Előfizetés a lapra

A tragikus kínai diáktüntetés

kína, társadalomtudomány, Tienanmen, történelem, tüntetés

2014/08/06

1989. április közepétől június elejéig egyre nagyobb számban szállták meg diákok a pekingi Mennyei béke (Tienanmen) terét. Hamarosan munkások és más szimpatizánsok is a tüntetők mellé álltak, többszázezres tömeg vert sátorvárost a híres Tiltott Város szomszédságában, Peking központi terén. A központi hatalom nem nézhette tétlenül az eseményeket. A belső vitákból a keményvonalasok kerültek ki győztesen: a tüntetés június 4-ére virradóra vérontással ért véget. Hivatalos adatok 200 halálos áldozatról szóltak, a kínai Vöröskereszt jó tízszer ennyiről tud.

Teng Hsziao-ping (1904–1997) 1976-tól lett annak a Kínának első számú vezetője, amelyik a hetvenes évek végétől a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált úgy, hogy közben végig megmaradt a Kínai Kommunista Párt (KKP) kizárólagos uralma alatt. Teng pragmatikus vezetése alatt jött létre a kínai piacgazdaság, azonban az idős vezető lényegileg mindvégig ellenállt a demokráciát követelő törekvéseknek. A gazdasági reform a „négy modernizáció” talaján állt össze, ezek a mezőgazdaság, az ipar, a tudomány és technológia, végül a hadsereg. A pártfunkcionáriusok Kína modernizációját a „szocialista piacgazdaság” fogalmával fémjelezték.

 A nagy ívű tervek és azok gyakorlati átültetése azonban egyre inkább magukkal hozták a társadalmi nyitás és a demokrácia jelszavait, igényét is. 1986 decemberében például Sanghajban került sor egy több tíz­ez­res tüntetésre, amelyet a KKP éves kongresszusára időzítettek a résztvevők. A gazdasági liberalizáció következtében az életszínvonal a nyolcvanas években enyhe emelkedésnek indult, ugyanakkor a reformoknak vesztesei is voltak. Megszűnt az államilag garantált munkahely, ami elbocsátási hullámhoz vezetett a nagy gyárakban. Ezen kívül megjelent az addig ismeretlen infláció is: 1988-ra majd 30%-kal nőttek néhány év alatt az alapvető élelmiszerek árai. Nyilvánvaló volt az is, hogy sok gazdasági vezető és pártelöljáró korrupt, illetve visszaél a hivatalával.

Tienanmen-tér 1989-ben

Az eseményeket Hu Jao-pangnak, a KKP 1987-ben leváltott főtitkárának 1989. április 15-én bekövetkezett halála gyorsította fel: őt már azért váltotta le a Teng körül csoportosuló kemény mag, mert „burzsoá liberalizmust” tanúsított a demokrácia-követelések kezelésében. A diákok a hivatalos tiltás ellenére április 17-én a Tienanmen térre vonultak, s az eredetileg négyezres tömeg egy héten belül százezresre dagadt.

Éhségsztrájk és tévévita

1989 áprilisában a diákok már éjfél után elkezdtek gyülekezni a téren, és reggelre virradóra több tízezren voltak kint, „szivárogtak ki” oda. Gyakran felolvasták követeléseiket, ugyanakkor az egész meglehetősen esetleges volt. A tüntetők követelései sokszor naivnak tűntek, illetve túl sokrétűek voltak. Eleinte elsősorban a korrupció és az infláció ellen emelték fel szavukat, aztán idővel a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága, továbbá a szervezetalakítási szabadság követelései kerültek előtérbe.

 Május 12-én a pekingi diákszövetség 400 tagja éhségsztrájkba kezdett, amelyet addig akart folytatni, amíg a hatalom nem kezd velük hivatalos párbeszédbe. A képet árnyalta, hogy Kína közben a május 15-i nagy napra készült: ekkor érkezett az országba hivatalos látogatásra a Szovjetunió elnöke, Mihail Gorbacsov. Látogatására a párt szempontjából csúnya árnyékot vetett a tüntetéssorozat, jellemző, hogy az elképzelt pompás fogadás helyett egy mellékajtón tudott csak bejutni a szovjet küldöttség az Országos Népi Gyűlésnek (a kínai parlament) a térről nyíló épületébe.

Teng Hsziao Ping Carter amerikai elnökkel 1979-ben 

Közben egy önszerveződő sátorváros alakult ki a téren, amelynek a kiürítésére adott központi utasítások hetekig kudarcot vallottak. A becslések szerint május 17-én első ízben elérte az 1 millió főt a Tienanmen téren lévők száma, ami azonban már mind az ivóvízellátás, mind a tisztálkodási lehetőségek hiánya miatt gondot okozott. Az együttlét ugyanakkor egyfajta szabadság-ünnepet nyújtott a résztvevőknek, a kínai rockzene legnagyobbjai, az underground-kultúra képviselői szinte mind színpadra léptek a helyszínen.

Társadalmi és pártbeli megosztottság

Május 18-án végül tévévitára került sor Li Peng miniszterelnök és a diákok vezetői között. A diákok a mozgalmuk korábbi nyers elítélésének visszavonását, és az autonóm diákszövetségekhez való jogot, továbbá a tárgyalások folytatását követelték.

 Májustól egyre több munkással is lehetett a téren találkozni, sőt az északnyugati oldalon nekik is voltak sátraik. A hónap végére több százan gyűltek már össze, sokan akár messziről utazva Pekingbe. Nagyobb fenyegetést jelentett azonban ennél a gyárakban tapasztalható nyugtalanság. Peking legnagyobb gyárában, a 200 ezer főt foglalkoztató, egy évben 3 millió tonna acélt termelő megaüzemben a hó végére egy lehetséges sztrájkról szóltak a hírek, ami komoly félelmet okozott a vezetésnek. Egyes kisebb vállalatok ugyanakkor nyíltan a tüntetők mellé álltak, egy elektronikai kisvállalat tulajdonosa például híradástechnikai és másoló, illetve nyomdai eszközökkel támogatta a diákokat. Ezek a kisebb üzemek mindenekelőtt a korrupció ellen tiltakoztak. Az egyre növekvő társadalmi támogatottság miatt pedig a kínai médiának foglalkoznia kellett a téren történtekkel, tudósításaik terjedelmesek és objektívek is voltak ezekben a hónapokban.

Tank Man, a férfi a tankok előtt

Közben a KKP-n belül is két irányvonal alakult ki. Az egyiket Csao Ce-jang (1919–2005) neve fémjelezte, ő alapvetően ártalmatlannak tartotta a megmozdulást, amely csupán a párt néhány „hibája” ellen irányul. Emlékiratiból az is kiderül, a reformok betetőzéseként a politikai reformot is elképzelhetőnek tartotta.

 Csao utolsó nyilvános fellépésére május 19-én került sor, amikor a diákok képviselőit arra kérte, hagyják abba a demonstrációt, azonban utóbbiak ezt elutasították. Hamarosan Csaót felmentették hivatalából és házi őrizetbe helyezték. Bukása egyben a keményvonalasok győzelmét is jelentette a KKP-n belül. Így elsősorban Li Peng miniszterelnök és Teng megerősödését. Ők egyébként Csaót vádolták azzal, hogy a gazdasági reformokkal túl messzire ment, és az áremelkedések felelősének a Csao nevéhez köthető szabadár-rendszer bevezetését tartották. Őt okolták továbbá azért is, hogy Kínába rövid idő alatt túl sok nyugati eszme, gondolat szivárgott be.

 A párt érezte: kicsúszik a kezéből az események irányítása, ahogy később fogalmaztak: anarchia fenyegetett. Különösen Teng volt az, aki a tiltakozások révén veszélyeztetve látta Kína stabilitását, és külön kiemelte, hogy lassan az egész pekingi munkásság a diákok mellé áll. Április 26-án egy vezércikket írt, amelyben „a kormány ellen tervezett összeesküvésről” beszélt. Teng kezdeményezésére rendkívüli állapotot hirdették ki május 18-án, ami a hadijog bevezetésével járt együtt. Nem sokkal később Li Peng az állami tévé különkiadásban nem hagyott kétséget a kormány elszántsága felől: „A felfordulásnak gyorsan véget kell érnie… a párt védelme, és a szocialista rendszer megóvása érdekében”. Rossz ómen volt az is, hogy május 20-án, Gorbacsov látogatásának a befejeztével a nemzetközi sajtó elvonult.

 A megosztottság közben a résztvevőket is elérte: egyre többen voksoltak a tér elhagyása mellett, a normális, hétköznapi életbe való visszatérésre buzdítottak. A higiéniai állapotok is tarthatatlanná váltak. A nézeteltérések meggyengítették a diákmozgalmat, a résztvevők száma meredeken csökkent, ugyanakkor a téren maradók hangulata radikalizálódott. Jellemzi ezt a május 30-i incidens: a Mao-mauzóleummal szemben a demokrácia istennőjének emelt szobrot a tüntetőek egy csoportja.  Ez egyértelműen felesleges provokáció volt a máig szigorúan tekintélyelvű és hagyománytisztelő Kínában.

Brutális vég

A június 2-áról 3-ára virradó éjszaka a hadsereg és a rendőrség még egy kísérletet tett arra, hogy elfoglalja a teret, azonban az egységeket végül „ellepték”, körbevették a téren maradt diákok, erőszakra azonban még nem került sor. Hangosbeszélőkön keresztül viszont a kormány egyre fenyegetőbb figyelmeztetéseket adott ki. Ekkor azonban még, aki akart, szabadon elmehetett. Június 3-án este páncélosok indultak el a pekingi belváros felé. Este 9-kor a harmadik körgyűrűnél lévő egységek barikádokba ütköztek, a járműveket pedig kövekkel dobálták meg, a „cérna ekkor elszakadt”: a hadsereg nagy tűzerővel válaszolt, sokan meghaltak és megsebesültek. Két felfegyverzett katonát, akik leugrottak a teherautókról, a feldühödött tömeg lincselt meg.

 A helyzet gyorsan eszkalálódott, azonban az események színtere ekkor még nem a Tienanmen tér volt, bár a hadsereg minden gyanús elemre lőtt, ugyanakkor a sokszor Molotov-koktéllal támadó tüntetők sem válogattak az eszközökben: számos katonát puszta kézzel öltek meg.

Csao Ce-jang a tüntetőkhöz szól

 Június 3-án éjfél körült járt az idő, amikor az első katonai egységek elérték a Mennyei béke terét, ahol ekkor hozzávetőleg 5 ezer diák tartózkodott. Hajnali 3-ra teljesen megtisztították a helyszínt. A nyugtalanság – bár kisebb intenzitással – a következő napokban is folytatódott. Június 5-én készült Charlie Cole híres-hírhedt felvétele, a „Tank Man”-ről, a fiatalemberről, aki a páncélosok elé állva rövid időre feltartóztatta azokat.

 Máig eltérőek a vélemények arról, valóban mészárlás történt-e a Mennyei béke terén, vagy a véres erőszakra sokkal inkább a tér közelében került sor. Az, hogy a brutális események súlypontja a téren történt, elsősorban néhány nyugati újságírótól származó felvetés. Ugyanakkor mind a CBS, mind a BBC riporterei úgy vélekedtek később, a rendfenntartók először a levegőbe lőttek, és csak a második figyelmezetés után a tüntetők felé. Nehezíti a tisztánlátást, hogy a legközelebbi újságírók is kb. 800 méterre tartózkodtak a történések centrumától.

 Ugyanilyen nagy a bizonytalanság az áldozatok számát illetően: egy hivatalos jelentés 200 halottról (beleértve a civileket és a katonákat is) beszél, köztük 36 diákról, és több mint 3000 sérültről. A kínai Vöröskereszt kb. 2600 halálos áldozatról számolt be. Júniusban további megtorlás is következett: június 13-án nyilvánosságra hoztak egy 21 fős listát a legkeresettebb aktivisták neveivel. A Mennyei béke terén történtekkel összefüggésben végül a hivatalos adatok szerint 49 kivégzésre került sor. Ez elsősorban munkásokat és értelmiségieket érintett, hivatalosan egy diákot sem. Egy biztos, a kínai párt- és államvezetésnek nem a diákok jelentették az egyetlen problémát: sokkal inkább egyes szakszervezetek, illetve az értelmiség egy része.

 A tiltakozások felszámolásának módja a kínai kormány tekintélyét mindenütt beárnyékolta. Az Európai Közösségek és az Egyesült Államok fegyverembargót vezetett be az ázsiai óriással szemben, amely még a közelmúltban is hatályban volt. Ugyanakkor a gazdasági kapcsolatok ettől eltekintve 1–2 éven belül normalizálódtak a felek között. Ami a 25 évvel ezelőtti esemény hivatalos kínai megítélését illeti, a vezetés álláspontja nem változott: a határozott fellépés nyomán sikerült megóvni az ország stabilitását. A kritikai hozzáállás, illetve vita lehetőségét az állam megpróbálja kizárni, illetve korlátozni.

 MACZÁK MÁRTON

2014/28