondás, hogy »a tokaji bor előtt meg kell hajolni«”.
Évszázadok távlatából nehéz megítélni a pontos dátumot. Az viszont tény, hogy Tokajban és környékén, a Zemplén déli lejtőinek falvaiban és városaiban világhíres bor terem. Az aszú gyors karrierjét elősegítette az a hiedelem is, hogy aranyat tartalmaz. A bor gyönyörű arany színe tévesztette meg Galeotto Marziót, aki azt feltételezte, hogy az aszú színét a hegyben lévő arany idézi elő, mivel a tőke magába szívja és a bogyójába juttatja ezt az értékes nemesfémet. Ilyen és hasonló  történetekre is utal a Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Reneszánsz bor, reneszánsz élet,

Tokaj reneszánsza

című bortörténeti kiállítása. A november 9-ig látogatható kiállítás három egységre tagolódik. Mégpedig a történelmi múlttal, a reneszánsz borkészítéssel foglalkozó, főleg régészeti és írásos dokumentumokat tartalmazó bevezető részre, ehhez csatlakozik Tátrai Zsolt fotókiállítása, majd egy teremnyi a mai tokaji borászatok termékeiből.
A történelmi rész egyik kiemelkedő látnivalója Petrus Crescentius antik klasszikusokra alapozó, 1305–1309-ből való Liber ruralium commodoruma.  A mezőgazdaságról, a mezőgazdasági munkákról szóló könyvében a szerző Tokajt is említi. (A könyv húsz éve került a múzeum birtokába.) Itt fogalmazza meg a Csoma Zsigmond muzeológus által rendezett kiállítás azt is, hogy milyen fajta szőlők honosak Tokajban, melyik szőlőfajtából milyen bor készül, s természetesen, megismerhetjük az aszúborok titkait is. A Mátyás király által is kedvelt, aranyló színű szerémségi fehérbor a ma is ismert szamorodni típusú nemes ital lehetett – véli a rendező.
A legismertebb borfajta, az aszúbor akkor jelent meg Tokaj-Hegyalján a XVI. század közepén, amikor a nagyfokú minőségi munkaváltás mellett újabb, könnyebben aszúsodó fajták is elterjedtek – mondta el Csoma Zsigmond. Az aszúszemek az 1655. évi törvény óta dézsmamentességet élveztek, így a fürtökből kicsípett és kiválogatott aszúszemek, illetve az aszúszemekből készített aszúborok jóval nagyobb jövedelmet biztosítottak, mint a korábbi borféleségek. Az aszúborok, majd a tokaji eszencia vagy nektár a királyi udvarok nagyhírű és kedvelt desszertitalaivá váltak. (A koraújkor ugyanis édes ízekben szegény volt a répacukor hiánya miatt. Mézzel, nádcukorral, fojtott musttal és gyümölcsökkel csillapították ekkor az emberek az édességigényüket.) A tokaji bor igazi hírnevét ezek a természetes édes desszertitalok adták, melyeket számos világhíresség aforizmája és dicsőítő szava, dala örökített meg. A történeti anyagot felvonultató, tudományos igényű kiállítás az idegenforgalom egyik csomópontjában hozzájárulhat értékes hungarikumunk védelméhez, aranyfényének visszaállításához.  
Tátrai Zsolt, aki maga is borász, elbűvölően szép, a szőlészettel, borászattal foglalkozó fotókkal erősít rá a témára. Telt szőlőfürtök, szabályos rendben álló szőlőtőkék, ódon pincék, tele hordók, csillogó borospalackok látványa varázsolja el a nézőt. (Tátrainak ez már a sokadik kiállítása, a Mezőgazdasági Múzeumban és más kiállítóhelyeken is többször bemutatkozott.)
A harmadik, a legnagyobb terem a mai tokaji borászoké, akik válogatott boraikat, díszes üvegeiket mutatják be itt.
A kiállítást a hétvégeken kézműves programok, borkóstolók, előadások és játékok egészítik ki.