Előfizetés a lapra
703
2017/01/21

A világ ugróvillás szemmel

biológia, Kitaibel, Kitaibel 2017, MTA TTK, pályázat, polarizáció, ugróvillás

Az ember számára érzékelhető vizuális környezet, habár rendkívül változatos, csak egy apró részhalmaza egy olyannyira gazdag világnak, amelyet el sem tudunk képzelni. Környezetünk számunkra láthatatlan elemeit sok élőlény képes érzékelni, így van ez a fény polarizációjával is. Az itt leírtakból ősi ízeltlábúak példáján megismerhetünk egy módszert, amelynek segítségével bepillantást nyerhetünk egy adott élőlény által érzékelt világba.

2016/02/18

Az MTA TTK és a TIT közös ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet

cikkpályázat, MTA TTK, pályázat, TIT

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja (MTA TTK) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) közös ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a doktoranduszi tanulmányaikat határainkon belül, valamint külföldön jelenleg folytató, vagy tudományos fokozattal már rendelkező fiatal, 35 évesnél nem idősebb kutatóknak. A pályázat célja, hogy a pályázók saját, az élő és élettelen természettudományok területén, illetve határterületein végzett kutatásaikat, illetve azok tudományos hátterét és összefüggéseit közérthető módon közkinccsé tegyék.