Élet és tudomány

Kilencven éve hullámsírban - a Carpathia tündöklése és pusztulása

Megjelent az Élet és tudomány 2008. augusztusi számában

Írta: Veress Kata

Hat esztendővel korábban még a Titanic hajótörötteit mentette, s ezáltal lett világhíressé a Carpathia gőzös, amely 1918. július 17-én süllyedt az óceán mélyére.

1912. április 15-ikén a New Yorkból Európába tartó Carpathia rádiósa, ugyan már nem volt szolgálatban, de éjfél után 25 perccel még egyszer leült a távíró mellé. Néhány, a Titanicnak szóló üzleti üzenet végett akarta felvenni a kapcsolatot az óriáshajóval, amelyek átvételéről még nem kapott visszaigazolást. Ekkor vette az új-funlandi Cape Race-i szikratávíró-állomás által továbbított üzenetet: „CQD MGY!” („Gyertek gyorsan, veszélyben vagyunk!”). A segélykérés nulla óra 15 perckor szállt fel először az éterbe az MGY hívójelű Titanicról, fél órával azután, hogy jéghegynek ütközött, és világossá vált: a hajó két órán belül el fog süllyedni.

Nem aludt a rádiós

A vészjelzés futótűzként terjedt az Atlanti-óceánon tartózkodó többi hajó között. Az orosz Birma, a német Frankfurt, a kanadai Mount Temple, az amerikai Virginian, az angol Baltic, Caronia és Olympic, s a Cape Race adták tovább az SOS-jelzést. Olyan hajót kerestek, amely nem 170, 300 vagy 500 tengeri mérföldre járt a Titanictól, mint ők. A Carpathia 58 mérföldre, azaz a legközelebb volt a helyszíntől – leszámítva a jéghegyek miatt kényszerpihenőt tartó Californian gőzöst, amely 10 mérföldre állt a Titanictól, de nem tartottak rajta rádióügyeletet, a távolban villódzó, vészjelző rakétákat pedig tűzijátéknak vélték. (A Titanic katasztrófája után tették kötelezővé többek között a 24 órás rádiószolgálatot.)
Az üzenet vétele után öt perccel a Carpathia kapitánya, Arthur Henry Rostron azonnal visszafordíttatta hajóját, s az alábbi üzenetet küldte: „A Carpathia csak 58 mérföldre van a Titanictól, és keményen igyekszik.” Rostron a gyorsabb haladás érdekében felrúgta a szabályokat, s a gépházban a biztonsági szelepeket csavarokra cseréltette ki, hogy ily módon a megengedett 14 csomós (25,5 km/h) szolgálati sebesség helyett a maximális 17 csomót érjék el. A kapitány a jéghegyeket kerülgetve sem adott alább a tempóból, hogy minél előbb odaérjen a legalább négy órányira lévő, a Carpathiánál háromszor nagyobb óriásgőzöshöz.

Gúnár Lina

A Carpathia egyike volt az angol Cunard Line társaság azon személyszállító hajóinak, amelyek kifejezetten a magyar állammal 1898-ban kötött megállapodás értelmében épültek. A szerződés szerint a Cunard Line – a magyar kivándorlók által idővel „Gúnár Liná”-nak átkeresztelt – társaság Caronia, Pannonia és Slavonia névre keresztelt személyszállító hajói is jórészt Fiuméból felvett magyarországi kivándorlókkal, és New Yorkból hazatérni szándékozókkal járta az Atlanti-óceánt a Fiume–Trieszt–Genova–Marseille–New York útvonalon.
A Carpathia éppen ezen egyik útját járta Amerikából Európába menet, fedélzetén 750 utassal, amikor értesült a Titanic katasztrófájáról, és visszafordult. A személyzet útközben mentőcsónakokat, kötélhágcsót, reflektorokat készített elő a mentéshez, és elsősegélyhelyeket alakított ki. Rostron kapitány arra gondolni sem mert, hogy mire a megadott helyre érnek, a nagy hajó már nem lesz a víz színén. Pedig nem volt. 3 óra 35 perckor érkeztek meg a helyszínre, s a Titanicnak nyoma sem volt. A kapitány először azt hitte, hogy rádiósa félreértette a megadott paramétereket, de amikor fél órával később leállították a hajót, s jelzőrakétákat lőttek fel, a sötétségben apró, hamar kihunyó lángok jöttek válaszul. Felkapcsolták a reflektorokat, s az úszó roncsok között meglátták az első mentőcsónakot. Reggel 9 órára végeztek az utolsó hajótörött és a Titanic mentőcsónakjainak kiemelésével, s indultak Amerika felé.

Kádakban aludtak

„Körülbelül 800 életben maradt utassal New York felé tartok, és ha csak ellenparancsot nem kapok, holnap este odaérkezem. Azt hiszem, hogy a nagy jégtömegek miatt, amelyek minduntalan elénk kerülnek, legjobb lesz, ha a New York-i kikötőbe megyek. Nagy jéghegyek úsznak körülöttünk, hosszúságuk 20 tengeri mérföld” – jelentette a Carpathia kapitánya a southamptoni központnak küldött táviratában. Hosszú volt az út New Yorkig: Rostronnak a legrosszabb időszakban, az Észak-Kanadából tavasszal délre tartó jéghegyek vonulási útvonalán keresztül, köd és viharok közepette kellett túlterhelt gőzösét navigálnia, az egyensúly végett pedig hol az utasokat, hol a rakományt kellett áthelyeznie a hajó egyik oldaláról a másikra. A kapitány csak a visszaindulás után, az első istentiszteleten vallotta be embereinek, hogy mekkora veszedelemben hajóztak akkor.
A Carpathia utasai azonnal a hajótöröttek rendelkezésére bocsátották a fülkéiket, míg ők a fedélzeten vagy kádakban aludtak. Amikor az utcai ruháik szétosztogatásából kifogytak, szmokingokat, nyári és estélyi ruhákat adtak a hajótöröttekre, akikről késsel kellett levágni a rájuk fagyott öltözéket. A Carpathián – tekintettel az angolul nem tudó kivándorlókra – magyar személyzet is dolgozott: például Stern Fanny egészségügyi nővér, Bernhardt Vilmos hajószakács, Ráth Gusztáv IV. tiszt és Lengyel Árpád hajóorvos.

Megrázó élmény

Völgyiné dr. Reich Márta, Lengyel Árpád ma is élő unokája a családi anekdotákból ismeri nagyapja élményeit. „A Titanic hajótörötteinek a kimentése olyan lelki megrázkódtatást jelentett számára, hogy később nem szívesen beszélt róla. Mivel a három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata, ő állt oda ahhoz az ajtóhoz, ahol beemelték a hajótörötteket, és ő szelektálta a 705 túlélőt sérüléseik szerint. Töréseket, fagyásokat, idegi sokkokat kellett kezelnie, és lelki vigaszt adnia olyan feleségnek, aki férje nélkül ért nászútja végére, olyan gyerekeknek, akik szüleik nélkül menekültek meg, és olyan családoknak, akik csonkán maradtak. A New York-i kikötőben sok olyan hozzátartozó fájdalmával is szembesülnie kellett, akik hittek a hamis hírek alapján keringő túlélőlistának, de mégsem láthatták viszont élve rokonaikat.”
A Cunard Line gőzöse április 18-án, este 9 óra körül érkezett meg az amerikai nagyváros kikötőjébe. A Titanic elsüllyedésének körülményeit vizsgáló bizottság a hajó fedélzetén hallgatta ki a Titanic megmaradt legénységét, elkerülve ezzel azt, hogy az óriáshajót építtető White Star Line társaság amerikai képviselői befolyásolni tudják őket. A Carpa­thia legénysége eközben szenet, gyógy- és kötszereket szerzett be, no meg a hajótörötteknek szétosztogatott fehérneműket pótolták. Április 19-én indultak vissza Európába, de az előző startolásukhoz képest a 300 magyar visszavándorlóból 10 magyar családot hátrahagyva. Őket ugyanis annyira megrendítette a Titanic szerencsétlensége, hogy hallani sem akartak újabb hajóútról.

A mi hajónk…

„Május hó első napjaiban tér haza a Carpathia magyar hajó, mely a mi hajónk. Ez országunk keleti hegyláncolatának nevét viseli, mely kiállásával a hajótöröttek mellett az egész világ elismerését, becsületét és szeretetét vívta ki. A hajó megérkezésekor legyenek jelen a fiumei kikötőben a magyarság képviselői is” – írta az Ellenzék című lap 1912. április 29-én.
Rostronék május 9-én hajóztak be Fiuméba, ahol a magyar kormány nevében a fiumei kormányfő fogadta a világhírnévre szert tett kapitányt és legénységét, József főherceg és Klotild hercegasszony audienciára hívta Rostront és tiszttársait, Lukács László miniszterelnök pedig telefonon hívta meg Budapestre a Carpathián szolgálatot tevőket. Május 11-én az MTK futballcsapata és a Carpathia legénysége jótékonysági futballmeccsen mérték össze erejüket, melynek bevételét a Titanic-katasztrófa özvegyei és árvái számára ajánlották fel. A korabeli tudósítás szerint „Rostron parancsnokot a közönség tüntető szimpátiával fogadta. Maga a mérkőzés abszolút érdektelen volt. A Carpathia legénysége ugyanis nem tudott futballozni, amit különben senki kétségbe nem vont. (...) A félidőben Bárczy István polgármester a székesfőváros nagy ezüstérmét nyújtotta át Rostron kapitánynak, a Carpathia futball-legénysége számára pedig bronzérmet.”
A Carpathia a dicsőséges mentést követően még hat évig szelte a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán vizét. Az I. világháborúban brit csapatszállító hajóként már nem a magyar érdekek mellett, hanem az ellen tevékenykedett Liverpool és Boston között. Utolsó útján, 1918. július 17-én egy hajókonvoj tagjaként találta el az U55-ös német tengeralattjáró torpedója. Öten meghaltak, kétszáz utast átmentettek a szomszédos hajóba. A Carpathia két és fél óra alatt süllyedt el. Roncsát 1999-ben találta meg egy elsüllyedt hajók felkutatására specializálódott amerikai cég. Felhozataláról és üzleti értékesítéséről még nem született végleges döntés. A Carpathia addig is érintetlenül, egy darabban, 200 méter mélyen fekszik Írország déli partjaitól 120 mérföldre, a Titanicéhoz hasonló tengermélyen lévő sírjában.